Itt a december, és itt az első blog-post is! :) Az idei évben Botswana rendezi az IJSO-t, így kalandosnak kinéző másfél hétnek nézünk elébe. Persze Az istenek a fejükre estek helyszíneitől igen távol, a fővárosban: Gaborone-ban tartják az eseményt, így eredetileg féltünk tőle, hogy a mesés természeti kincsekkel megáldott országgal úgy járunk majd, mint Nigériával, ahol a legnagyobb természetes élőlény amit láttunk néhány hatalmas sáska volt, akik a lámpafényre jöttek a záróesten. Ha lehet hinni a programnak, nem így lesz, de ez persze még a jövő zenéje. Egyelőre az útról, és az első benyomásokról tudok beszámolni.
Mint minden évben, idén is a Lufthansa repülőjáratait használtuk a helyszín megközelítésére. Gaborone-ba egyébként két irányból lehet eljutni: vagy Johannesburgból, vagy Addisz-Abeba-ból jön ide repülő. Sajnos előbbit választottuk, így semmilyen "Adidasban Addisz-Abeba-ban" típusú cím-ötlet nem jöhetett szóba, ráadásul jópár éve már egyszer jártunk is a Johannesburgi reptéren. A Lufthansa szokásával ellentétben idén mindössze egy 30 perces késéssel szórakoztatott minket a Budapest-Frankfurt útvonalon, egyébként sem sztrájk, sem extrém időjárási körülmények nem hátráltattak bennünket. Az útra egy közepes méretű erdő életét követelő mennyiségű papírral indultunk el, mivel a diákoknak (kis túlzással) minden létező hozzátartozótól kellett írásos, közjegyző által hitelesített, három nyelvű engedélyt, a hozzátartozók személyes iratainak fénymásolatát, a saját anyakönyvi kivonatuk eredeti (!!) változatát magukkal kellett hozni. Azért, hogy bizonyítsuk: nem elraboltuk őket, hanem direkt velünk (velem, mivel az utolsó repülőn Attila nem velünk utazott) utaznak. Az utazás nagy részében a kutya sem volt kíváncsi erre a doksi-rengetegre, de megnyugtatásképpen az oroszok (akikkel Frankfurtban egy gépre szálltunk, hasonlóan a litvánokhoz) elmesélték, hogy az ő 6 fő csapatukból három diákot nem engedtek Moszkvában felszállni, mert nem volt elég papír náluk. Szóval mi jók voltunk, és végül, a legeslegutolsó pillanatban, a Botswanai határellenőrzésnél legalább a hitelesített engedélyeket elkérték, ha az anyakönyvi kivonatot és társait nem is. Persze még ki is kell jutnunk az országból valamikor a tervek szerint, szóval lehet jól jönnek azok is. És, csak hogy a repülőútról is mondjak valamit, idén csak ketten jöttünk leaderkedni Attilával, így Premium Economy osztályon utazhattam! Ez nagyjából azt jelenti, hogy a kényelmesebb ülésen túl, én elolvashatom mit fogok enni (ugyanazt, mint a sima economy-n, de ők nem olvashatják el), és az egyik fülemet kímélendő, a fülhallgató csak féloldalasan szólt egész úton. Ezt leszámítva eseménytelen utunk volt, de az utolsó utáni pillanatban azért csak beütött egy kisebb krach: Zétény csomagja nem érkezett meg velünk. Szűk 40 perces macera árán sikerült jelenteni a problémát (amely azóta nagyon sok más csapatot érintett, az egyetlen hiányzó csomaggal szinte szerencsések vagyunk), és abba is beletörődtünk, hogy nem hozzák ki, ha megérkezik, hanem érte kell menni (ez később világossá vált, hogy miért lehet így).
Az első éjszakát a Tlotlo hotelben (ugye, milyen megnyugtatóan afrikai neve van?) töltötte az egész csapat, a hét nagyobb részére csak ketten maradtunk itt, mivel ez a leaderek szállása. Itt némi szervezkedés után (valahogy váratlanul érte őket a 3 fiú 3 lány felállás a diákoknál, így 1-1 fiú ill lány kapott saját szobát) elfoglalhattuk a szobákat. Azt is megtudtam, hogy később egy ghánai szobatársam lesz (ezidáig még nem érkezett meg...), így kissé sokkolt, amikor a szobában egy darab franciaágyat találtam két szimpla helyett. Később kiderült, hogy vasárnap reggel költöznöm kell, vagyis feleslegesen aggódtam át egy teljes éjszakát :). A helyiek egyébként nagyon kedvesek és segítőkészek, csak senki nem igazán tud semmit. Minden majd alakul valahogy, és mivel szinte teljesen érthetetlen angolt beszélnek, így számunkra még később derül ki, hogy pontosan hogyan is. Attila például vásárolt egy helyi telefont (a Telenor hálózata itt nem működik, szerencsére a Telekommal nincs ilyen gond), amit a reptéren elkezdett aktiválni vele az egyik szervező. Hirtelen azonban más dolga akadt, félbehagyta a dolgot, közölte, majd később visszatérnek rá. Másnap reggel hétkor hívta Attilát, hogy akkor most aktiválják a telefont! (Eddigre persze már megoldottuk a hotelszemélyzet segítségével, de a dolog azért aranyos volt). A hotel egyébként nem rossz, bár még most sem vagyunk meggyőződve róla, hogy készen áll egy ekkora rendezvény vendégül látására. Vacsorát még nem kaptunk, így átvittek minket a közeli szupermarketbe, ahol vettünk némi helyi péksüteményt (meglepően finomnak bizonyult), illetve vizet, és ezzel vészeltük át az estét. A diákok mind egy szobában gyűltek össze, és láthatóan nagyon jól érezték magukat, szóval a csapategység is formálódik szerencsére :). A hotel jelmondata egyébként a bejegyzés címe, egyelőre inkább "slow hands"
Reggel azután folytatódott a majd-valahogy-lesz fesztivál: reggeli után rákérdeztem, hogy akkor mi is van ezzel a franciaágy dologgal. Akkor mondták, hogy majd másik szobába kell költöznöm, csak abban még diákok laknak. Kérdezte, hogy mikor? Erre nem tudtak válaszolni, és az is csak véletlenül derült ki, hogy Attilát is költöztetni akarják, noha ő továbbra is egyedül fog lakni. Elmentünk pihenni kicsit, és fél óra múlva jön Attila, hogy a spanyoloknak azt mondták, 10:30-ig el kell hagyniuk a szobát. Ez 10:31-kor volt, nekünk nem szólt senki, viszont a szobájukba pánikszerűen visszanyargaló diákjaink már nem jutottak be. Sőt, mikor a recepcióra mentünk reklamálni, akkor a diákoktól elvették a kártyát, és kis híján azonnal átadták a szobát egy indiai leadernek, noha a diákok cucca még benne volt. Én sem mertem kijönni a szobából, míg végül nagyjából elrendeződtek a dolgok, nehogy ne tudjak visszamenni. Aztán átpakoltam Attilához, és mentünk regisztrálni, mert közben elkészült az IJSO-s regisztrációs pult. Kaptunk mindent, amit szoktunk, majd mondták, hogy menjünk az aulába, a gyerekeket mindjárt elviszik. A "mindjárt" szó jelentése itt nem teljesen egyezik a mi értelmezésünkkel, mert ezután 2,5 óra várakozás következett, ami alatt egyetlen egyszer jött oda hozzánk valaki megérdeklődni, hogy mit is csinálunk itt. 2,5 óra után némi elnöki közbenjárással (kösz Paresh!), előállt egy kisbusz, amibe beterelték a diákokat, majd 5 méter megtétele után félreállt. Mint hamarosan megtudtam, a sofőr éhes lett, és bement enni a hotelba... ez idő alatt azonban az a hír is befutott váratlanul hogy meglett Zétény csomagja! Szóval az egész csapatot (velünk együtt ezúttal) átterelték egy másik kisbuszba, és kivittek a reptérre. Itt részt vettünk egy ingyenes: ilyen a Gaborone-i reptér túrán (szerencsére igen kicsi... a fél világot megkerültük, jártunk kint a gépeknél is, mire elértünk a csomag feltételezett helyéhez), melynek végén az érkező csomagokhoz kalauzoltak minket. Itt félre volt rakva néhány csomag, kérdezték Zétényt, hogy közte van-e az övé? Nem volt, úgyhogy ugyanennek a teremnek egy másik sarkába, ahol már több csomag is hevert a földön. Itt van? Nem... Fintorgott egyet a kísérőnk, de nagy duzzogva bevezetett minket egy kisebb raktárhelyiségbe, ahol a számtalan csomagon kívül használt fénymásoló és egyebek is voltak. Na itt már megleltük Zétény csomagját (ma este felvetette valaki, hogy holnap a nyitóceremónia után a fordítás alatt had ne kelljen személyesen kimenni a reptérre a csomagokért, de erősen kétlem, hogy azt a tulajdonoson kívül bárki megtalálja...), és a reklamációs papíron kívül mást el sem kérve boldogan kiterelt minket a Dél-Afrikai Légitársaság képviselője. Így végre a diákok eljuthattak a hotelükbe, onnan pedig egy rövid vásárlásos kitérőt leszámítva mi is hazajutottunk. Megkezdődött az érkező delegációk okozta láz, kaptunk vacsorát (négyfelé köretből lehetett választani a csirkecomb/marharagu mellé, köretként piskóta volt, amire tejszínt lehetett önteni), és 9 előtt 10 perccel arról is szóltak, hogy lesz egy meeting 9-től. Ezen bemutatták a helyi bizottságok tagjait, illetve csak bemutatták volna, de két ember kivételével nem volt ott senki. Kiderült, hogy idén is lesz választás (politika, jeeee… :)), és már engedtek is vissza bennünket. Ez amúgy elég érthető, mivel a reggeli időpontja reggel 6-7 közé lett kijelölve, ami elég horrorisztikusan hangzik, bár a nyitóünnepség csak 9-kor kezdődik. Meglátjuk milyen lesz :) A hotel jelmondata egyébként a bejegyzés címe, egyelőre inkább "slow hands"-ben érezzük magunkat, de ez persze még változhat.
A reptér, és a légcsavaros repülő, amivel Johannesburgból jöttünk. A repülő mellett a pusztaság látható :)
A repülőtér belsejében egy elefántcsontból (kizárólag természetesen elpusztult elefántokból kinyert csontokból) épített elefánt-szobor. Két éve volt Botswana 50 éves fennállásának évfordulója, ezért sok helyen van 50-es szám.
Tipikus úti kép: a szavannából váratlanul előbukkanó modern épület.
Állat-szobrok a repülőtér kijáratánál, a Dél-Afrikából ismert "Big Five" tagjai. (nem mind látszanak)
A Tlotlo Hotel előtt bóklászó tehenek.
A szobám, ezúttal már két ággyal. Elfoglaltam a nagyobbat...
A magyar csapat a diákok szállása előtt. Bár háttal áll a diákok többsége, azért balról jobbra: Villányi Attila, Szabó Levente, Farkas Izabella, Csonka Zétény, Debreczeni Dorina, Yokota Adan és Dorina takarásában Nguyen Bich Diep (Zia). A piros pólós hölgy a diákok guide-ja, sajnos nem mutatkozott be, talán a nyitóceremónia alkalmával ezt is pótoljuk.
