A tesztforduló fordítása végül nem alakult olyan simán, mint az este 10 körül tűnt. Mint kiderült, a helyi bizottságnak egyetlen nyomtatója van csak (ennyit kaptak a minisztériumtól), így az elkészült feladatsorok nyomtatása komoly nehézséget, és igen nagy sorokat eredményezett. A nyomtatónál kialakult sort egy táblára vezettük fel, hogy aki nagyon sokára kerül sorra, annak ne kelljen végig állnia... a nyomtató többször újraindult, kifogyott, majd végül (másfél országgal előttünk, hajnali 3:30-kor) végleg megadta magát. Így aztán külső helyszínen nyomtatták a feladatsorok maradék részét, melyeket reggelre hoztak meg... Hála ennek, összesen (reggeli előtt és után) talán 2,5 órát tudtunk aludni, de legalább a diákjaink megkaphatták a magyar nyelvű feladatsoraikat. És bár elég kómásak voltunk, azért nagyon vártuk a napi programot, mivel a Mokolodi Nature Reserve látogatása szerepelt a napirendben!
Amint az az éjszakából sejthető volt, amint a busz elindult, azonnal elaludtunk. Én arra ébredtem, hogy Attila bököd, hogy hamarosan megfulladunk. Valóban, a busz végében lévő ismeretlen rendeltetésű nyíláson keresztül ömlött be a por, amelyet a mi buszunk, és az előttünk haladók vertek fel az útról. Kisvártatva a légkondi nyílásokon is vörös homokos levegő áramlott befelé, így meglehetősen örültünk neki, amikor további öt perc földutas kalandozás után a busz végre megállt, és kiszállhattunk. Mire lejutottunk a buszról, a társaság nagy része már jóval előttünk járt, így különösebb tájékoztatás nélkül megindultunk a vörös-homokos szavanna szerű tájban. A homokban nem volt egyszerű előre jutni, és baromi meleg is volt, de alapvetően jól esett a séta, és a táj is különleges volt (nekem legalábbis). Párszáz méter után derült ki, hogy hová tartunk, itt volt ugyanis kiírva, hogy "border of game reserve". Ennek a szó szerinti fordításából indult ki a cím is, noha ez csak a határa volt a játék tartaléknak ;) További néhány méter megtétele után azt is megtudtuk, hogy miféle vadat rezerválnak itt: fokföldi keselyűk fészkeltek a mellettünk lévő sziklaszirten. (Nem tudom kihagyni, hogy a google translate-nek hála Attila elsőre "kecske keselyű"-nek fordította szegény állatok nevét :)). A keselyűknek az emberi népességnövekedés miatt egyre kevesebb az élelme, így sok egyed súlyos kalcium-hiánnyal küzd, ezért kell rájuk nagyon figyelni, és külön etetni őket ezen a helyen. Ezt egy tábláról tudtuk meg egyébiránt, mert mire odaértünk (a helyre, ami ugyanolyan volt, mint a megelőző 100 méteren bármelyik lépés, de itt összegyűlt a tömeg), már senki nem beszélt semmiről, és épp visszafordulóban voltak a többiek. Szóval lényegében sétáltunk egyet oda-vissza a homokban, miközben néha felpillantottunk a tőlünk balra található szikláról köröző keselyűkre. 
Ez a hamisítatlan Afrika és szavanna-fíling fogadott minket a buszból kilépve
És ezt már csak ez a tökéletes "szavanna-fa" tehette teljesebbé! :) :)
A sziklaszirt, amin a keselyűk fészkelnek
Leader-csorda háturlól
Tehéncsorda oldalról:)
Nagyjából ennyit láttunk a veszélyeztetett keselyűkből...
A hozzávetőleg félórás programpont végén visszasétáltunk a buszokhoz (becsületükre legyen mondva a szervezőknek, erre a fél órára sem sajnáltak néhány IJSO zászlót kirakni az út mellé, a tehenes kép jobb szélén látszik is az egyik), és útnak indultunk második célpontunk, a Mokolodi rezervátum felé. Ismét kaptunk egy kis ingyenes tüdő-kezelést a helyi (bizonnyal nagyon gyógyhatású) vasban gazdag homokból, majd újfent legyűrt minket az alváshiány. A Mokolodi park bejáratánál ébredtünk fel, és alighogy kikászálódtunk a buszból, azonnal betereltek minket egy szafari-dzsipbe. Itt röviden felvilágosítottak bennünket, hogy a "big five" öt tagjából (kaffer, oroszlán, leopárd, elefánt, orrszarvú) itt mindössze kettő található meg, a kafferbivaly és a leopárd. Utóbbi csak éjszaka aktív, előbbi pedig bizonnyal hűsölt valahol, mert egyetlen példány sem láttunk belőlük, pedig nagyon reménykedtünk benne, hogy a "nagy ötös" Dél-Afrikában kipipált tagjai mellé újabbakat is megfigyelhetünk majd. Nem így lett, viszont láttunk legalább négyfelé különböző antilopot, zebrákat és zsiráfot is, a nagyjából egy órás út során. A sofőr láthatóan rutinos volt, pert pontosan tudta, hogyha pici-gáz-nagy-fék ritmusban halad, akkor teljesen lehetetlen bármit lefényképezni... szerencsére azért egyszer-kétszer teljesen megálltunk, és így elkészülhetett néhány fotó a nem túl aktív állatokról. Nem hibáztatom őket, baromi meleg volt, és délben csak az igazán elvetemült élőlények merészkedhettek ki a napra...
Így nézett ki a táj kezdetben az út mentén, nem igazán tűnt hihetőnek, hogy bármilyen élettel is összefutunk majd a túra során :)
De néhány impala mégis megjelent előbb-utóbb a bokrok között.
Ezután végre egy kisebb zöldterületet is találtunk, itt már nagyobb volt a fauna változatossága. A képen sajnos nem látszik, de zebrák is voltak (csak elfutottak), és egy újabb fajta antilopot figyelhettünk meg (sajnos nem jegyeztem meg a nevét).
A második legnagyobb antilop-faj: a nagy kudu. Ez itt egy hím, a nőstényeknek nincs szarva. Még láttunk párat később,
Ez a példány például éppen iszik.
Ez pedig egy káma tehénantilop a távolban, amit a helyiek "szív-antilopnak" hívnak, mert a szarvai szív alakra emlékeztetően hajlanak. Sajnos ez nem látszik túl jól, többszöri próbálkozásra sem éreztem rá kellőképpen a gáz-fék ritmusára a vezetőnek ahhoz, hogy jobban sikerült képet csinálhassak róla :). 
A fotózás egyik legnagyobb sztárja pedig ez a fa mögé rossz irányból elbújó zsiráfbika volt. Még a fejét is elfordította nekünk egy pár pillanatra, ázsiai kollégáink közül többen szelfit is készítettek a dzsipből. Sokkal sötétebbnek tűnt, mint amit Dél-Afrikában láttunk, állítólag azért, mert a hímek sötétebbek (noha a mi tippünk az volt, hogy csak leégett a déli napsütésben). A zsiráf után a dombtetűn lévő kilátópontra indultunk, ahol az ebédünket is tálalták. Valóban gyönyörű panoráma nyílt a szavannára innen, és az ebéd is kimondottan ízletes volt. Sőt, litván barátainknak hála a helyi cider-t is kipróbálhattuk, ami ugyancsak finomnak bizonyult.
Ezt lehetett látni az étterem (inkább étkező, konyhájuk szerintem egyáltalán nem volt) mellől. Menő, mi? Azóta sem teljesen értem, hogy miért nem látni a zsiráfokat innen, hiszen ki kellene emelkedniük a tájból, de biztosan van valami jó trükk a tarsolyukban erre is... A középső képen amúgy a minket fuvarozó dzsipek is látszódnak. Az ebéd után visszavittek minket a bejárathoz, ahol ezúttal körülnézni is maradt pár percünk. Érdemes volt, mert itt is találtunk egzotikus élőlényt, méghozzá szövőmadarakat!
Ezek a fészkek, amelyek használatban is voltak még. Elhagyatottakat láttunk máshol is, de ezeknek még a lakóit is lehetett látni!
Éles szemmel ki lehet szúrni a kikukucskáló fiókát a fészekből :)
Itt pedig az ágak között meglapuló, szép sárga színű felnőtt példányt lehet felfedezni. Itt egyébként már nem időztünk sokat, indultunk is vissza a hotelbe, ahová az előzetesen beharangozott este 6-nál jóval hamarabb megérkeztünk. Nagy szerencse, hiszen ránk fért még egy kis alvás-pótlás. Az este folyamán azután háromszor kíséreltünk meg vacsorázni menni, mire ténylegesen kaptunk is enni (először a kiosztott program szerint 6-kor, majd a hotel időrendje szerint fél hétkor, mígnem 7-kor tényleg lehetett is enni...). Következett még egy igazi, jóféle IB meeting, ahol az alapszabályzat néhány sosem alkalmazott pontján vitatkoztunk vagy háromnegyed órát, és arra is kaptunk ígéretet, hogy ma már két nyomtató is elérhető lesz! Ennek nyomát még nem látjuk, de reménykedünk. Mindenesetre az elméleti forduló sem lett sokkal érdekesebb sajnos, olyannyira, hogy kémiából egészen új feladatokat kell kitalálni a tanároknak... meglátjuk mi lesz belőle...
