A régi időkre emlékeztető mértékben vagyok elmaradva az ittlétünk megéneklésével, hiszen még a nyitóünnepélyről sem esett szó az első bejegyzésben. És még mi minden történt azóta?! Mindenekelőtt: az első fordítási nap közepén (miután a plenáris bevezetőben biztosítottak minket arról, hogy a feladatsort a félresikerült számológép-rendeléshez igazították, a többi fordulóra meg meglátjuk, mi lesz) jött az örömteli hír: lettek igazi számológépek, és a diákok már a tesztfordulón is ezeket használhatták. Így most a legutóbbi bejegyzés fele értelmetlen nyafogássá silányult sajnos, tovább növelve a nyomást, hogy a verseny tényleges lefolyásáról is elkezdjek írni. Legyen hát! Sajnos az első nap a fényképező csak részlegesen volt hajlandó együttműködni, így a képek egy része a telefonommal készült, illetve lehet, hogy Attilától is kölcsönzök majd pár felvételt. A verseny első hivatalos napjának programja a nyitóünnepség volt, melynek helyszínét nem aprózták el a szervezők: a világ legnagyobb Parlamentje címmel büszkélkedő, bukaresti Országház adott otthont az eseménynek. Ennek volt annyi árnyoldala, hogy a belépés némileg nehézkes, a biztonsági ellenőrzés pedig szigorú, így az előzetes programban két órányi "security check" szerepelt. Már a megérkezés előtt készülni kellett rá: egyrészt minden országot kértek, hogy a nyitó, és záróünnepélyra való tekintettel hozzon magával két zászlót, melyeket adjon le a szervezőknek, másrészt gyűjtsük össze a diákok személyieit, hogy mindenképpen ott legyenek nálunk, amikor be kell menni a Parlamentbe. Mindkét intézkedés felettébb előrelátónak bizonyult, előre vetítve újabb és újabb szervezési bravúrokat.
A reggelinket a hotel éttermében fogyasztottuk el, ahol bár kifogyott a kávé a gépből, így café latte helyett csak lattét kaptam, amúgy kifejezetten jót ettünk. Utána puccba vágtuk magunkat, és buszra szálltunk. A Parlament előtt álldogálva aztán egyszercsak odajött egy fiatal guide-lány, aki se szó, se beszéd az orrunk alá nyomta a telefonját, amire az volt google-fordítóval kiírva, hogy "wait here, until the formalities are done". Hogy miféle formalitásokat kellett letudni, az nem derült ki, de nagyjából negyed óra múlva bemehettünk a biztonsági ellenőrzést végző előtérbe. Itt némi rossz érzés fogott el bennünket, miszerint pontosan hogyan is segíti a diákok biztos bejutását, ha most mi az összes igazolványukkal együtt bemegyünk, ők viszont csak később fognak ideérni egyáltalán? Körbekérdezve ráadásul kiderült, hogy a többi leader nem vette komolyan ezt a kérést, és nem gyűjtötték be a gyerekek dokumentumait. Cserébe az ellenőrzésnél megnyugtattak bennünket, hogy elegendő a verseny idejére kapott névkártyákat felmutatni a belépéshez (kivéve a versenyen "független delegáció" név alatt résztvevő oroszokat, nekik útlevél kellett), és ha mégis valami fennakadás lenne, akkor kihívnak bennünket a diákokhoz. Miután átjütottunk a fémdetektorokon is, egy lépcsőn át a hallba jutottunk, ahol kedves lányok kaláccsal vártak mindenkit. A kalácsot román tradíció szerint sóba kellett mártani és úgy megenni. Finom kalács lett volna amúgy, de ezzel a sós trükkel azért tudtak rontani rajta szerencsére. A hall Románia történelmének néhány nagy alakjának mellszobrát tartalmazta, köztük Vitéz Mihályét, aki valamikor az 1600-as években néhány hónap erejéig megvalósította Nagy Romániát, t.i egyszerre volt fejedelem Erdélyben, Havasalföldön és Moldvában. Ezután egyébként mindhármat gyorsan el is veszítette, de a románok számára ez az első egyesítése az országnak. Tébláboltunk itt vagy fél órát, majd betereltek a terembe, ahol a nyitóünnepséget tartották. Minden országnak volt előre kijelölt helye, némelyeknek a karzaton. A színpadon egy hatalmas kivetítő adta a hátteret, ahol végtelenítve lehetett megnézni a Romániát bemutató turisztikai reklámfilmet. Nem számoltam, de szerintem nagyjából 14-szer mehetett le a néhány perces összeállítás, mikor a gyerekek is megérkeztek végre. Megismerkedhettünk a guide-ukkal, Alinával, aki egy kedves tanárnéni (szemben a korábbi évek gyakorlatával, ahol rendszeresen egyetemisták látták el ezt a feladatkört). A gyerekek jót ettek, és jól aludtak, ráadásul kétfős szobákban lettek elhelyezve, így váratlan szobatársat sem kapott senki. A műsor a román himnusszal kezdődött, melyet egy gyermekkórus énekelt el, majd az oktatási miniszter mondott nyitóbeszédet. Bizony, ezen az elmaradott helyen fenntartanak még ilyen értelmetlen és felesleges, piszlicsáré problémákkal foglalkozó intézményt, mint az oktatási minisztérium. Miután az oktatási miniszter tanácsadója, valamint Bukarest főpolgármestere is beszédet mondott, visszatért a kórus, ezúttal könnyedebb hangvételű énekléssel. Következett az IJSO elnök, Emiel beszéde, valamint az oktatási államtitkáré, majd a konferanszié bemondta, hogy következik a résztvevő országok bemutatása. A kijelzőn megjelent Ausztrália zászlaja, a diákok és tanárok nevei, majd rövid, zavart csend következett. Némi mutogatás és integetés után kiderült, hogy a szervezők arra várnak, hogy a kijelzőn megjelent ország álljon fel, és vonuljon ki a színpadra. Végül ez megtörtént, és a többi ország elég gyorsan alkalmazkodott az új elvárásokhoz, még a karzaton lévők is időben le tudtak jönni. Mivel a szervezők előre látóat begyűjtötték az összes zászlót, így a többség csak mosolyogva integetett a színpadról. Néhány nagyon ravasz ország azonban kettőnél is több zászlót hozott magával, és így volt mit lobogtatniuk felvonulás közben. Aki naivan azt hinné, hogy a leadott zászlókat egyszerűen eltüntették, vagy elfelejtették, az alábecsüli a román szervezők cinizmusát. A zászlókat ugyanis nagy kartondobozokban behozták az épületbe (egészen konkrétan a kezdetektől fogva helyi személyzetként foglalkoztatott európai alelnök Paulius, valamint Masno hozták be), csak aztán ott nem adták oda senkinek. Miután végetért a meglepi-felvonulás, táncosok érkeztek, akik kifejezetten szórakoztató előadást mutattak be. Végezetül pedig az államtitkár egy gyors mondatban megnyitotta a versenyt. Fotózkodás és búcsúzkodás, valamint az elektronikus eszközök begyűjtése volt csak hátra, és egy hétre elköszöntünk a diákoktól. Jókedvűnek tűntek, bár értelemszerűen azért kicsit idegesek is voltak az előttük álló kihívástól.
Ezúttal sajnos nem volt közös ebéd, mindenkit visszavittek a saját hoteljébe, ahol hosszas sorbanállást követően kellemesen megebédeltünk. Itt pedig alkalmunk volt beszélgetni a helyi szervezőbizottság mindenes hölgyével, Naghi Elisabeta Ana-val, vagy ahogy mi szólíthatjuk: Erzsikével. Magyar származású ugyanis, jól is beszél magyarul, bár a férje román, és mióta a szülei elhunytak, nem nagyon használja a nyelvet. Mikor kérdezte, hogy hogy tetszett a nyitó-ünnepély, és megemlítettük, hogy szólhattak volna a felvonulásról, csak megvonta a vállát, és annyit mondott: kérdeztem én, hogy mi lesz, de nem mondtak semmit. Kiderült, hogy mindössze egy hónapja tud az eseményről, ekkor mondott fel a két kolléga, akik addig csinálták elvileg a dolgokat. Azóta, mivel kiderült, hog képes elintézni dolgokat, napról napra derülnek ki az újabb és újabb feladatai. A verseny szervezésében legalább három különböző intézmény vesz részt, akik viszont egyáltalán nem kommunikálnak egymással (így pl a feladatokat összeállító bizottság is csak a napokban tudta meg, hogy milyen számológépet vettek eredetileg). Ezen aztán jól ellamentáltunk egy darabig, végül abban bízva váltunk el, hogy azért majd lesz valahogy. A nap hátralévő részére mindössze egy IB meeting volt betervezve, ahova azonban (hatalmas bánatunkra) Bencével nem mehettünk, mivel a helyszínre nem fért be nemzeteként egynél több ember. Így viszont meg tudtam írni az első blogbejegyzést. Kerestünk egy közeli boltot (Mega Image, Attila nehezen tud napirendre térni e felett a kiváló boltnév felett, pedig egész hálózat van belőle itt), aztán vacsoráztunk és próbáltunk lélekben felkészülni a ránk váró fordítási napra.
Ami el is érkezett. Igazán sok szót nem vesztegetnék rá, a fizika pokoli nehéz volt, 10-ből 8 paraméteres, és 2 sima számítással (ergó hiába a tesztforduló, nem volt igazán elméleti jellegű kérdés), egy feladat megoldásán a bizottság sem tudott megegyezni, így legalább azt végül kivettük. Így is maradt benne időfüggő törésmutatós feladat, meg Részben ennek eredményeképp a fizika feladatsor megvitatása tartott a legtovább (a kémia és a biológia a kollégák visszajelzései alapján normálisabb volt), de ennek ellenére, csodák csodájára sikerült még éjfél előtt végeznünk a fordítással és a nyomtatással is. Fáradtan tértünk nyugovóra, hogy másnap a Peles-kastély látogatásához időben felkelhessünk. Ez viszont már a következő bejegyzés tárgya lesz, mivel máskülönben sosem teszem közzé :D
A román Parlament, közepes távolságból. Nagynak nagy, ezt meg kell hagyni, egyébiránt azért nekem a sajátunk jobban tetszik.
A gyermekkórus, ezen a ponton már egyébként a "We are the world, we are the children"-t énekelve. A dal közben jobbra-balra dülöngéltek, de olyan aszinkronban, mintha a természettudományos olimpiára való tekintettel a szilárd testek részecskéinek hőmozgását igyekeztek volna demonstrálni.
Cukiság faktor kimaxolva: dobos kisfiú, két kicsi, népviseletbe öltözött lánnyal táncol. Később volt pusziadás, a fiún veszekedés, ujjrázás, minden ami egy ilyen produkcióhoz kell
Csillogó sapkaszerűséget viselő táncosok váltották a csöppségeket.
Még újabb táncosok érkeztek. Őszintén szólva arra számítottam, hogy az egész sokkal jobban fog emlékeztetni a magyar néptáncra, de nem így lett. Ennek alighanem oka az is, hogy nagyon szórványos mennyiségben láttam eddig néptáncos produkciókat. Mindenesetre pörgős, dinamikus táncot adtak elő, az elején szereplő kisfiún kívül azonban nem szerepelt több fiú (leszámítva persze azokat a számomra lánynak látszó táncosokat, akik esetleg fiúként definiálják önmagukat, mégiscsak 2024-et írunk...) 
Leányokból bezzeg a végén még a legkisebbek is visszatértek, tovább olvasztgatva a szülői szíveket.
Ez pedig jobb híján a holland csapat, mivel saját magunkat nem tudtam lefotózni. Ők úgy látszik készültek harmadik zászlóval is, így hiába vettek el tőlük a szervezők kettőt is, mégis maradt egy a színpadra. A mi csapatunk háta mögött egyébiránt egy Budapestről készült, borzasztóan pixeles kép szerepelt a zászló mellett.
