Reggel újult erővel ébredtünk fel, és azzal a biztató gondolattal, miszerint eggyel kevesebb éjszakát kell már csak kibírnunk. A reggelinél ezúttal rántottát adtak, legalábbis rajtunk kívül majdnem mindenkinek: ezúttal is a legjobb pillanatban érkeztünk, mert mi főtt tojást kaptunk, az utánunk két perccel érkezők pedig választhattak a kettő közül. Jókedvűen elmajszoltuk a kreppet, melyet sózott paradicsommal próbáltunk feldobni, kevés sikerrel. Kifelé menet gyönyörködtünk egy sort a felkelő nap látványa helyett egymást fotózó indonéz küldöttségben, akik képtelenek voltak ráunni arra, hogy két fotóval saját magukat is meg tudták ütni.
Ezután irány a busz, és hála a korai kelésnek, alig másfél óra alatt oda is értünk a NIGEB-hez. Itt rögvest háromfelé oszlottunk, a három tantárgy szerint, és egy video-konferencia teremben kaptunk helyet, ahol legnagyobb döbbenetünkre tényleg volt elég konnektor! Wifinek persze nyoma sem volt, de az ember ne legyen telhetetlen. A fizika feladatok egészen tűrhetőek voltak ráadásul, így néhány aprócska módosítás, angol nyelvhelyességi megjegyzés és egy feladat teljes elvetése után indulhattunk ebédelni. Itt tudtuk meg, hogy biológiából a címben megnevezett kérdés (ti. hogy az Iránban élő halfajok közül hány él a Perzsa Öbölben és mennyi a Kaszpi Tengerben, továbbá ezek közül mennyi endemikus: 891 (9) és 170 (10) vagy 890 (10) és 171 (9)…), s hozzá hasonló továbbiak szerepelnek, így ők ebédig az első öt kérdés tisztázásáig jutottak el. Már ez is komoly harcokat igényelt egyébként, mivel minden kérdésnek a speciálisan iráni faunára kellett volna irányulnia (mármint a helyiek szerint), így mikor szakmai okokból a leaderek a dugongot édesvízi fókára cserélték, vérig sértődött a bizottság. Kárpótlásképpen a kérdés mellé, amely három különböző állat veséjének összehasonlítását igényelte, egy Irán térképet is helyeztek, amely nyilván sokat segített a kérdés megítélésében… Kárörömünket gyorsan elfojtotta a tegnapi vacsora viszontlátása: fehér rizs, sárga rizs, fövetlen zöldségek, kebab-darab (nem túl nagy, vigyáznak az alakunkra, de ezúttal legalább jutott nekünk is) valami pirosas szósz, aminek íze is volt és lencseleves. Megebédeltünk, és visszatértünk abban a reményben, hogy átvehetjük a módosított, végleges verzióját a fizika feladatsornak. Naivitásunk ezúttal sem ismert határokat, és bő háromnegyed óra múlva kezdődött csak meg az „itt a végleges verzió, ja ez mégsem az, itt a végleges-végleges, illetve mégsem…” elnevezésű, közkedvelt IJSO-játék. Addig a fizikusok a videokonferenciának hála a képernyőkön megjelenő biológia kérdések megválaszolásával szórakoztatták egymást és magukat. Ezzel együtt szerencsére fordítható állapotba kerültek a feladatsorok, és egészen korán végeztünk is, ami viszont felvetette a problémát, hogy páran már mennének haza. Azt hiszem ez így is történt végül, noha néhányan megjegyezték, hogy így a diákokkal egyszerre fognak a szállásra érni a hazaindulók, de mint oly sok egyéb apróság, a szervezőket ez sem zavarta cseppet sem. A fordítás végeztével vacsora következett, némi meglepetésünkre a rizs-kebabkombót ezúttal valami zöldségből készült rántott bigyó, és némi barnás massza váltotta fel. És bár nem volt túl sok, legalább ehetőnek bizonyult, így nem panaszkodtunk.
A fordítás utolsó ellenőrzésénél észrevettük, hogy a szervezők ravaszul megcseréltek két feladatot, de mivel résen voltunk, így mi is megtettük ugyanezt. Nyomtatás, fénymásolás és irány haza, szokás szerint ránk fért némi pihenés a hosszú munkanap után.
(Bocs, tényleg jönnek majd képek, de még várni kell rá kicsit)
