Van most valami furcsa bizsergés az ujjaimban és a fejemben, valamiféle irracionális félelem, hogyha a blog történetében először eljutok a verseny végéig, és befejezem a történetet, akkor esetleg a blogírást is befejezem, nem csak most, hanem teljesen. Másfelől itt van egy üres este, és a magyar csapat történetének legjobb szereplése, mindez úgy, hogy fél nappal ezelőtt egy százast nem tettem volna fel erre a végkimenetelre. Szóval jöjjön, aminek jönnie kell: a blog és jómagam első záróbejegyzése, a soha meg nem énekelt záróünnepéllyel, és egyéb kalandokkal. Hogy ez ténylegesen a blog végét is jelenti-e, az pedig alighanem csak 355 nap múlva derül majd ki.
A csütörtök esti IB meetingen egyébként történt még egy érdekes dolog: a szlovének fizikus leadere előállt a verseny elején egy ötlettel, hogy a lányok nagyobb arányú részvételét elősegítendő, alapítsunk különdíjat a legjobb, "gender-balanced" csapatnak. Ez az ő definíciójában a 2-4, 3-3 vagy 4-2 lány-fiú arányt jelentette. Erről a javaslatról kellett szavaznunk, azonban közben felmerült néhány probléma: egyrészt vannak nem teljes csapattal jelenlévő országok, másrészt a hollandok bedobták, hogy esetleg van olyan diák, aki nem szeretne nyilatkozni a genderéről, vagy nem lányként vagy fiúként definiálja magát. Nem tud nem végtelenül szórakoztatni, hogy ott ülünk egy teremben, ahol a jelenlévő országok egy része szerintem nem érti, hogy minek foglalkoznak nők természettudományokkal (lásd még a Robin-incidens...), egy másik fele számára pedig azért problémás egy ilyen díj, mert többféle gender van, és ráadásul mind magánügy. Ezért vagy amazért, de végül leszavaztuk a javaslatot, szóval egy darabig nem lesz nemileg kiegyensúlyozott csapatok különdíja.
A pénteki nap központ programja a moderation volt, ahol ugyebár a diákjaink dolgozatainak javításában talált hibákról tárgyalgatunk. Illetve estére volt meghirdetve a ponthatár-húzó ülés, amelyen eldől az érmek sorsa. Mivel a moderation csak délután 3/4 4-re volt meghirdetve, így délelőtt Attilával szuvenír-beszerző útra indultunk, Bence pedig a postát kereste fel, hogy egy kisebb falu felköszöntésére elegendő mennyiségű képeslapját feladja. Miután a szükséges(nél valamivel nagyobb) mértékben hozzájárultunk Thaiföld turizmusból származó GDP hányadához, pihentünk egy kicsit, és átnéztük a közben megkapott gyakorlati fordulós feladatlapokat. Összegeztük az általunk ismert pontokat, és az az őszinte igazság, hogy én itt elkönyveltem: idén két ezüst, és négy bronz lesz az eredményünk. Közben már forrt a whatsup csoport a biológia gyakorlat utolsó feladatának pontozása kapcsán, ami sajnos kissé igazságtalanra sikerült (Ha rossz helyen hibáztál, 6 pontot vesztettél, ha szerencsésebb helyen, akkor csak 2-3-4-et). Eredménye nem lett, a moderálás többi része viszont aránylag olajozottan ment: nagyrészt megadták, ami úgy éreztük járt a diákoknak. Cserébe mire végeztünk, már nem nagyon volt kedvünk semmihez, így blogírással, láblógatással töltöttük az időt az esti meetingig. Itt jól meghúztuk a ponthatárokat (a pontokat megváltoztatják, így nem látszik, hogy valójában hol húzódnak a határok, csak arra próbálunk figyelni, hogy lehetőleg nagyobb ugrások mentén legyenek). Utána pedig megindultunk a nagy küldetésre: Bence olvasta, hogy itt lehet enni pirított szöcskét, és szerette volna kipróbálni. A nagykövettől kaptunk egy jó tippet, hogy a Kaosan Market-nél lehet kapni mindenféle ízeltlábút. Taxiba pattantunk, aki röhejes, kb 870 Ft-os áron vitt el hármunkat a nagyjából 20 perc autókázásra lévő piacra (éjjel 11 után, szóval a forgalom mérsékelt volt, így 20 perc alatt ezúttal nem csak a szomszéd sarokig jutottunk!). A Kaosan egy igen zsúfolt, vibráló helynek bizonyult, két oldalt szórakozóhelyekkel, mellettük utcai étel-árusokkal, hatalmas tömeg, ordító zene és legalább 30%-ban európainak kinéző vendégek. Ráadásul két oldalról folyamatosan "Free laughing gas" feliratú táblákkal felfegyverzett emberek igyekeztek minket beterelni egyik-másik helyre. Először grillezett krokodilt találtunk, majd kicsivel távolabb rábukkantunk az első "bogarasra". Volt háromféle pajor/lárva, sáska, tücsök, szöcske, csótány és skorpió is. Igen intenzív mentális harc kezdődött meg köztünk, és a döglött rovarok között! Bár a külső szemlélő számára talán szimpla tétovázásnak tűnhetett, mindenkit biztosíthatok róla, hogy ennél sokkal kegyetlenebb ütközetben vettünk részt. Melyet nagyjából 8-9 percnyi meddő vívódás után sajnos elvesztettünk, és beláttuk, hogy nem fogjuk megkóstolni a gusztának egyáltalán nem nevezhető ízeltlábúakat. Megjegyezném, hogy az említett rovarok ára nem volt kiírva, csak az, hogy mennyit illik fizetni a fotózásért. Ez bennem keltett némi olyan érzést, hogy ezek nem is megenni vannak ott valójában, de mindegy. Végigsétáltunk a piacon, hogy az utolsó rovar-árustól megkapjuk a kegyelemdöfést: itt pálcára húzott ezerlábút (illetve pókot és kígyót) is ehettünk volna... Inkább alkudoztunk némileg egy tuk-tukkal, aki aztán embertelen sebességgel visszaszáguldott velünk a hotelhez. Ennek teraszán volt egy kisebb leader-gyűlés, így még picit maradtunk beszélgetni, és csak azután tértünk nyugovóra.
Eljött hát az utolsó érdemi nap: a záróünnepély, egyben az éremosztás napja. Délelőtt még intéztünk egy utolsó bevásárlást a szomszéd szupermarketben, majd, mivel ebédet nem kaptunk, átugrottunk a Pikachu fémjelezte karácsonyi vásárba harapni valamit. Egy fincsi saslik, és egy kellemes rambután-smoothie után pedig szépen puccba vágtuk magunkat, és indultunk is a buszokhoz. A szervezők nem bízták a véletlenre, hogy odaérjünk időben, így először kb húsz percet várakozni kellett, mielőtt beengedtek minket a terembe. Miután megtaláltuk a számunkra kijelölt helyeket, nemsokára a diákok is megérkeztek, arcukon látható feszültséggel. A záróünnepélyen először a szokásos beszédek hangzottak el, illetve köszöntötték a megjelent notabilitásokat is, majd a jól ismert iskola tánccsoportja mutatott be egy rövid performanszt. Közben megnézhettük a hét során készült képekből készített fotó-montázs videót is, majd a konferansziék végre rátértek az eredményhirdetésre. Hogy fokozzák az izgalmakat, az adott érmesek neveit véletlenszerű sorrendben olvasták fel, így a már elhangzottakból nem igazán lehetett következtetni a még hátralévőkre. Mivel egyesével szólították ki, majd tapsolták meg és fényképezték le a díjazott versenyzőket, így nagyon hosszadalmas ceremónia vette kezdetét. Amin valahogy sehogysem akarták felolvasni egyik magyar nevét sem. Több, mint 87 bronzérmes volt, a kiszólításuk így több, mint egy órán át elhúzódott, míg végre bejelentették, hogy az utolsó bronzérmes következik: és ő sem magyar volt. Ekkor a diákok és mi is ugrálni kezdtünk a székeinkben, hiszen tudtuk: mindenki legalább ezüstérmes. Egy kérdés maradt csak: lesz-e aranyunk. És miután ötüket kiszólították, hogy átvegyék ezüstérmüket, a hatodik név, Biró Artúr nem hangzott el továbbra sem. Kitört az öröm a magyar sorból, látszatra a csapattársak még jobban is örültek a nyilvánvalóvá vált sikernek, mint maga az érintett. Én pedig alig hittem a fülemnek, mivel ezzel minden eddigi szereplésünket sikerült felülmúlni, vagyis a csapat története legjobb szereplését mutatta be éppen. Megfejelve mindezt azzal, hogy az országok nemhivatalos rangsorában holtversenyben a hetedikek lettünk, mindössze a verseny igazi nagyágyúi (Tajvan, Dél-Korea, Oroszország, India, Thaiföld és Hong-Kong) szerepeltek jobban nálunk (az ausztrálok pedig pontosan ugyanúgy). Vagyis a megjelent 54 nemzetből végeztünk a nagyon előkelő hetedik helyen, legjobb európaiként (az oroszokat most gondosan nem ide számolva :P).
A díjkiosztást követően előbb még egy táncos előadást tekinthettünk meg, majd a románok bemutatóját a jövő évi, bukaresti IJSO rendezésről. Utána pedig a szervezők hivatalosan is lezárták a versenyt, már csak az ünnepi vacsora maradt programként. Mivel ahhoz azonban elő kellett készíteni a termet, így egy másfél órás szünetre egy emelettel lejjebb küldtek minket, ahol némi gyümölcs, és snack mellett ülhettünk le. Ekkor megérkezett nagykövet úr is, akinek örömmel számoltunk be a pazar eredményekről. A gyerekek pedig rávetették magukat a feladatsoraikra, mindenkit érdekelt, hogy mit és hogyan rontott el, vagy éppen oldott meg. Így egész gyorsan eltelt a idő a vacsora felszolgálásáig, úgyhogy a jól megérdemelt betevőnket is elfogyaszthattuk. A vacsorához ezúttal még jégkrémet is lehetett kapni, amit ki is használt mindenki. Közben a leaderek között megindult a szokásos verseny-végi búcsúzkodás, mivel reggel mindenkinek máskor indul a gépe. A thaiok már alighanem nagyon szeretnének megszabadulni tőlünk, minket például a 14:00-ás repülőgép indulás okán 8:00-kor visznek el a hotelből. És még csak nem is mi jártunk a legrosszabbul :) A diákokat pedig a guide-juk még elvitte egy utolsó, esti bevásárlásra a szomszédos plázába.
Én pedig azzal a szokatlan érzéssel megyek hamarosan aludni, hogy bár nem pakoltam össze, legalább megtettem valamit, amit eddig soha: végig értem a bloggal. Thaiföld kiváló vendéglátó volt, minden apró/bosszantó hibájával együtt is. Bangkok nagyon izgalmas város, és bár élni nem élnék itt, valamikor nagyon szívesen visszatérnék az országba, hogy a családdal is felfedezhessük magunknak. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki bátorított a blogírásra, és mindenkinek, aki vette a fáradtságot, és el is olvasta :) Következik a 20-ik IJSO utolsó képes beszámolója :)
Ilyen szép, rózsaszín taxival mentünk az éjszakai "piacra".
A Kaosan Market kb 23:30 körül.
Szia Uram, grillezett krokodil érdekel?
Az egyik legnagyobb (és leghangosabb) szórakozóhely.
A győztes hadsereg. Soraiban az eddig nem igazán emlegetett, szárított békákkal (a kövér lárváktól balra).
Táncos felvezetés az éremosztáshoz. A fejdíszt nem egyensúlyozták, hozzájuk volt erősítve.
Bense Tamás (Eötvös gimnázium), ezüstérem
Simon János (Apáczai gimnázium), ezüstérem
Nagy Luca (győri Révai gimnázium), ezüstérem
Szepesi Zoltán (Eötvös gimnázium), ezüstérem
Bauer Balázs (győri Révai gimnázium), ezüstérem
Bíró Artúr (Apáczai gimnázium), aranyérem
A zárótánc először a "háttértáncosokkal"
Majd a "főszereplőkkel" együtt. Az eddigi thai táncokhoz képest egyébként szokatlanul dinamikus volt, ez alighanem valami modern irányzat lehetett.
A történelmi tettet végrehajtó csapat, és guide-jaik (mivel a jobboldalt látható Chalita beteg lett a héten, így két napig "helyettes guide" is jutott a csapatnak: ő a Peanut becenévre hallgatott).
VÉGE :)
