Bizony, a verseny a végéhez közeledik, és tulajdonképpen részünkről a munka mostanra le is let tudva, marad az izgatott tippelgetés az eredmények érem-értékét illetően. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a legutóbbi blogbejegyzés befejezésekor még az elméleti forduló fordításán sem voltunk túl. A gyakorlati feladatsor fizikából elég kaotikus lett, négy, egymástól lényegében független mérést kellett végrehajtania a diákoknak, de ezúttal ezek legalább az előírt tananyaghoz tartoztak. Viszont ezúttal is sikerült néhány "megmagyarázós" kérdést feltennie a szervezőknek, amiket persze le kellett cserélni. Így a feladatsor megvitatása ismét embertelenül elhúzódott, valamikor éjfél előtt nem sokkal lett végleges verzió belőle. Ennek ellenére, csodák-csodájára már hajnali fél öt körül sikerült kinyomtatni, és beborítékolni, így az elméleti fordítás reggelénél bő 3/4 órával hamarabb, már reggeli 5-re ágyba kerültünk. Következő napra a Parlament, és a helyi Nukleáris Kutatóintézet meglátogatása volt betervezve. 9-kor indult a busz, de sajnos nélkülem, nekem ugyanis 11-kor sikerült először kinyitni a szemem. Bence hősiesen elment a Parlamentbe, és utána jött vissza átaludni a napot, így tőle tudom, hogy a világ legnagyobb Parlamentje a legsúlyosabb függönnyel, a legnagyobb szőnyeggel és hasonlókkal büszkélkedhet. De ennél izgalmasabb dolgok nem hangzottak el, úgyhogy ezen a téren talán nem hagytam ki sok mindent (nem tudom a Nukleáris Intézet izgalmasabb volt-e sajnos). A nap délutánjára pedig minden verseny egyik fénypontja, a "Cultural Evening" volt betervezve. Ráadásul, először mióta én a versenyre járok, a magyar csapat is büszkélkedhetett fellépővel, így különösen izgazottan vártuk az estét.
Az ebéd után (mely közvetlenül az ébredést követte az igazat megvallva) átnéztük a fizika elméletek javítását, majd felkészültünk a kultúrális estre. Nagyon vártuk már, hogy találkozhassunk a gyerekekkel, megtudjuk, hogyan érezték magukat, mit gondolnak a versenyről és milyen programjaik voltak a héten. A szokásos buszra-várás most némi tülekedéssel párosult, mivel ezúttal nem voltak kiosztva a busz-helyek, így az első érkező buszra igyekezett mindenki feljutni. Némi dugóban vánszorgás után azért végül eljutottunk a helyszínre, ami egy másik egyetemi kampuszon volt ezúttal. Méghozzá, egy "igazi" egyetemen: ahol a fordításainkat végeztük, nem volt elérhető a világ legtöbb egyetemén egységes wi-fi szolgáltató az eduroam, itt bezzeg igen! Szép nagy előadóba vezettek bennünket, a gyerekek pedig már bent ültek, úgyhogy nagy örömmel üdvözöltük egymást. Szerencsére jókedvűek voltak, és arról számoltak be, hogy többnyire jól érezték magukat. Ők például a Parlamentben kifejezetten jól szórakoztak, mivel az idegenvezetőjük a súlyos függönyökről szép lassan áttért az erkölcsi prédikációkra, majd végül azt is elmesélet, hogy ő maga megvilágosodott. A műsort egy már-már hiperaktív konferanszié-fiú vezette fel, aki a teljes estén át képes volt egyszemélyben showmanje, és házigazdája lenni az eseménynek. A némileg tenyérbemászó stílusa a végére picit sok lett, de azt meg kell hagyni, hogy a lelkesedése egy percre sem hagyott alább. A sort a taiwani delegáció kezdte: hat, tudósnak készülő tizenötéves fiú állt ki a színpadra, és adtak elő egy romantikus fiú-banda számot. Azt hiszem ahogy ez alapján bárki elképzelné a produkciót, pont olyan is volt. Majd felhívták maguk mellé a hong-kongi, és talán a makaói delegációt, hogy együtt is előadjanak egy dalt, bár ez a műsorvezetőt teljesen váratlanul érte, mivel nem szerepelt az előzetes programban. Túllendült azonban ezen, ahogy a technikai személyzet is nagyon gyorsan tudta teljesíteni minden aktuális fellépő kérését a mikrofonok és egyebek terén. Közvetlenül a Kínától elvágyódó városállamok után Misi következett, aki első magyarként a Kultúrális Esten furulyán játszott. Nagyon színvonalas és szép volt az előadása, különösen komoly zenei kontraszt volt a mutálásban félúton járó távolkeleti énekesek után. Aztán szépen sorban jöttek még sokan, volt aki táncolt, volt aki énekelt, olyan is, aki szavalt. Mind felkészültségben, mind előadásmódban igen vegyes volt a kép, a fotóknál lentebb lehet majd csemegézni :) Az estet három román énekeslány zárta (még végzősök a művészeti iskolában, ahova járnak, ezért nem énekesnőt írtam), akik karácsonyi popdal-csokrot adtak elő. Hatalmas meglepetésemre Mariah Carrey All I want for Christmas-e valahogy kimaradt, pedig nagy összegben mertem volna fogadni rá, hogy azzal zárnak. Utána következett az állófogadás: a nagyjából 450 ember vacsoráját elősegítendő a román szervezők talán 15-20, egyenként kb 4 fős pultot helyeztek el az épület aulájában, így a nagy többség (mi is), folyamatos egyensúlyozás mellett fogyasztotta el a vacsoráját. Azért pár szót legalább tudtunk beszélgetni, kicsit a versenyről magáról is, a gyakorlatot illetően egész optimisták voltak diákjaink. Sajnos elég hamar elkezdtek kiabálni, hogy menjünk-menjünk, indulnak a buszok, így elköszöntünk, és kimentünk az épület elé. Minő meglepetés, itt azért még egy szűk félórás várakozás belefért (volt valami vita is az egyik buszvezetővel), és egyenesen az esti IB meeting helyszínére vittek minket, nem is a hotelbe.
A témák részben a későbbi rendezéssel kapcsolatos problémák voltak, az elnökség katari tagja (ő az ázsiai alelnök) ismertette, hogy mi mindent gyűjtött össze rendezésről. A prezentációából kiderült, hogy ő is sokkal több akadályt lát, mint érvet a rendezés mellett (no ezt persze nem mondta ki, de előbbiek listája csak felismerhetetlenül kicsi betűkkel fért el egyetlen dián, míg utóbbiak kényelmesen), de ennek ellenére határozottan felszólít mindenkit, hogy valljon színt: mikor fog rendezni végre! Különös tekintettel a hozzán hasonló "ingyenélőkre", akik kezdetektől fogva járnak, de mégsem rendeztek még egyszer sem. Ezután ismertették a másnap esedékes moderáció menetét, és elsőre elismerően biccentettem: tantárgyanként négy bizottságnál párhuzamosan volt kijelölve a moderáció, kényelmes időtartamokkal. Külön az elmélet és a gyakorlat, mivel utóbbi pontjaira még várni kellett, hiszen a javítás javában zajlott. Aprócska szépséghiba az volt csak talán, hogy bár a gyakorlati fordulóban írt válaszlapjait megkaptuk a csapatainknak, kémiából a javítókulcsot viszont nem töltötték fel a szervezők, így nehéz volt eldönteni, hogy mégis mihez igazodjunk a saját értékelésünkben. Végül aztán a kései kezdés ellenére sikerült 11-re végezni, mi pedig mehettünk vissza a hotelbe, hogy alaposan átnézzünk minden dolgozatot a másnap reggel 9-kor kezdődő moderációra. Így aztán nem állítom, hogy alaposan kialudtam magam, de nem volt mit tenni, a fizika volt az első tárgy, és az első sávba lettünk beosztva. Reggeli után oda is mentem 9-re, amikor kiderült, hogy a szervezők viszont még nem állnak készen. Szelíd, fél órás várakozás után engedtek be minket a terembe, ahol Emiel elmagyarázta, hogy megkapjuk nyomtatva az aktuális pontokat, amiket aláírva vissza kell adni, mielőtt elhagyjuk a termet. A csavar az volt a dologban, hogy nálunk pl a kémia moderáció egy órával későbbra volt meghirdetve, így Bence és Attila még nem volt ott. Kérdeztem Emielt, hogy így mégis hogyan írjam alá, akit látszólag nagyon meglepett ez a probléma (holott ugye már előző este publikálva lett a menetrend). Mindenesetre bementem, megkaptam a papírt, leültem vele a kijelölt asztalhoz, ahol egy nem túl kedves hölgy ült velem szemben. Kicsit úgy tűnt, először látja a feladatot, amivel kapcsolatosan reklamálni mentem, és egy levezetés kapcsán nem akarta elfogadni a hibátlan megoldást, mert az nem egyezett a javítókulcsban leírt módszerrel (amit inkább nem véleményeznék, maradjunk annyiban, hogy kötve hiszem, hogy a 300 diákból 3-nál több csinálta volna azon a módon, ha egyáltalán annyi). Végül szerencsére egy kollégája odajött, és jóváhagyta a valóban hibátlan megoldást. Egy másik, nem teljesen hibátlan, is kissé kuszán leírt megoldásnál már nem volt ilyen szerencsém: arra nem volt hajlandó 0-nál több pontot adni, hiába volt egyértelmű, hogy vannak a megoldásnak elvileg jó lépései. Aláírtam a lapon a fizika mellett a módosított pontokat, majd ekkor Emiel figyelmet kért, és mindenkit kiküldött a teremből, azzal, hogy hamarosan újrakezdik a moderálást. Kiderült, hogy részben a félkész moderálások adminisztrálása nem lett megbeszélve, részben a kinyomtatott táblázatban valamiért kerekített pontszámok szerepeltek néhány feladatnál, így ott nem lehetett látni a tényleges pontszámokat. Írtam Attiláéknak, hogy ne siessenek, én viszont visszaindultam a hotelbe, hiszen az én dolgom végetért. Visszafelé találkoztam Attiláékkal, elmeséltem mire jutottam, és megkértem őket, hogyha még egyszer alá kellene írni a pontszámokat, akkor tegyék meg helyettem. Hazafelé a románok ultramodern felfogásának, miszerint a lehullott esővíztől nem megszabadulni kell, hanem megőrizni (szőrszálhasogatás talán, de véleményem szerint erre mondjuk nem a járdán és az úttesten kialakított mélyedések a legjobb megoldások), totál átázott a cipőm. Így nagyon megörültem, amikot a szobába érve levehettem, csakhogy ezzel egyidőben olvassam az üzenetet: vissza kell mennem a moderációra... Muszáj? Igen, muszáj, Emiel ragaszkodik hozzá... Visszamentem, Emiel boldogan betessékelt, csak hogy az adminisztrációt végző Paulius, és román kollégája kicsit csodálkozva rámnézzeke: igen, már beírtuk a módosításokat a fizikához, minden rendben van... De ezek után már tényleg mehettem a dolgomra, és ebédre már Attiláék is végeztek. Ez a poszt pedig borzasztó hosszú már, és még egy csomó kép is jön, szóval itt be is fejezem a szöveget :P
A Politechnikai Egyetem Cultural Night színhelyéül szolgáló épülete
Az aula, melyben a 450 fős vacsorát tartották. Pont annyi hely volt a tányérok elhelyezésére, mint amennyi látszik
A nézőtér, benne a boldog magyar csapattal! (Bocs Tomi, tudom, nagyon jó kép lett Rólad...)
Róluk meg is feledkeztem: román népdalcsokorrak indult az előadások sora!
Taiwan tudóspalántái énekelnek
A Kína-közeli városállamok gyermekkórusa
Dobpergés, éééés: az első magyar fellépő! Szép volt Misi, ezúton is gratulálok, nagyon jó volt magyar diákot látni a színpaod, különösen egy ilyen produkcióval!
Spanyol csapat adja elő a Ketchup-songot
Georgia egy imázsfilm után népitáncot is bemutatott
A holland produkció: először felállították a közönséget, hogy ők énekelnek, és mi fogunk táncolni, majd azért alapvetően ők táncoltak (meglehetős összevisszaságban, bár a legvégére talán mind a hatan megtanulták a koreot), de összesen kétszer a közönségnek is kellett jobbra-balra ugrálnia.
Dél-koreai diákok tradícionális viseletben Bruno Marsra táncolnak
Dél-Afrikai előadás három fázisban: itt még csak ők táncolnak;
Itt már a konferanszié is csatlakozott hozzájuk,
Végül a közönség nagyrésze is a színpadra rohant, együtt táncolni. A magyar delegáció négy diákja is ott ropja valahol a tömegben!
Botswana a színpadon!
A szlovének a saját himnuszuk egy részletét mondták el hat különböző nyelven. Mint kiderült, a részlet arról szól, hogy végre talán ellenségek helyett jó szomszédjai lehetünk egymásnak, ami valóban szép gondolat!
Kolumbia táncosai
A Fülöp-szigetek csapata egy kalapos produkcióval.
Ukrán diákok énekelnek el egy ukrán zeneszerző által írt dalt eredetiben. A zene azóta népszerű filmzenévé vált, de sajnos nem emlékszem a címére :( Azt azért nem felejtette el megemlíteni a dalról mesélő ukrán diák, hogy a zeneszerzőt a szovjetek lőtték le...
Costa Rica csapata énekel, miközben a háttérben egy imázsfilmen mutattak életképeket
A sort a szaudi küldöttség arab nyelvű szavalata zárta, ami a küldöttségek produkcióit illeti.
A műsort pedig a nemzetközi díjakat is nyert három énekestanonc, és a karácsonyi slágercsokor koronázta meg.
Ilyen nagyon figyelt a magyar diákcsapat!
