A kastélylátogatás másnapján az elméleti forduló következett. Volt bennem némi félsz, tekintve a tesztforduló feladatainak jellegét és nehézségét fizikából, de új nap, új remények, nem igaz? A feladatsor címe az volt, hogy "Mérések a Kárpátok Kertjében". Bíztató, talán végre valódi számítások következnek, nem elméleti formulák ravasz matematikai levezetései. A szöveg szerint el kell képzelnünk, hogy kirándulni megyünk, de nem csak azért, hogy közvetlenül megfigyelhessük a természetet, hanem azért is, hogy olyan fizikai probléákat és mennyiségeket mérhessünk, melyeket erősen befolyásolnak a speciális környezeti adottságok. Ennek szellemében az első kérdés arról szólt, hogy az okostelefonunkban lévő gyorsulásmérő segítségével, a telefont leejtve, meghatározzuk milyen magasról is ejtettük le a telefont. Gondolom nem kell részleteznem, hogy ezt a mérést kvázi-lehetetlen lett volna bárhol máshol elvégezni, mint a Kárpátok Kertjében, elvégre a gravitáció a legtöbb helyen teljesen máshogy működik... Ezt egy, a gyorsulásmérő működési elvéről szóló feladat követte, hatalmas örömömre egy újabb Taylor-polinomos közelítéssel (ezen matematikai formulákat és trükköket leginkább az egyetem első évében, vagy az OKTV második fordulójában szoktuk elővenni...). Végül egy hangsebesség mérés következett, melynek elméleti alapjait sajnos nem tartalmazta a verseny tanterve, így teljesen át kellett írni, aminek a végeredménye az lett, hogy egy cső hosszát mértük meg hangrezonancia segítségével (az illusztráción ráadásul az eredeti feladatnak megfelelően egy vonalzót szorítottak a cső mellé, különösen indokolttá téve, hogy annak hosszát ilyen trükkösen állapítsuk meg), majd ennek kapcsán némi dimenzió-analízis (t.i.: a mennyiségek mértékegységei alapján kellett összefüggést találni köztük), végül egy újabb levezetés szerepelt a feladatok között. Merengtünk egy darabig, hogy a Kárpátok Kertje sztori pontosan hogyan is kapcsolódott ide, és azt hiszem végül sikerült a sorok közül kibogarásznom: a történet főszereplője elment kirándulni, hogy méréseket végezzen, ahogyan az le is volt írva. Azonban az első mérése során, mikor leejtette a telefonját, az összetört, mire úgy döntött: "Francba a kísérletekkel, inkább hazamegyek a szobámba, és megcsinálok néhány tisztán matematikai levezetést, abból legalább nem lehet baj"
A feladatokról tartó vita, azok véglegesítése, és a végleges feladatok feltöltése annyira elhúzódott, hogy hajnali 1 óra volt, mire a nyomtatási lehetőség egyáltalán az angol anyanyelvű országok számára megnyílt. Mi nagyjából fél 3-ra végeztünk a fordítással, és innen már csak 2,5 órát kellett várni, hajnali 5 körülig, mire a feladatsorok ki is lettek nyomtatva. 3/4 6 volt, mire ágyba kerültem, szerencsére a következő napra a románok semmilyen programmal nem készültek, mindössze írtak pár javaslatot, hogy szerintük mit csináljuk. Ezek között szerepelt az óváros, valamint a helyi karácsonyi vásár meglátogatása, illetve a "Garden of Light" bukaresti kiállítása is. Számunkra Bence kinézett egy tradícionális román éttermet, mivel a programban nem szerepelt, hogy kapnánk ebédet a hotelben, így amikor délután 1 körül felkeltünk, egyenesen oda indultunk. Szinte teljesen tele volt az étterem, de szerencsére találtak nekünk egy asztalt. A hely hangulata tényleg autentikusnak tűnt, a felszolgáló nagyon kedves volt, és az ételek is kifejetten ízletesnek bizonyultak. Mondjuk helyi töltött- és székelykáposztát azért nem mertem kérni, túl nagy volt a potenciális csalódás-faktor. Miután megebédeltünk, úgy döntöttünk elsétálunk a karácsonyi vásárba, ami a térkép szerint nagyjából 20 percre volt gyalogosan az étteremtől. Sajnos az eső reggel óta zuhogott, és nem látszott, hogy tervezne csendesedni, így rajtunk kívül nem sok sétáló embert láttunk. Ez annál is inkább érthető volt, mert a lehullott eső mind az autóúton, mind a járdán 5 méterenként nagyobb tócsákba gyűlt. Ennek eredménye az lett, hogy miközben ravaszul kerülgettük a kisebb-nagyobb tavacskákat a járdán, periodikusa el kellett ugrani a minket lefröcskölni igyekvő autósok elől is. A végeredmény természetesen az lett, hogy majdnem tetőtől-talpig átáztunk (kivéve Bencét, akinek mind a cipője, mind a kabátja extrém hatékonynak bizonyult a vízzel szemben vívott küzdelemben). De mindez bőven megérte, mivel végül sikeresen eljutottunk egy, szerintem egész Európában egyedülálló karácsonyi vásárba. A tér ugyanis, amelyen a vásárt felállították, teljesen üres volt. Mármint fabódék álltak körben, melyek nagyobb része zárva volt, néhányban forralt bort, lángost és édességeket árultak, de ember nem volt egy lélek sem. Nyilván az eső nem kedvez a szabadtéri vásároknak, de nehezen tudom elképzelni, hogy senki ne lézengene a Vörösmarty téren egy szombat koraestén, bármennyire esik is az eső. Lett volna pedig dodgem, trambulin és ringlispíl is, bár az eső miatt ezek is be voltak zárva. Körbesétáltuk az Opera előtt felállított, javarészt zárt faházacskákat, és néhány percnyi hitetlenkedő nevetgélés után úgy döntöttünk, hazafelé busszal megyünk. Állítólag a versenyre kapott névkártyánkkal ingyen használhatjuk a tömegközlekedést, úgyhogy felszálltunk egy trolira, és a hotel felé indultunk. Mivel senki nem kért semmit tőlünk, így továbbra sem egyértelmű, hogy valóban elfogadnák-e a névkártyáinkat (semmi nincs rajtuk, ami ingyen buszozásra utalna). A megálló az óváros határában volt, így mielőtt visszaindultunk volna, egy kicsit besétáltunk az óvárosba is. Ez a rész valóban szebbnek tűnt, mint amerre korábban jártunk, de a továbbra is szakadó eső miatt már nem fotóztam, és hamar abba is hagytuk Attilával a sétát, hogy visszatértjünk a szobáinkba száradni. Nem sokkal később jött a hír, hogy az esti IB meetinget, ami az Egyetemen lett volna, online meetingre cserélték az eső miatt. Tekintve, hogy az év során az egymástól való távolságunk átlagosan néhány ezer km lehet, ezt kicsit túlzónak tartottuk, de legalább vacsora után nem kellett már újra eláznunk. Az online meeting hozta annak minden szerencsés vonását: megszakadások, érthetetlen mikrofonok, visszhangzás egy teremben lévő több gép miatt, és egy olvashatatlan prezentáció színesítette a folyamatot. Az ígéret szerint viszont minden további meeting személyesen fog megvalósulni, bár a jövőre való tekintettel szeretnének online szavazási procedúrát bevezetni, hogy év közben is hozhassunk döntéseket. Ezen felül a következő ülésre lett napolva a "hogyan találjunk rendező országot" örök kérdés, meglátjuk ezúttal mik lesznek a javaslatok. Mivel azonban következett az utolsó fordítási nap, amely az eddigiek fényében nem ígérkezett rövidnek, a meeting után igyekeztünk hamar aludni térni.
Boldogság fél hatkor, a feladatlapok készen állnak!
Az étterem ne mvolt messze a hoteltől, de azért a séta során készítettem néhány képet. Ez itt I. Carol lovasszobra, a róla elnevezett egyemet előtt. A ló alatt esernyős magyar leaderek láthatóak.
Ugyanezen tér másik oldala, egy csinos hotellel
Egy egész hangulatos kis utca. Valamelyest talán látszik a Bukarestet jellemző hihetetlen eklektika.
A Vatra étterem kívülről.
Fincsi leves mérsékelten erős paprikával
Saslik és rozmaringos burgonya másodikként.
Három boldog leader finom ételekkel és finom fehérborral.
A desszertek: távolabb az egyik román nemzeti édesség, a "papanasi", közelebb az étterem saját nevét viselő Vatra-szelet. A papanasi tulajdonképpen egy farsangi fánk, tejszínes tejföllel és meggyszósszal, míg a Vatra szelet lényegében tejszínhabból, és belé rejtett gyümölcsökből áll, a tetején meringue és dió réteggel.
Egy részlet az étterem pincehelyiségének belső teréről.
Karácsonyi vásár, jeee! Mondjuk vásárolni nem igazán lehetett semmit... A képen esernyővel sétáló egyén pedig Bence, rajtunk kívül tényleg nem volt senki...
Pedig ilyen menő bulihelyszín is volt, és szépen szólt a karácsonyi muzsika is. Ez sem vonzott oda rajtunk kívül mást.
