Where can see IJSO?

December 8. Szerda

A diákok számára ez volt a verseny utolsó napja, számunkra pedig egy újabb pihenéssel töltendő nap. Ennek megfelelően mára is terveztek nekünk valami programot a délelőttre, amelyre busszal indultunk reggeli után, mint minden hasonló alkalommal. Mai úticélunk az Art&Craft Village volt, ami egy piac és egy skanzen keresztezésének bizonyult. Afféle állandósult Vörösmarty-téri vásár, mindenféle kézzel gyártott eszközök, ruhák, ékszerek voltak kaphatóak a hagyományos jellegű kis házikókban. Minden eladó, aki épp nem volt elfoglalva valamely vendégével, lelkesen hívogatta be az arra tévedőket, hogy aztán a legkülönfélébb, felettéb hasznos és mindenki számára szükséges portékáit kínálja neki. Hiszen ki is tudná elképzelni az életét térdmagasságig érő faelefánt, színes agyagvíziló vagy éppen mágneses karkötő nélkül? Minden mostani szarkazmusom ellenére akkor nagyon megörültem ennek a helynek, hiszen messze nem rendelkeztem még az előzetesen tervezett szuvenír&ajándék mennyiséggel, így kapva kaptam az alkalmon, hogy jól bevásárolhassak. Dzsici még a buszból való kiszállás pillanatában lelkünkre kötötte, hogy nélküle semmit ne vegyük, és ha lehet, engedjük inkább őt tárgyalni az eladókkal, akiket rendszerint megpróbált meggyőzni arról, hogy mi fehér nigériaiak vagyunk. Azt hiszem nem kell részleteznem ez mennyire sikerült neki ;).

December 7. Kedd

A verseny utolsó fordulójának, a gyakorlati forduló feladatsorának fordítása és megbeszélése volt az e napi program. Mivel eleddig nem sokat írtam magáról a versenyről, így most röviden összefoglalnám, hogy mégis mi fán terem az IJSO. Az IJSO az International Junior Science Olympiad rövidítése, melyet 2004-ben hívtak életre Prof. Masno Ginsing vezetésével Indonéziában. Az első két versenyt itt rendezték, Magyarország a kezdetektől fogva a résztvevők között van. A versenyen kémia, biológia és fizika feladatok egyaránt (elvben egyenlő arányban) szerepelnek, így a versenyzőknek minden téren jónak kell lenniük. Három fordulóból áll a megmérettetés, az első egy tesztforduló, melyen 30 egyszerű feleletválasztós tesztkérdésre kell válaszolni (10 biosz, 10 kémia, 10 fizika). A második az ún elméleti forduló, melyben minden tárgyból egy adott problémakörbe tartozó feladatokat kell megoldani, ezúttal már számolási példákkal, ábrafelismerésekkel, reakcióegyenletek felírásával kiegészülve. Az utolsó fordulóban pedig mindhárom tantárgyban egy-egy mérést kell elvégezni, a többi fordulóval szemben itt hármas csapatokban dolgoznak a diákok, minden ország egy A és egy B csapatot állít össze (nem feltétlenül tudás szerint).

Elnézést a pár napos kényszerű szünet miatt, de semmi időm nem volt a hét utolsó pár napjában. Cserébe most rengeteg képet kaptok :)

December 6. hétfő

Mikuláááás :D:D Sajnos nem jött, bár az is igaz, hogy nem tisztítottam ki a cipőm, és nem tettem az ablakba… Ezen a délelőttön is kirándulást szerveztek nekünk, bár az csak út közben derült ki, pontosan hová is. Az Aso-rock lábához mentünk először, hogy kicsit közelebbről is szemügyre vehessük Abuja eme nevezetességét. A hegy lábához egy néhány házból álló falucskán (telepen?) keresztül vezetett az út. A számunkra döbbenetesen szegénynek tűnő helyiek itt is izgatottak lettek az érkezésünktől, a gyerekek kiálltak a házak mellé megbámulni az érkező tömeget. A bámészkodás persze kölcsönös volt, a néger gyerekek megint kihozták mindenkiből a legrosszabbat, és különféle pózokban sokan velük fényképezték magukat. Volt egy moldáv leader-nő (aki még nálam is egy évvel fiatalabb), aki mindennel és mindenkivel lefényképeztette magát. Sajnos későn jutott eszembe, hogy lefényképezzem, ahogyan fényképezik, de kisgyerekkel, kisgyerekekkel, falubeliekkel, rendőrökkel, katonákkal, tehenekkel, házakkal, növényekkel és prokariótákkal. Mindennel ami az útjába került…Már-már rosszul esik, hogy velem nem készíttetet képet :P.

December 5. vasárnap

Ezt a napot elég röviden össze tudom foglalni: parttalan viták a feladatsorról,  elromlott pendrive-ok, egyetemi szintű kérdések, biológia nélküli biosz feladatsor… egy szó mint száz, utolsónak, hajnali háromkor adtuk le a végleges verzióját az elméleti feladatsoroknak. Hosszú nap volt, a szakmai elemzéstől inkább eltekintenék:)

Helyette pár szó a kajáról. Első nap nagyon megörültem, hogy svédasztal jellegű reggelit, ebédet és vacsorát ad a hotel, gondoltam így midig találok majd kedvemre valót. Sajnos észre kellett vegyem hogy a főételek közül legalább egy, de általában kettő halból készült, és összesen egy van ami az általam preferált négylábúak valamelyikéből (eleddig csak marhahússal találkoztam, nem túl jól elkészítve). Első nap a Jollof-rizst próbáltam ki, amelyik egy fűszeres, különféle zöldségeket és némi húst is tartalmazó rizs. Elég csípős, intenzív íze van, elsőre kifejezetten finomnak találtam. Hozzá „goat meat-stew”-t ettem, ami kecskehús volt egy piros színű, ugyancsak fűszeres mártásban. A húsban ugyan volt némi csont, de finom volt. Másnap a This Day Dome-ban ebédeltünk, ahol csak kétféle főételt szolgáltak fel. Az egyik egy többé-kevésbé ízetlen, emlékeim szerint talán gombás marharagu volt, a másik pedig fűszeres kövek. Nem, nem elgépeltem, amit azt hiszem marhahúsnak akartak beállítani, valami speciális készítési eljárásnak hála a gyémánt keménységét közelítette meg. Egy rövid ideig próbáltuk a kezünk ügyébe kerülő ütve-fúróval két részre vágni, de miután az is kicsorbult rajta, feladtuk a kísérletezést, maradt a gombás cucc meg a Jollof… Vacsorára ugyanazt kellett egyem mint előző nap, mivel az egyetlen változás a menüben a hal-lasagna megjelenése volt, amivel nem voltam igazán előrébb. Ekkor a kecskés cuccban már keresi kellett a húsosabb részeket, de a csontról még bőséggel lehetett húst lekaparni. Másnap ebédre ismét ugyanezt ettem, a menü semmit nem változott (bár talán valamit átneveztek, noha az étel lényegében ugyanaz volt), bár a Jollof rizs ízét már kissé untam, ezért más köretet is szedtem. A kecskénél ezúttal már mikroszkóppal kellett keresni a húst a csont között, a marha amit mellé vettem megkóstolni pedig ugyanilyen ízű volt… Harmadnap estére teljesen elegem lett az itteni kajákból próbáltam „olaszos” tésztákkal javítani a helyzetet, de azoknak is pont ugyanolyan íze volt, mint minden másnak. Rájöttem, hogy itt kétféle ételt adnak: aminek semmi íze nincs, és aminek többé-kevésbé Jollof-rizs íze van… Már alig tudok enyhe hányinger nélkül belépni az ebédlőbe, mert már a minden ételben megtalálható fűszer szaga is kiborít… Szóval nem tudom milyen a nigériai konyha, de a hotelé pocsék :S. Hogy azért valami pozitívat is mondjak, az egyik fordítás során uzsonnaként tavaszi-tekercseket szolgáltak fel (valamint a záróünnepélyen is azt osztogattak a Dome-ban), amelyek megdöbbentően finomnak bizonyultak. Illetőleg három napig a reggelire felszolgált sült-banánt is tudtam élvezni, ennyi idő alatt azonban rá is untam sajnos :S. Még egy pillanatnyi fellángolás volt a menüben, egyik nap rádöbbentem, hogy a saláták mellé (amelyek sajnos nyersségüknél fogva egészen utolsó napig tabuk voltak) helyzett ezersziget-szósz kifejezetten jó. Így aznap ezersziget szószos rizst ettem, másnap pedig egész délelőtt vígan fostam, így a szószt is inkább hanyagoltam a továbbiakban. Salátákat egészen a farewell-dinner-ig nem mertünk enni, mert mivan, ha csapvízzel mossák a zöldségeket?! Aztán mikor ott az orrunk előtt vett a salátából Anneke, a hollandok egyik leader-lánya (nője) és meglepett kérdésemre, hogy hogy meri ezt megenni azt felelte, hogy egész héten ilyeneket evett, nem bírtuk tovább és mi is salátáztunk valamennyit. Egyenlőre élünk. Hármunk közül egyébként Balázs volt az, aki meglepő bátorsággal próbálta ki minden nap az összes rendelkezésre álló ételt. Vállalkozószellemének méltó jutalmaként az utolsó 3-4 napban alig tudott enni, ellenben jelentős mennyiségű időt töltött a mellékhelyiségben. Még egy étel van, amiről érdemes említést tennem, amely a „wheated emo with seba” névre hallgatott (ha jól emlékszem…), és sajnos sehol sem találok róla képet. Pedig anélkül nehéz lesz elhinni, hogy kis, fehér-sárga alien-embrióknak látszottak elsőre, ezért egészen szerdáig nem mertük megkóstolni. Akkor az egyik szerb leader megkóstolta, és mikor még másnap is mozgott, ügyeletes felfedezőnk, Balázs is megkóstolta. Mivel semmi íze nem volt, így a későbbiekben továbbra is előszerettel fogyasztotta, kiderült hogy valami krumpliszerű cucc, amit valamiért nájlonzacskóban főznek meg és tálalnak fel… Utolsó nap Dzsici megajándékozott minket némi coconut-chipssel és plantation (=banán) chipssel, melyek közül az első amilyen kevéssé bizalomgerjesztően nézett ki, olyan finomnak bizonyult. Akartunk szerezni még, hogy hozhassunk haza, de nem sikerült a nyomára akadni még Dzsici segítségével sem:(

Fizikatanár műhelymunka, melyben nekem jutott az írnok szerepe. Mellettem az iráni és az észt fizikás leader látható, mindenki döntse el melyikük melyik:)

Jacobo Sitt, az argentin fizikus, aki rendszerint a szószólónk lett, és a műhelymunkát is leginkább ő koordinálta. Igen jól beszélt angolul, és rendszerint jogos és fontos észrevételei voltak a feladatokkal kapcsolatban.

A zimbabwei leader (jobbra) aki  megszólalásig hasonlít Juhász András témavezetőmre, ezért az első öt napban mindig a fraszt hozta rám, mikor megláttam.

Az oroszok két fizikusa, a zöld pólós egyáltalán nem beszélt angolul, így mindent a kép baloldalán ülő társa továbbított. Neki nagyon vicces akcentusa volt ugyan, de jól beszélt, és Jacobo-hoz hasonlóan sokat tett a feladatsorok emészthetővé tételéért. Attila szerint úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban agyvérzést kaphat, ebben volt is valami. És a teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy büdös volt :)

Így nézett ki a terem alapvetően a plenáris vitához berendezve. Minden országnak megvolt a maga asztala, amelynél dolgozhatott, és ahonnan piros és zöld szavazókártyákkal nyilváníthattunk véleményt. A mi asztalunk a képen baloldali padsor harmadik asztala volt, közvetlenül az észtek mögött.

Az észt biológus srác is minden idegszálával a fordításra és a vitára figyelt :)

Ez a tál akármit kaptuk a munkához, hogy legyen mit rágcsálnunk. Semmit nem mertünk innen megenni, de a legnagyobb magot kettébontottuk kíváncsiságból:

Mögöttünk pár sorral azt hiszem a románok közül valaki megkóstolta, de látva az arcát, nekünk már nem volt kedünk megpróbálkozni vele. Később a gyerekek guide-jától megtudtam, hogy tényleg pocsék az íze, de kávé jellegű hatása van, tehát azért adták, hogy ébren tudjunk maradni, nem pedig hogy élvezzük az ízét.

Nem túl jó kép az étkező helyiségünkről... annyi azonban talán így is látszik, hogy a Dome-hoz hasonlóan itt sem spóroltak a giccsel. A terem végében sorakoztak a különböző kinézetű, de egyforma ízű ételek.

A nyitó ünnepi ebéd, és felszolgálói

És az egyetlen, hamisítatlan, Jollof-rizs! Rendszerint volt a tetején még néhány dolog, minden nap más, rendszerint az előző napi étlap egy kevésbé népszerű elemére hasonlító valami;)

December 4. szombat

Szombat reggel alig sikerült kikászálódni az ágyból, de életben tartott a tudat, hogy végre látunk valamit Nigériából is. A buszokra szállva megkaptuk az aznapi programot, sőt az összes kirándulás tervezett helyét a hét további részében is. Első állomásunk a Catampe-hill volt, amelyhez kb fél órát buszoztunk. Ekkor vált végképp szembetűnővé az a tény, amire már korábban is felfigyeltem, hogy Abuja még javában épül, nincs olyan háztömb, ahol ne lenne építés alatt álló épület. Az utak sincsenek még készen, nagymértékű bővítés előkészítése zajlik (hogy minek azt nem tudom, nincs túl nagy tömeg az utakon). A Catampe hill egy szép nagy fekete szikla volt, amely a szép panorámáján kívül arról nevezetes, hogy itt található Nigéria geometriai középpontja. Ez a hely annyira jelentős, hogy egy 5cmx5cm-es fémlapot nyomtak a hegy tetejébe, ahogyan a képen is látható. A nevezetességet leomlott antenna-torony romok övezik, igazi turistacsemege, ha Európában lenne azt hinném egy modern művészeti kompozíció… Nem töltöttünk ott túl sok időt, de az iszonyatos meleg már ez idő alatt zavaróvá vált, amit az ajándékba kapott safari-kalapok sem igazán enyhítettek. Maga a panoráma egyébként tényleg szép volt, bár személy szerint úgy éreztem, hogy kis hazánk bármely dombjáról szebb látvány tárul a szemünk elé. Itt ugyanis nagyon gyér a növényzet, alapvetően szavanna-szerű síkság övezi Nigéria középpontját, vörösesbarna talajjal, néhol általunk nyomortanyáknak vélt házikókkal. Így aztán miután mindenki mindenkit lefotózott mindenkivel, plusz a középponttal, senkinek nem volt kifogása a továbbindulás ellen. Itt kezdődött a végül szállóigévé avanzsáló mondás karrierje, melyet a címben is olvashattok. Balázsnak hihetetlen érzéke volt az eltűnéshez, így szegény Dzsici állandóan őt kereste, és 10 percenként megkérdezte tőlünk, hogy "Where's Mr. Balazs?". Végül szerencsére mindig előkerült, de egy idő után rendkívül mulattató volt ez a rituálé :D

Újabb hosszas, nagyrészt alvással telő buszút után egy másik nevezetességéhez érkeztünk az országnak, méghozzá az Usafa-gáthoz. Ez a gát a világ hetedik legnagyobb édesvíz-tározójának gátja, és mint ilyenre, nagyon büszkék a nigériaiak. Amúgy nem túl nagy látványosság, egy szép nagy tó… az odavezető úton több érdekesség volt, sajnos félelmetes intelligenciámnak hála elfelejtettem feltölteni a fényképezőgép aksiját, így nem tudtam minden másodpercben fotózni. Pedig a falvak, amin keresztüljöttünk, sok érdekességet tartogattak, talán máskor sikerül megörökíteni őket. Az Usafa gáttól ráadásul épp egy ilyen faluba indultunk, ahol a helyi cserépégetőt látogattuk meg. Itt az udvaron törzsi tánccal fogadtak minket, miközben a környék összes gyereke összegyűlt megnézni bennünket. A csoportból többen is fényképezkedni kezdtek a gyerekekkel, tánc után a táncosokkal is, ami nekem azért kicsit fura volt. Aránylag szép edényeket és egyebeket lehetett itt látni/kapni, bár ez sem úgy volt berendezve, mint ahová hetente turisták érkeznek. Akartam bent venni egy nyakláncot, amiért 1000 Nairát (majdnem 1500 Ft) kértek, úgyhogy inkább kimentem az udvarra, ahol egy idősebb nő ugyanolyan nyakláncból kettőt adott nekem 1000-ért. Ezzel kezdetét vette a nagy szuvenír-vadászat, hogy mindenkinek jusson majd:) Hazafelé megpróbáltam még elkapni a falu néhány érdekes részét a buszból (merthogy sétálni nem engedtek el minket a faluban), szokás szerint kevés sikerrel…

A Hotelbe visszatérve rögvest ebédelni mentünk, amelyben egyre kevesebb örömöm volt. A délután első felét a Nigériai net-tilalmak elleni szélmalomharccal töltötte, aminek csak az lett az eredménye, hogy a frissen készített google-os emil címemet letiltották . A tiltás feloldásának módja az lett volna, hogy megadom a mobilszámom a google-nak, ők pedig küldenek SMS-ben egy kódot. Megadtam a számomat, jött is az SMS, melyben az állt, hogy „Az Ön google fiók azonosítója: 1ooooo”. Ráadásul az SMS megnyitásától rendszerint lefagy a telefonom, szóval baromi jól jártam… Ezek utána következő program a diákok részvételével rendezett interkontinentális vita volt, amelyet a gyerekek szálláshelyén, a Nicon Luxury Hotel-ben tartottak. Azon túl, hogy a világ leghülyébb témáját választották (a tézis: A biológia többet tett az emberiség fejlődéséért, mint a kémia: az egyik csapatnak e mellett, a másiknak ez ellen kellett érvelni -> ezt a vitát két részeg egyetemista, egy vegyés és egy biológus között tudnám elképzelni max...), és a vita ¾-ét lekéstük, nem sok érdemleges mondható el róla. Talán még annyi, hogy ebből is versenyt csináltak, az érvelőket pontozták és győztest (és vesztest) hirdettek a végén, így a vita eredménye India nyilvános megalázása lett, mivel ők kapták a legkevesebb pontot egyénileg, és összesen is… De jó volt találkozni a gyerekekkel, megbeszélni velük a feladatokat, meg hogy hogy érzik magukat általában. Szerencsére mindenki jól volt, így nyugodt szívvel tértünk vissza a Chealse-be, hogy ezúttal kicsit több alvással készüljünk a másnapi fordításra.

Tipikus kép Abujában: épülő ház. Ami nem tipikus: ezen vannak munkások is, akik tényleg építik...

Várakozás a buszban, Dzsici kérésére mosolyogva 

A város egyetlen nevezetessége, a Central Mosque, vagyis központ mecset. Az igen kiváló szervezésnek hála, ide nem jutottunk végül el, így csak különböző sebességgel, különféle irányokból mellette elhaladó járművekből készíthettem róla fotókat, még ez lett a legjobb. Azt hiszem a többiről ez mindent elmond :)

Abujai látkép a buszról: mindenhol daruk (amelyek azonban élőben sem mozogtak...)

Ilyen sivár táj volt végig az út mentén... lovat sem láttunk többet :(

Ennyi volt az összes növényzet is...

Van azért Abujának modern negyede is

Csak nem itt... ez a ház is a semmi közepéből nőtt ide, de ötletem sincs, milyen céllal

Abuja látképe a Catampe Hillről. Ebből a távolságból egész jól néz ki ;)

A másik irányba nézve néhány falut, és talán nyomornegyedet is láthatunk. Meg persze a többi bámészkodó leader fejét.

Nem tévedés, kéremszépen, itt látható Nigéria geometriai középpontja. Lenyűgöző az emlékmű egyszerűségében rejlő nagyszerűsége. Azóta sem vagyok benne biztos, hogy nem a háttérben látható, kidőlt antenna-torony lábának rögzítése volt-e ez régen, csak ráfogták, hogy úgyis kb jó helyen van, legyen ez a középpont...

Azért a többiekhez hasonlóan mi is fényképezkedtünk vele egy sort :P

Végre egy kép, amelyen kedves Guide-unk, Dzsici is jól látható :) Találjátok ki, a képen látható három ember közül melyik ő, a helyes megfejtők között Nigéria középpontját sorsolom ki. Amúgy ezt a képet egy olyan nő készítette, akiről azt hittem, csak a mesében és a youtube-on van. Mikor kezébe adtuk a fényképezőgépet, azonmód belenézett a fényképező lencséjébe, és nem értette, miért nem lát semmit. Ehhez képest kész csoda, hogy legalább a kép bal alsó sarkába belefértünk, miután a kezébe forgattuk a gépet. Az arcomon látható cseppnyi bizonytalanság annak szólt, hogy egyáltalán nem felénk irányította a gépet...

Egy falu látképe a busz ablakából. Az aksi lemerülése, és állandó elalvásom miatt fantasztikus fotótémákat kellett kihagyjak, ráadásul a busz nem állt meg sehol, tehát minden képre volt 0,2 s, hogy megcsináljuk...

Egy helyi középiskola, ráadásul a jobban kinéző fajtából...

Az Usafa-gát által őrzött víztározó

A világ hetedik legnagyobb víztározójának következő részlete

Falusi csendélet a buszból

Ők adták a ritmust

Ehhez a tánchoz. Csakhogy végre valami igazán sztereotíp módon afrikai is legyen :)

Fodrásszalon mellett álltunk meg. Ami a kapun látható, az műhaj, rengetegen ilyet hordanak, mert nem szeretik a saját, nagyon erős szálú hajukat. Mikor mondtam, hogy nálunk meg sokan épp olyan szeretnének, teljesen ledöbbentek, hogy olyat meg ugyan minek?! No igen, ami nincs, mindig az kell :)

Összkomfortos buszmegálló...

Még egy kép a faluról, amelyen legalább választási kampány-plakátok is láthatóak!

Pillanatkép az évszázad vitájáról, középen a zsűri, két oldalán a vitázó felek. Noha mindenki egyetértett abban, hogy a kérdés nem eldönthető, azért hirdettek végeredményt...

December 3. péntek

A hotelszobánk minden igényt kielégítőnek bizonyult, amennyiben nincsenek olyan extrém igényei az embernek, mint melegvíz, vagy hogy a mosdóban le tudjon folyni a víz, esetleg hogy ne szaladgáljanak csótányok a fürdőszobában. A teljes igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a mosdókagylót a második nap megcsinálták, csótányt „csak” kettőt találtunk, és négy napnyi hideg vizes fürdés után valaki figyelmeztetett, hogy az ágyam mellett van egy „water heater” kapcsoló, amit be kell kapcsolni a melegvízhez:). Ezzel együtt a szomszéd szobába nyílik egy ajtó, amin minden áthallatszik, a fürdőben pedig hiába van kád, a zuhanyrózsa nem mozgatható, így csak zuhanyozni lehet.

Reggeli után megismerkedtünk a guide-unkkal, aki először Jenniferként mutatkozott be, de később rájött, hogy a magyarok ki tudják ejteni az igazi nevét is, úgyhogy azóta „Dzsici”-nek hívjuk. Nagyon kedves, fiatal lány, sokat beszél (amiből mi sajnos elég keveset értünk) és sokat nevet. Vele (meg a többi leader-rel és guide-jaikkal) elindultunk a megnyitó ünnepségre, a „This Day Dome”-ba, ami lényegében egy cirkusz-sátornak bizonyult. Najó, picit azért állandóbb volt (lásd képek). Belül brutális giccsel berendezett terem várt minket, ahol minden országnak előre ki volt jelölve az asztala, rajta a nemzeti zászlóval. Legalábbis a szerencsésebb nemzeteknél, a románok zászlaján például kék helyett fekete sáv szerepelt, kész szerencse, hogy belgák amúgy nem voltak… Miközben mindenki elfoglalta a helyét, egy rezesbanda kezdett katasztrofális zenébe, amit nagy „örömünkre” legalább egy óráig abba sem hagytak. Csak egy számot tudtak megtanulni (és azt sem jól), így azt ismételgették végtelenítve. Közben senki nem tudta, minek kellene következnie, az ittlétünkre oly jellemző ismeretlen okból történő várakozást élhettük át ismét. Később kiderült, hogy Jonathan Ebel Goodluck Őexellenciáját vártuk, aki azonban végül nem tudott eljönni. Ő Nigéria elnöke, és úgy tűnik itt Abujában elég népszerű. Azért akadt helyette pár egyéb híresség, akiket minden egyes felszólaló külön-külön köszöntött… (itt hangzott el időnként a címbeli mondat, illetőleg a "Give him a round of applause!" felszólítás, mely a legsűrűbben előforduló kifejezés volt) A műsort összességében a káosz szóval tudnám jellemezni, a két konferanszié egymás szavába vágva magyarázott össze-vissza, időnként megszólalt a kiváló zenekar, a színpadra próbáltak szólítani több meg sem jelent országot… Végül valahogy túllettünk rajta, és megkezdődött az előkészület az ebédhez. Ezalatt minden ország csapata fényképezkedett minden ország csapatával, erről néhány képet itt is láthattok. Az ebéd tűrhető volt, bár az evőeszközök tisztaságához fért némi kétség (ami amúgy nem zavarna, de azért a kolerát még nekem is komolyan kell vennem). Kaja után mindenki visszatért a saját hoteljébe, mi megkaptuk a tesztfeladatsort, a gyerekeknek pedig valami idétlen előadást tartottak azt hiszem. A feladatsor minősítésétől érdeklődés hiányában most eltekintenék, lényegében minden feladattal kapcsolatban óriási vita volt, így végül a végleges feladatsor fordítását három órakor fejeztük be… Ezt kér kör Grand Manierval megünnepeltük, aminek hála alig találtam vissza a szobába, ahol teljes 3,5 órám maradt még aludni, a szombat reggeli kirándulás előtt…

Látkép a hotelszobánk ablakából reggel

Az információs pult a hotel halljában. Itt kaptuk meg reggelente az aznapi programot

A Chelsea Hotel. A Manchester United-ben már nem volt hely...

Abuja a busz ablakából

A This Day Dome

Cseppet sem giccses berendezés az Opening Ceremony-hoz

A magyar csapat

A csapat tagjai:

Angyal Péter, Ciszterci Szent István Gimnázium. Székesfehérvár, zászlóvivő és a lányok kedvence (bocs :P)

Futó Bálint, ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium, "The Quiet Boy"

Horicsányi Attila, Dobó István Gimnázium, Eger

Forman Ferenc, ELTE Radnóti Miklós Gimnázium, Bp.

Sümegi Ambrus, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorlóiskola, Bp.

Bosits Miklós, Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd, "The Trouble-maker"

Villányi Attila, ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium, kémia és biológia felkészító, a csapat feje

Gyertyán Attila, ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium, fizika felkészítő tanár

Forman Balázs, tiszteletbeli Leader

A méltán híres indiai-mexikói barátság fényes bizonyítéka

Diplomáciai kapcsolatok építése Zimbabwe csapatával

Az egyik nagy ellenféllel, Oroszország csapatával

Íme, az utólagos élménybeszámoló, képekkel és mindennel ami szem-szájnak ingere :P A fotók minősége katasztrofális, ezért előre is elnézést...

December 2. csütörtök

Az elmúlt két nap problémái után szerencsére a mi gépünk már pontosan indult Frankfurtba, így nem kellett attól félni, hogy lekéssük a csatlakozásunkat. Rendben oda is értünk, és az első nagy élmény itt ért, Villányi Tanár Úr jóvoltából bemehettem a Lufthansa „Senator Lounge”-ába, ahol ingyen jól bereggeliztünk:) Sőt, ittunk két Bailey’s-t is. Ezután felszálltunk a repülőre, ahol volt szerencsém a business osztályon utazni: hát ezt feltétlenül ajánlanám mindenkinek :D Az élvezetes repülés végén nagyjából a tervezett időben, 6 óra körül érkeztünk Abujába.

A reptéren várt bennünket, és velünk együtt kb 6 másik csapatot a főszervező, majd némi fejetlenség és értetlenkedés után elintézte, hogy szépen megvizsgálják a határon az útleveleinket. Az intézkedés azt célozta meg, hogy nyissanak nekünk egy külön kaput, és ne kelljen sorba állnunk, ami végül sikerült is neki, apró szépséghiba a dologban, hogy eddigre a gép összes többi utasa átjutott a kapukon… Persze aztán minket is beengedtek, a csomagjaink is rendben megjöttek (nem is tudtuk még ekkor, hogy ezzel milyen kivételesen jó helyzetben vagyunk másokhoz képest), és végül kitereltek a reptér elé. Itt csatlakozott hozzánk néhány guide, jelesül a diákok guide-jai akik nagyon kedvesen egy busz felé terelték az összegyűlt népet. A mi fiaink guide-ja kifejezetten aranyos (mi több, csinosJ) volt, kicsit beszélgettünk is vele, majd felkísért minket a buszra. Naivan azt gondoltuk, hogy mindjárt a szállóban leszünk, de nem így történt: kb 1-1,5 órát várakoztunk a buszban, miközben senki sem tudta, hogy mire, vagy kire várunk… ez idő alatt a buszban lévő TV-n fantasztikus pankrátor műsort vetítettek, amit külön kérésünkre sem kapcsoltak le, hátha a többieknek tetszik (ez a feltevés teljesen jogosnak látszott, például az első tv-hez legközelebb az iráni csapat csupa lányból álló küldöttsége ült, akik nyilván ilyen műsorokhoz vannak szokva…). Valahogy mégis túléltük a dolgot, és eljutottunk a Nicon Luxury Hotel-be, amely a gyerekek szálláshelye volt. Itt ismét eluralkodott a káosz, ahány embert megkérdeztünk mindenki mást mondott arról, hogy a tanároknak le kell-e szállni, bent hagyhatjuk-e a csomagot a buszban, be kell-e mennünk nekünk is regisztrálni… A konklúzió az lett, hogy átszálltunk egy másik buszba, és eljutottunk végre a Chealse Hotelbe, ahol a mi szállásunk volt. Kb ¾ 11 volt ekkor, és megindult a harc a szobák átvételéért. Eredetileg egy szerb fickóval lettem volna, ami onnan derült ki számomra, hogy hozzámlépett egy fehér borítékot tolva az orrom alá, miközben azt kérdezte: „Is it you? Is this your name?”. Ez becsapós kéréds volt, ugyanis a papíron két név volt, ő az alsóra mutogatott, ahol ez állt: „Gyratra N”. Próbáltam elmagyarázni, hogy ez épp csak hasonlít a nevemre, de nem igazán értette mit mondok, így végül inkább beletörődtem, hogy ez valóban az én nevem. Szerencsére ezek után sikerült elérni, hogy inkább Forman Balázzsal legyek egy szobában, aki a fiát kísérte el velünk a versenyre. A szobák után még némi vacsorát is kaptunk, de a kajákról majd máskor, ittunk egyet a szerencsés megérkezésre (ezzel ezen az egy napon kb kéthavi alkoholadagomat fogyasztottam el, a repülőn is kapható ingyen-piának hála) és lefeküdtünk aludni, mert másnap fél nyolcra már reggelizni kellett menjünk.

Az első busz

Villányi Tanár Urat kissé megviselte a várakozás

A buszban, amire átszálltunk, akár TV-t is lehetett nézni...

A hall ékessége, a csillár volt :)

Este fél tizenegykor ez a kiírás várt minket :) Szerencsére végül mégis kaptunk vacsorát:P

A szobánk, és szobatársam. Később azért nem volt ekkora rend :)

Szép nagy TV-nk volt legalább

A fürdőszoba meg tele volt nélkülözhetetlen eszközökkel :D