Telefoncsörgésre ébredtem, és tanácstalanul néztem körbe reggel: lövésem sem volt, hogy hol vagyok, és miért csörög az átkozott telefon. Persze Attila volt a szokásos ébresztéssel, csak két óra alvás után beletelt fél percbe, mire felfogtam a szituációt. Nagy nehezen végül sikerült hat után pár perccel leevickélnünk a hotel bejáratához, mivel előző este lelkünkre kötötték, hogy hatra mindenki legyen ott, mert negyedkor a busz elindul, ha ott vagyunk, ha nem! Azt persze elfelejtették említeni, hogy a busz a garázsból indul el negyedkor, mert a hotelhez csak fél hétre érkezett meg végül… A felszálláskor megkaptuk a „packed breakfast”-öt, vagyis a reggelinek szánt csomagot. Sok köszönet nem volt benne, és sajnos kaja sem, egy csomag sajtos ízesítésű sósperec, egy karamellás ostyaszelet, és egy két decis dobozos gyümölcslé jelentette a „reggelit”. A csomag szegényessége annyira letaglózott, hogy legközelebb a szafari-park bejáratánál tértem magamhoz :)…

A mai program ugyanis a Zulu Game Reserve Park meglátogatása volt, és azért kellett ilyen korán indulni, mert az állatok nagy része dél körül már elrejtőzik valami árnyékosabb helyen, és így nem láthattuk volna őket. A buszt hangos füttyögéssel zulu harcosok fogadták, akik már elkezdték volna ősi törzsi köszöntésüket, mikor egy rózsaszín pulóveres hölgy leállította őket, és elmondta, hogy még később megnézhetjük őket, de most két csoportra kell oszolnunk, hogy beférjünk a szafari-kocsikba. Amíg az egyik csoport az állatokat nézegeti, addig a másik a zulu táncokat, és viszont. Sikerült elegendően ügyesen helyezkednünk, és az első csoportban indulhattunk egzotikus állatok utáni hajtóvadászatunkra. Ezúttal nem kellett csalódnunk, struccok mindenféle nemben és színben (vagyis szürke tojók és fekete hímek), gnúk, nebuk, zebrák, antilopok voltak mindenfelé, sőt három orrszarvút is láttunk, közepes távolságból. Közben egy fickó érdekes adalékanyagokkal szolgált az állatokról, lementünk egy tóhoz is, ahol kacsákat és vízilovakat figyelhettünk meg, majd vissza a zulukhoz. Nem részletezném ezt a szakaszt, majd a képek beszélnek helyettem, bár sajnos minden cukiságok legcukibbikát nem sikerült lencsevégre kapnom, láttunk ugyanis két varacskos disznót nagyjából öt varacskos-kismalaccal! Abszolút ungyulibungyurumungyulik voltak, de olyan gyorsan szaladtak be a bokrok közé, hogy nem lehetett lefotózni őket :(.

Visszatértünk a kiindulóhelyre, kicsit barangoltunk körbekörbe, majd megjelentek a törzsi táncosok. Nincs nagyon sok tapasztalatom Afrikával kapcsolatban, de azt már tavaly Nigériában megfigyeltem, hogy viszonylag könnyen felismerhető különbségek vannak a különböző törzsekből származó emberek között. Hevenyészett ismereteimmel is elég nyilvánvalónak látszott, hogy az egységesen zuluként ugrabugráló táncosoknak maximum a zulu kultúra iránti érdeklődése lehetett közös, a származása biztosan nem. Ettől persze elszórakoztattak minket, a megnyitó ünnepségről is ismert ritmikus önfejberúgásokkal, sok énekkel és dobszóval. A végén ráadásul bevonták a közönséget is, a vállalkozó kedvűek táncolhattak egy kicsit a vezetésükkel. Jó móka volt, ki is vettem a részem belőle, amit kompromittáló képek meg is örökítettek. Miután a táncosok elmentek, figyelmeztettek minket, hogy nem csámborogjunk el túlságosan bizonyos irányokba, mert valami érthetetlen nevű állatnak gyermekei vannak, ezért támadni fog. Több se kellett a sok természettudósnak, csoportosan indultak meg a tiltott irányba, szerencsére (vagy sajnos?) a növényzet amúgy sem engedett minket túl messzire a tiltott irányban. Nagyjából fél óra nézelődés után észrevettük, hogy egyre többen sétálgatnak barna zacskókkal, és abból elővarázsolt szendvicsekkel. Még csak fél tizenegy volt, ebédnek meglehetősen korainak tűnt a dolog, de persze mi is magunkhoz vettük a saját csomagunkat, ami egy zacskó chipset, 2 dl gyümölcslevet és egy zsömlényi szendvicset tartalmazott. Nem volt sok, de legalább a szendvicsben nem volt semmi felvágott sem, viszont öntet sem ízesítette… Szerencsére maradt pár csomag, így repetáztam belőle az ízek teljes hiánya ellenére, ami igencsak jó ötletnek bizonyult : később világossá vált, hogy mégiscsak ez volt az ebédünk, ami bár korai volt, de legalább kevés.

A tízórainak hitt ebéd után visszaindultunk a hotelbe, ahonnan azután a „Climate Change Expo”-ra volt lehetőségünk menni. Sok kedvünk nem volt ehhez, így megkérdeztük, hogy a diákokkal ott találkozunk-e, vagy majd később. A válasz az volt, hogy majd később, így nyugodt szívvel aludtuk át a busz indulásának időpontját. Végzetes hiba volt… ismét elkövettük azt a hibát, hogy azt hittük, az illetékesek tisztában vannak a napi programmal, pedig dehogy. A diákokkal az expo-n lett volna lehetőségünk találkozni így sajnos nem kaptunk információt arról, hogyan ment nekik az elméleti rész. Ehelyett jobb híján vásárolni mentünk, találtunk is egy Spar-t nem messze, ahol aztán jót bosszankodtunk a globalizáció jelenségén, miszerint semmi helyi jellegzetesség nem kapható, amit hazavihetnénk osztogatni a diákoknak és tanároknak. Jól bevásároltunk viszont képeslapokból,  meg is kérdeztük, merre van posta, amire a válasz az volt, hogy „Már bezárt”. Végül sikerült kibányásznunk az információt, hogy amikor éppen nincs zárva, akkor merre van, így remélhetőleg lesz alkalmunk feladni a leveleket.

Hazafelé az óceánparton elterülő sétányon jöttünk, megcsodáltunk pártucat fazsiráfot, és egyéb állatot a helyi árusoknál, és megpróbáltuk kihasználni a szabadnak hitt esténket. Kiderült, hogy vacsora után IB meeting van, ami eredendően csak Attilát érintette volna, de mielőtt kárörvendő kacajban törtünk volna ki Tamással, közölte, hogy ezúttal nekünk is kötelező elkísérni. A miért kérdésre adott érvelésében nehéz volt gyenge pontot találni: mert a németeknél is ott volt mind a négy ember legutóbb. Így aztán pihenés, vagy Anneke-ékkel való éjszakai óceán-fürdőzés helyett azt kellet hallgassam, ahogy parttalan vitákat folytatunk az alapszabályzat megváltoztatásáról. Azért a meeting érdekes pontja volt, mikor egy órányi vita után megjegyezte az egyik főkoordinátor, hogy nem is vagyunk elegen a döntéshozatalhoz, így megindult a nagy IB member-vadászat, míg össze nem halászták a hiányzó négy országnyi képviselőt. Mivel Attila rá se bagózott a gyűlésre, én viszont nem tudtam egyáltalán nem figyelni, így végül én foglaltam állást a szavazásokon.

Végül a szokásos iszogatással és csokizással egybekötött beszélgetéssel zártuk az estét, és próbáltunk rekordmennyiséget, 7 teljes órát aludni a másnapi fordítás előtt.

Így fest a szafaripark távolról

Az első állat amivel találkoztunk: egy gnú!

A fogadásunkra összesereglett zulu harcosok

Strucok: a nőstények szürkék, a hímek feketék

Oroszlánkirály jelenet: s gnú-csorda megindul

A napi iváshoz igyekvő zebrák.

A fő látványosság: fehér orrszarvúk, ugyancsak a tó felé igyekeznek

Egy antilop, vagy valami olyasféle :)

Eleget ittak már, ideje munkába állni: a zebrák az út felé igyekeznek

Egy igazi különlegesség: tojó strucc hím. Köszönet Tamásnak, a korszakalkotó felfedezésért :)

A szafari fílinget csak kis mértékben romboló háttér

Ludak menekülnek a kocsi elől a vízbe

Ahol ügyesen rejtőzködő vízilovak várják őket! Aki meg tudja őket számolni, annak megkímélik az életét!

A "zuluk" a törzsfőnök-szerű szerepet betöltő rózsaszín-ladyvel

Itt várakoztunk a zulu-táncra

A folyamatosan változó formáció egy pillanata

Letűnőfélben lévő kultúrák találkozása: a zulu, és az utolsó csehszlovák

A végén én is megpróbáltam fejbe-térdelni magam, egész jól sikerült, a monokli már múlóban van!

Hátha olynok is olvassák a blogot, akiket a növények érdekelnek jobban :)

Egy ezerlábú a fű közt

És egy ugrópók Attila táskáján