Péntek reggel meglehetősen korán kellett kelni, mivel reggeli után 9-re már elvben a nyitóünnepély helyszínén kellett legyünk. Mivel reggeli előtt alig aludtunk, így reggeli után próbáltam pótolni ezt a hiányt, aminek az lett a következménye, hogy kis híján lekéstem az indulást. Nagy hiba lett volna, hiszen gyalog mentünk, és mindehhez kedves guide-jaink (akiket itt host-nak hívnak) hangos énekszóval szolgáltattak kíséretet. Maga a séta nagyjából öt perc lehetett, a végén az úton úgy jutottunk át, hogy egy talán csak véletlenül arra járó rendőrautót a fő-host rávett, hogy állja el keresztbe az utat, amíg átmegyünk. Megérkeztünk tehát az ünnepségek helyszínére, aholis igazán nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, a tavalyi This Day Dome-ot is überelő helyszínnel: egy iskola udvarán felállított, nagyméretű sátorban tartották a megnyitót. A székeket a fűre helyezték el, asztalok nélkül, és felállítottak egy színpadot, amit mindenféle állat kissé felnagyított másával díszítettek fel. Itt is volt zenekar, de őket hiba volna egy lapon említeni nigériai kollégáikkal, ugyanis kifejezetten kellemes zenét játszottak.

Nem tudom, ki volt az a szervező-zseni, aki úgy állította össze a programot, hogy a megérkezést követően fél óra „free time” következzék, de valóban így történt. Mondanom sem kell, tobzódtunk a lehetséges szabadidős tevékenységekben, leülhettünk például, vagy akár felállhattunk, sőt sétálhattunk körbe-körbe is. A diákok  érkezésére is várni kellett ráadásul, még csak velük sem tárgyalhattuk meg a szállással kapcsolatos tapasztalatainkat. Végül persze azért megjöttek ők is, és elmesélték hogy a szállodájuk inkább egy közepes színvonalú kollégiumra hasonlít, a host-juk ugyan baromi jófej,de sosem tud semmit, és a kaja sem volt túl jó, de azért jól érzik magukat. Mindenki megnyugtatására már itt előrebocsátom, hogy a kaja azóta náluk is sokat javult! Közben egy-egy diák minden nemzetből kint maradt a sátor előtt egy zászlóval, hogy majd ünnepélyesen bevonuljanak. Alig 10-20 percnyi ácsorgás után ezt meg is tehették, és ezzel kezdetét vette az izgalmakban bővelkedő megnyitó-ünnepség. A zászlóbehozatal után egy hölgy mondott el egy imát, de előtte még gyorsan mondott pár szót arról, hogy micsoda csoda valósult meg azzal, hogy a leadereknek azt mondták, hogy sétáljanak a nyitóünnepségre, és ők SÉTÁLTAK! Ez gyönyörűszép dolog, és kiválóan illeszkedik a klímaváltozás-konferencia szellemiségéhez. Továbbá a székek egyszerű fűre helyezésének sokféle interpretációja közül azzal állt elő, miszerint milyen, hogy itt vagyunk a természetben, a lábunk alatt fű van! Mi is rögvest átértékeltük magunkban az addig igénytelenségnek hitt rendezési elvet, és egészen más orral szippantottuk be az Attilát telt uszodára emlékeztető áporodott fűszagot. Utána egy meglepően jó kórus elénekelte a dél-afrikai himnuszt, majd egy másik dalt, őket pedig tradícionális zulu táncosok váltották. A „térdeld fejbe magad álló helyzetben” stílusú produkció után pedig újabb beszédek következtek.

A következő pillanatban azt vettem észre, hogy valaki egészen más áll a pódiumon, és beszéde közepén tart éppen, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy idén is sikerült elaludnom a megnyitón, úgyhogy ebből hagyományt fogok teremteni! A szónok igencsak élvezte a saját beszédét, amely valóban nagyon lelkesítő volt, azóta is lángba borul a lelkem, ha eszembe jut hogy „…miért is nem fogunk össze mindannyian, hiszen régebben a Földön is csak egyetlen kontinens volt, nyilván ismerik a lemeztektonikai mozgásokat…”. Kellően felbosszantott legalább a hosszadalmas ecsetelése az összefogás szükségességének, hogy a hátralévő részt ébren is átvészeljem :). A végén még volt egy kis zene, majd némi modern tánc és egy fotó az összes résztvevővel,
aztán a diákok buszra szálltak mi pedig visszasétáltunk a hotelba, ami valóságos csoda, és bizonnyal több négyzetkilométernyi esőerdő megmeneküléséhez járult hozzá. Az ebéd jóval szerényebb volt az előző napi vacsoránál, bár nem panaszkodom inkább, mint később kiderült, a litvánok későn értek oda, így nekik egyáltalán nem jutott semmi…

Számunkra hátravolt még a nap legnagyobb, és nehezebb része: a tesztfeladatsorok fordítása. A „science commitee” (ők állítják össze a feladatsorokat, 9 főből álló testület, három-három minden egyes tudományterülethez) bemutatásakor hangzott el a címben szereplő mondat, nagyjából emberenként kétszer, sajnos hogy miben is ilyen nagyon tapasztaltak, az nem derült ki. Pontosabban hogy tesztfeladatok kitalálásában nem azok, arra fény derült kisvártatva, a kémia és biológia feladatok legalábbis hagytak maguk után némi kívánnivalót. A fizika egész jól sikerült, leszámítva, hogy az első feladatot a szerzők rosszul oldották meg, de szerencsére kellő mennyiségű fizikatanár volt a környéken, hogy korrigáljuk a javítókulcsot :). Végül fél kettőkor adtuk le a feladatsorokat tartalmazó borítékokat, így túlontúl sok idő alvásra megint nem jutott…

 Az éneklő host-ok, jobboldalt a főnök: ő énekelt leghangosabban :)

A zebraként szolgáló rendőrautó

A nyitóünnepély otthonául szolgáló sátor, a természet lágy ölén...

Közepesen gyatrán sikerült kép a sátor berendezéséről, a szafari-díszítéssel együtt

Milyen nagyszerű, hogy a lábunk alatt fű van!!

 A műsor díszlete közelebbről

 Angyal Péter, immáron második alkalommal a magyar zászlóvivő. Ekkor még javában várakozott...

Itt pedig kezet rázhatott valami helyi elöljárósággal.

A himnuszt éneklő kórus

A magyar zászló közelít a pódiumhoz

 A versenyben résztvevő országok zászlóvivői. 39-en jelentek meg, Nigéria az este folyamán érkezett Durban-be.

Tradícionális dél-afrikai tánc, tradícionális vízvezeték-szerelő ruhában.

Jóval tradícionálisabbnak látszó zulu-táncosok.

Éééééés: fejbe-térdelééés!!!

A szólótáncos mögött a többiek a fogai épségéért imádkozak.

A zárótánc pedig jóféle békebeli zenére történt.

A magyar csapat, és a képre settenkedő elefánt

A srácok, középen hostjukkal, profi módon fénnyel szemben lefotózva...

A méltán híres durbani "kövérindiai fotós-fa"

Visszafelé is sétáltunk, szép kilátás nyílt a Moses Mabhida stadionra

Itt vacsorázunk és reggelizünk minden nap

Zajlik a munka a kémia-szekcióban (na persze, a valóságban: "Nézd már, a román nő bejelölt fészbúkon?!")