Where can see IJSO?

Szerda reggel már kicsit könnyebben ébredtünk, mint korábban, és rögvest reggelizni indultunk. A reggelit az előző este talált, akkor teljesen érthetetlennek tűnő hatalmas nyílt terasz-szerűségen kaptuk, a hotel második emeletén. Elég rendes választék volt, és több dolog is ehetőnek bizonyult, így kellemesen bőséges reggelivel hangoltunk a nyitóünnepségre. Az ünnepségre ezúttal ki sem kellett tennünk a lábunkat a hotelből, a diákokat áthozták hozzánk, és a földszinti hatalmas „bálteremben” zajlott az esemény. Miután kifaggattuk a diákokat a szálláshelyükről, és elárulták, hogy hárman is egy horváttal és egy kambodzsaival kerültek egy szobába, akik közül utóbbiak nem beszélnek angolul, leültünk a helyünkre.

A nyitóünnepség nem hozott nagy meglepetéseket: nehezen érthető beszédek, rendszerint a nemzetek közötti együttműködésről, a természettudományok fontosságáról, India vendégszeretetéről és számtalan dologról, amit feltehetőleg nem értettem. A fénypontja a beszédeknek egy úriember volt, aki percenként egy szavas sebességgel mondta el világmegváltásról szóló gondolatait. A helyiek eközben szorgosan fotózták az alvó diákokat, becsületükre legyen mondva, van annyi önkritikájuk, hogy ezeket a képeket leközölték a másnapi újságban :). Azt hiszem egyébiránt nem is említettem még, hogy egy fickó kamerával követi minden lépésünket. 10-ből 9-szer amikor az ember megfordul, szemben találja magát a kamerával, arra való tekintet nélkül, hogy éppen evett, ivott, bámészkodott, beszélgetett vagy a mosdót használta… elég frusztráló egy ponton túl. Persze közel sem annyira, mint a fotók, amivel a diákok szembesítettek a megnyitó elején: ismét az egész csapat, szeretett vezérünk, Attila irányításával lefotózott miközben a buszban aludtam… A bosszú kis híján édes volt, de éppen lemaradtam a pillanatról a nyitóünnepségen, amikor Tomi és Attila szelíden szendergett mellettem! Ezúttal (és erre akár büszke is lehetnék) én szunyókáltam a legkevesebbet, bár ebben bizonnyal szerepe volt annak a ténynek is, hogy Árpi (egyik diákunk) nagyjából 10 másodpercenként megkérdezte, hogy nem hoznám-e le az iPadjét.

A beszédek után indiai zene következett, ami egészen kellemes volt, bár nem túl változatos. Az egyik hangszer viszont kis porcelántálakból állt, amelyekbe különböző mennyiségű vizet töltöttek, és ez azért szerintem eléggé menő :)! Ezúttal nem volt azonban tánc, vagy egyéb, a diákok zászlós felvonulása is nélkülözött minden különlegességet. Nem hívtak a színpadra meg nem jelent országokat, és a brazilok sem futballmezben léptek fel. Érdekes módon egyébként idén az előzetes programból hiányzik a kulturális est, kétségbe is vagyok esve, hogy tádzsik népdalok nélkül kell eltöltsek egy újabb évet… A zene végeztével ebéd következett, ismét kifejezetten jó kajákkal és nagy választékkal. Az előzetesen beharangozottnak megfelelően elég fűszeresek a kaják, de azért messze nem kibírhatatlanul. A jóízű falatozás végeztével pedig várt ránk a munka: a teszt feladatsor fordítása. Azt kell mondjam, le a kalappal az indiaiak előtt! Nagyon gördülékenyen ment az egész, jó feladatok voltak, gyorsan belementek a javasolt változtatásokba, hamar elkészült a véglege verzió, így rekord gyorsasággal, helyi idő szerint fél 11 tájban végeztünk is! Persze azért most is volt pár gyöngyszem a feladatsorban, az első fizika példában egy 3x3x3-as tanteremben (nyilván azért ilyen „hatalmas” a tanterem, mert Indiában nagyon sok a diák, és kell nekik a hely…) található levegő-molekulák számát kellett összehasonlítani a születés óta vett lélegzetek számával, és az univerzum születése óta eltelt másodpercek számával… Biológiából pedig az utolsó kérdés arra vonatkozott, hogy vajon az ebihal és a béka milyen anyagot ürít, ammóniát, ureát vagy húgysavat… Ezektől eltekintve jó feladatsor volt, bár a fizika része elég keményre sikerült.

A fordítás befejezésére ittunk egy pohár Grand Marnier-t (melyet rosszul írtam legutóbb), majd pár másik leader társaságában felmentünk a hotel tetején található bárba. Elég lenyűgöző látványt nyújtott, bár ha az ember lenézett a városra, elég szembetűnő volt a különbség. Hihetetlen nyomor mellett hihetetlen luxus… ez India. A legkirályabb amúgy a WC volt, a piszoárok ugyanis ablakban lettek elhelyezve, így lényegében a városra hugyozhatott az ember (najó, gyönyörködhetett a város panorámájában pisilés közben :)). Ezután megkérdezték a többiek, hogy merre találhatóak a party-placcok itt Pune-ban, és kiderült, hogy az egyik legmenőbb éppen alattunk található! Le is mentünk négyen, és egy teltház-körüli disco-ra bukkantunk, döbbenetesen hangos zenével, és sok-sok jólszituált indiaival. Egészen hihetetlen, hogy egyáltalán semmit nem érzékelünk ebből idefent, a nagyjából 20 perc alatt amit lent töltöttem valószínűleg maradandó halláskárosodások egész sorát szenvedtem el… mindenesetre ez a rövid idő is elég volt arra, hogy Paulus, a litván biológus az éjszaka királyává avanzsáljon, minekutána egész tömeg figyelte ahogy megtáncoltat egy indiai lányt (aki azután kérte fel, hogy látta Paulust táncolni :)). Helyi idő szerint eddigre már elmúlt éjfél, így rövid ott tartózkodás után inkább távoztunk, hogy felkészüljünk a másnapi kirándulásra.

A hotelszobánk :)

És a TV-nk! Krikett és Bollywoody filmek rulez :D

Reggeli látkép Pune-ról, az emeletünk ablakából

A megnyitóünnepség helyszíne

Egy ritka rosszul sikerült kép a magyar csapatról, ami Emil, a holland leader hibája, mivel a tökéletes kép elkészítésének pillanatában felállt előttem...

Egy valamivel jobb kép a csapat egy részéről (Kim, Tamás és Soma)

Az indiai zenekar

És a közeli felvétel a vizestálakról

A fordítás helyszíne

Éjszakai pillanatfelvételek Punéról, a hotel tetejéről

A party-hely, a kép jobszélén az elmosódott PaulusszalHát ennyire flancos a hotel teteje :D