Vasárnap került sor az első szervezett kirándulásra, amihez sajnos időben fel is kellett kelni. Mivel a terv a királyi negyed, valamint a legnagyobb buddhista szentély meglátogatása volt, Attila úgy döntött kihagyja a túrát, hiszen ő már látta ezeket nagyjából négyszer. Úgyhogy Bencével ketten képviseltük a magyar csapatot a szinte időben induló buszokon (és ezúttal a leaderek késése miatt nem indult időben, a helyi szervezők nem győztek mindenkit sürgetni, hogy érkezzen meg végre). Már a buszon bemutatkozott a minket egész nap kísérő idegenvezető, és az odaúton Thaiföld történelméről mesélt érdekes dolgokat. Sajnos a többségét nem tudom felidézni, mivel rendre elbóbiskoltam közben, és a kiejtése sem volt mindig a legérthetőbb számomra. Azt viszont megjegyeztük, hogy Thaiföldön három évszak van: a meleg, a melegebb és a legmelegebb. Mi papíron az elsőben vagyunk ott (tél van ugyanis), így szolid 30-33 fokokkal kell csak megbirkózzunk. Egész eddig ez nem jelentett különösebb problémát, mivel nagyrészt épületekben tartózkodtunk, ezeket pedig a helyiek agyonklimatizálják, így jobbára inkább fázunk, mint melegünk van. De a több órás sétálgatás során azért sikerült kis híján hőgutát kapni, szóval most már jobban értékelem a hűvös belső tereket.
Az első helyszínünk a királyi negyed volt, ahol számtalan, a királyi tevékenységekkel kapcsolatba hozható épület áll. A többségüket ritka alkalmakkor használják, illetve olyan rész is van, ahová csak a legmagasabb rangú nemesek léphetnek be, de itt található a bárki számára látogatható "Smaragd Buddha" is. Thaiföldön nagyjából az 1800-as évek elejétől uralkodik a jelenlegi dinasztia, akiket koronázásuk után egységesen a "Rama" névvel illetnek, és ily módon csak a sorszámuk különbözteti meg őket egymástól. Jelenleg X. Rama ül a trónon, az ország (akkor még Sziám néven) újraegyesítése fűződik I. Rama nevéhez.
A bejárathoz egy aluljárón keresztül jutottunk, ahol megnézhettük pár fotót a város korábbi állapotairól, illetve egy szép éjszakai panorámaképet. Jegyet is itt lehetett volna venni, ha ilyesmire lett volna szükségünk. Itt is történt némi idegenvezetés, csak sajnos egyszerre mind a hat busznak (mindegyik saját idegenvezetőt kapott), így a nagy része a hangzavar áldozatául esett. Bár a mi vezetőnknek volt egy csípőre csatolható kis hangszórója, ez nagyjából másfélszeresére hangosított a beszédét, így továbbra is csak az hallotta, aki közvetlenül mellette állt. Láthatóan ez őt nem zavarta meg, szilárdan hitt benne, hogy az eszközzel bármilyen távolságból megszólíthatja a mi buszunkhoz tartozókat, szóval habozás nélkül kezdett előadásokba, akármilyen messze voltunk is tőle éppen. Így alighanem újabb érdekességek garmadájáról maradtunk le. Befelé haladva nagyjából 5 percenként megálltunk egy kötelező csoport-fotóra, majd a biztonsági ellenőrzésen is túljutva, kaptunk egy belsős idegenvezetőt (ezúttal két buszonként egyet). Ő volt Mr. T (kicsit emlékeztetett a Szupercsapat hősére, csak sokkal világosabb árnyalatban), aki végigkísért minket az épületek rengetegén. A menetrend meglehetősen feszített volt: épület, mese, 5 perc nézelődés, tovább, épület, mese, 10 perc nézelődés, tovább... egészen amíg egyszercsak el nem mentünk ebédelni. A helyszín a Thai Királyi Tengerészet étterme volt, ami számomra nem sok jóval kecsegtetett (nem eszem meg olyasmit, ami vízben él). Bár lett volna lehetőségem vegetáriánusnak kiadni magam, hogy elkerüljem a halakat és tengeri herkentyűket, végül nem tettem: ennek megfelelően igen soványka ebédet fogyaszthattam el.
Ebéd után a nagy templom felé vettük az irányt. Thaiföld alapvetően buddhista ország, bár vannak hinduk és más vallásúak is. Az általunk meglátogatott templom is buddhista szentély volt, benne meglehetősen impozáns, 400 darabot számláló Buddha-gyűjteménnyel. Itt újra a buszos idegenvezetőnk kísért végig bennünket, de a tempóból ő sem vett visszább. Az étteremből dinamikus sétával mentünk a templomhoz, melynek során különféle dolgokat az utcán grillező/olajban sütő árusok mellett haladtunk el. Noha Bence nagy bánatára pirított szöcskét egyik sem árult, olajban sült krokodilt láttunk azért. A szentély is több részből állt, itt a legnagyobb látványosság egy hatalmas fekvő Buddha szobor volt. De láttunk buddhista szerzeteseket is, illetve a vasárnap ellenére (vagy épp ezért?) iskolai uniformisban órákat hallgató diákokat is. Miután itt is sikerült szintidőre megnéznünk mindent, visszatértünk a buszokba. Itt kaptunk egy rövid összefoglalót arról, hogy mi történt velünk a múzeumban (Bence szerint ez arra utal, hogy később dolgozat is lesz belőle. Remélem nem vaktérképes lesz, ahol minden épületről el kell dönteni, hogy hányadik Rama építtette és mi célból...), majd visszatértünk a hotelbe. Itt vált világossá, hogy miért kellett úgy rohannunk: ez eredetileg meghirdetett 16:30 helyett 14:30-ra értünk vissza, és hát mégis hogyan nézett volna ki, ha esetleg nem lesz két órával rövidebb a kirándulás? Attila is igen meglepetten fogadott bennünket a szobában, de végül lecsaptunk a hirtelen jött szabad délután lehetőségére, és befizettük magunkat Bangkok legmagasabb épületébe, a 314 m magas Mahanakhon toronyba való felliftezés lehetőségére.
A helyszín mindössze 4 "metró"megállóra van a hoteltől (az idézőjel azért van, mert itt a metró a föld felett közlekedik), bár egyszer át is kellett szállni. A metró nagyon kulturált, viszont még a hotelszobáknál is embertelenebb hidegre van klimatizálva. Néhány percnyi fagyoskodás után megérkeztünk a torony lábához. Bemenve azzal fogadtak bennünket, hogy viharveszély miatt jelenleg a tetőterasz le van zárva, és csak a 74-ik emeleti, zárt nézelődőig lehet felmenni. Ennek ellenére felmentünk, bízva benne, hogy később megnyitják majd a tetőt is. Ez a várakozásunk be is jött, mire alaposan körüljártuk a 74-ik emeletet, meg is nyílt a tetőterasz. Ráadásul a liftnél így nem volt akkora tömeg, sokan visszafordultak. Már maga a liftezés is elég különleges élmény volt (480 méter/perc sebességgel száguldottunk fel, kevesebb, mint 1 perc alatt megtéve a teljes távot), a kilátás pedig egészen döbbenetes. Ahogyan maga az élmény is, ennyire magas épületben én még sosem jártam. Egy részen üvegpadló is volt, ahol a saját lábunk alatt is lehetett érzékelni a magasságot. Szerencsére nem volt túlságosan átlátszó, és tükröződött is, így ijesztő sem volt kisétálni "a levegőbe". Bő egy órát élveztük a magasságot, és utána metróval tértünk vissza a hotelba (egy kósza taxi-kísérletet követően: első este Bence és Attila áttaxiztak a diákok hoteljéhez, odafele 200, visszafele 70 baht-ot fizettek. Ezúttal közelebb voltunk a hotelhez, a taxis mégis 500 baht-ot szeretett volna kapni, szóval inkább ott hagytuk).
A napot a vacsorát követően egy IB meeting zárta. A témája elsősorban az volt, hogy hogyan tudnánk az IJSO hosszútávú fentmaradásáért hatékonyabban dolgozni. A vezetőség négy munkacsoport létrehozását javasolja, akik a különféle kihívásokkal kapcsolatosan dolgoznának ki megoldásokat. Ehhez létrehoztak egy felületet is, amely az online együttműködést könnyíti meg. Ezt új európai alelnökünk, Paulius ismertette (korábban litván biológus, egyébként jóbarátunk), akinek hálából Robin (Dél-Afrika biológusa, róla alkotott véleményünket inkább nem írnám le) jól beolvasott, hogy ezt biztosan csak egyedül találta ki, és előbb talán egyeztessen a vezetőség többi tagjával, és csak utána zargassa a többi embert. Szerencsére Emil (az új elnökünk, korábban holland kémikus, ugyancsak jóbarátunk) gyorsan helyretette, és más bejelenteni való híján bezárhattuk az ülést. Így még jutott idő egy gyors IPA-meetingre is (ezt a kifejezést a tavalyi, Bogotában tartott IJSO alatt találtuk ki a sörözésre), ahol megkóstoltam egy kézműves, thai barna sört. Ami azt illeti finom volt :) A szobába visszafelé tartó úton sikerült begyűjtenem a diákjaink teszteredményeit, ezekről azonban (szokás szerint) nem beszélhetek.
Hosszú nap volt, jöjjön rengeteg kép :)
A királyi negyed a falon túlról, előtérben egy színaranynak tűnő toronnyal
Bangkok by night
A "Smaragd Buddha" templom díszes épülete
Odabent tilos fotózni, de kintről lehet. A Smaragd Buddha téliesen van felöltözve, a király minden évszakban átöltözteti megfelelően, miközben szenteltvízzel lemossák.
Buddhista szerzetes öntöz
Arany csirke-ember! Segít távoltartani a rosszindulatú szellemeket.
Az első király szüleinek hamvait tároló tornyokat démonok és majom-harcosok tartják. Hogy melyik-melyik? A majmok nem viselnek cipőt!
N-edik Rama annyira szerette Angkor Wat-ot, hogy csináltatott belőle egy makettet
"ember, ki itt belépsz..."
Tanárok özönlik el a királyi kerületet
Ha jól emlékszem, VI. Rama-nak (aki Angliában tanult) annyira tetszett a Buckhingham palota, hogy kér egyet saját magának. Meg is építették, a tetején egy "thai csavarral". Egy darabig itt dolgozott a király udvartartása, de mára kinőtték, és kb 2 km-rel arrébb költözött az adminisztráció. Mellette a királyi hamvasztó is látható: itt fejezik be földi pályafutásukat a Rama-k.
Óvakodj a magasból rád vetődő démonoktól!
A hírhedt ebéd: Tilápia szósszal, sárga curry rákka, vörös curry-vel főtt tengeri herkentyűk, pálmalevélbe csomagolt csirkedarab (ebből is megettem az egy rám eső darabot), Tom-Yum leves tenger gyümölcseivel és párolt brokkoli.
Nekem nagyon tetszett, hogy mindenfelé voltak ilyen csinos zöld szigetecskék. Meg vagány szobrok is közte.
Ez már a templomkert. A tetőn láthatóak a tipikus thai építészet jelei: a bikaszarvnak látszó dolog a kígyó farka, aki végigfut a tető szélén, a feje pedig általában kissé visszafordul a végén.
A hatalmas méretű, fekvő Buddha.
Félig naga (a kígyók királya), félig oroszlán őrző.
Egy másik nagyon díszes Buddha. (Ő egyébként tavaszhoz van öltözve, lehet rá nem jut ideje a királynak)
A Mahanakhon-torony kívülről. Mint egy kissé hiányos LEGO-torony :)
Kilátás a torony tetejéről :)
A magyar leaderek Bangkok-felett
Esteledik Bangkokban
