A tesztforduló fordítása végül nem alakult olyan simán, mint az este 10 körül tűnt. Mint kiderült, a helyi bizottságnak egyetlen nyomtatója van csak (ennyit kaptak a minisztériumtól), így az elkészült feladatsorok nyomtatása komoly nehézséget, és igen nagy sorokat eredményezett. A nyomtatónál kialakult sort egy táblára vezettük fel, hogy aki nagyon sokára kerül sorra, annak ne kelljen végig állnia... a nyomtató többször újraindult, kifogyott, majd végül (másfél országgal előttünk, hajnali 3:30-kor) végleg megadta magát. Így aztán külső helyszínen nyomtatták a feladatsorok maradék részét, melyeket reggelre hoztak meg... Hála ennek, összesen (reggeli előtt és után) talán 2,5 órát tudtunk aludni, de legalább a diákjaink megkaphatták a magyar nyelvű feladatsoraikat. És bár elég kómásak voltunk, azért nagyon vártuk a napi programot, mivel a Mokolodi Nature Reserve látogatása szerepelt a napirendben!
Amint az az éjszakából sejthető volt, amint a busz elindult, azonnal elaludtunk. Én arra ébredtem, hogy Attila bököd, hogy hamarosan megfulladunk. Valóban, a busz végében lévő ismeretlen rendeltetésű nyíláson keresztül ömlött be a por, amelyet a mi buszunk, és az előttünk haladók vertek fel az útról. Kisvártatva a légkondi nyílásokon is vörös homokos levegő áramlott befelé, így meglehetősen örültünk neki, amikor további öt perc földutas kalandozás után a busz végre megállt, és kiszállhattunk. Mire lejutottunk a buszról, a társaság nagy része már jóval előttünk járt, így különösebb tájékoztatás nélkül megindultunk a vörös-homokos szavanna szerű tájban. A homokban nem volt egyszerű előre jutni, és baromi meleg is volt, de alapvetően jól esett a séta, és a táj is különleges volt (nekem legalábbis). Párszáz méter után derült ki, hogy hová tartunk, itt volt ugyanis kiírva, hogy "border of game reserve". Ennek a szó szerinti fordításából indult ki a cím is, noha ez csak a határa volt a játék tartaléknak ;) További néhány méter megtétele után azt is megtudtuk, hogy miféle vadat rezerválnak itt: fokföldi keselyűk fészkeltek a mellettünk lévő sziklaszirten. (Nem tudom kihagyni, hogy a google translate-nek hála Attila elsőre "kecske keselyű"-nek fordította szegény állatok nevét :)). A keselyűknek az emberi népességnövekedés miatt egyre kevesebb az élelme, így sok egyed súlyos kalcium-hiánnyal küzd, ezért kell rájuk nagyon figyelni, és külön etetni őket ezen a helyen. Ezt egy tábláról tudtuk meg egyébiránt, mert mire odaértünk (a helyre, ami ugyanolyan volt, mint a megelőző 100 méteren bármelyik lépés, de itt összegyűlt a tömeg), már senki nem beszélt semmiről, és épp visszafordulóban voltak a többiek. Szóval lényegében sétáltunk egyet oda-vissza a homokban, miközben néha felpillantottunk a tőlünk balra található szikláról köröző keselyűkre.
Ez a hamisítatlan Afrika és szavanna-fíling fogadott minket a buszból kilépve
A hozzávetőleg félórás programpont végén visszasétáltunk a buszokhoz (becsületükre legyen mondva a szervezőknek, erre a fél órára sem sajnáltak néhány IJSO zászlót kirakni az út mellé, a tehenes kép jobb szélén látszik is az egyik), és útnak indultunk második célpontunk, a Mokolodi rezervátum felé. Ismét kaptunk egy kis ingyenes tüdő-kezelést a helyi (bizonnyal nagyon gyógyhatású) vasban gazdag homokból, majd újfent legyűrt minket az alváshiány. A Mokolodi park bejáratánál ébredtünk fel, és alighogy kikászálódtunk a buszból, azonnal betereltek minket egy szafari-dzsipbe. Itt röviden felvilágosítottak bennünket, hogy a "big five" öt tagjából (kaffer, oroszlán, leopárd, elefánt, orrszarvú) itt mindössze kettő található meg, a kafferbivaly és a leopárd. Utóbbi csak éjszaka aktív, előbbi pedig bizonnyal hűsölt valahol, mert egyetlen példány sem láttunk belőlük, pedig nagyon reménykedtünk benne, hogy a "nagy ötös" Dél-Afrikában kipipált tagjai mellé újabbakat is megfigyelhetünk majd. Nem így lett, viszont láttunk legalább négyfelé különböző antilopot, zebrákat és zsiráfot is, a nagyjából egy órás út során. A sofőr láthatóan rutinos volt, pert pontosan tudta, hogyha pici-gáz-nagy-fék ritmusban halad, akkor teljesen lehetetlen bármit lefényképezni... szerencsére azért egyszer-kétszer teljesen megálltunk, és így elkészülhetett néhány fotó a nem túl aktív állatokról. Nem hibáztatom őket, baromi meleg volt, és délben csak az igazán elvetemült élőlények merészkedhettek ki a napra...
Ezt lehetett látni az étterem (inkább étkező, konyhájuk szerintem egyáltalán nem volt) mellől. Menő, mi? Azóta sem teljesen értem, hogy miért nem látni a zsiráfokat innen, hiszen ki kellene emelkedniük a tájból, de biztosan van valami jó trükk a tarsolyukban erre is... A középső képen amúgy a minket fuvarozó dzsipek is látszódnak. Az ebéd után visszavittek minket a bejárathoz, ahol ezúttal körülnézni is maradt pár percünk. Érdemes volt, mert itt is találtunk egzotikus élőlényt, méghozzá szövőmadarakat!
