Eljött az idei IJSO hivatalos nulladik napja, vagyis az érkezés napja a legtöbb ország számára. Ez azt is jelentette, hogy a diákoknak a nap folyamán el kellett hagyniuk a szállodai szobájukat, mivel mennek a saját, a hét folyamán már végleges szálláshelyükre, a Sheraton Hotelbe. Délig kellett elhagyni a szobájukat, de Attilához be tudták pakolni a cuccaikat, így már valamivel korábban kicsekkoltak, hogy utána legyen időnk valamiféle programot csinálni még, mielőtt (az előzetes jelzés alapján) délután 3-kor elviszik őket. Én alaposan elaludtam, és majdnem lekéstem a reggelit, utána viszont nagy örömömre találtam olnilne közvetítést a vb meccsekről, így kicsit jobb lett a hangulatom. Végül fél tizenkettő körül indultunk el, a cél egy közeli bevásárlóközpont volt, ahol Attila tud további pezókat váltani, tudunk ebédelni, és esetleg mást is lehet találni, ha valaki szeretne. Artúr és Attila is megnézték a térképet, állítólag valami busz-állomással egybekötött központot kerestünk. Lelkesen vágtunk neki a kellemes, leginkább a tavaszra emlékeztető időben a sétának. Bár nekem úgy rémlett, előző este Paulius (litván biológus leader) az ellenkező irányba mutatott, amikor plázáról volt szó, de nekem nem volt térképem, így hallgattam a tájékozottabbakra.
Nagyjából 10-15 percnyi séta után érkeztünk a buszmegállóhoz, de plázát nem igazán láttunk. Egy piactér-szerűség volt mellette, ahová azonban csak beléptető-kapukon keresztül lehetett volna bejutni. Néhány percnyi zavart ténfergés, és a telefonos térkép forgatása után Attila unszolására odamentem a piactéri rendezvényhez, hogy érdeklődni próbáljak. Az információs pulthoz mentem, ahol két fiatal hölgy nézett rám zavartan a "beszéltek angolul?" kérdésemre. Az egyik beengedő-srácra mutattak, hogy ő beszél! Odaléptem hozzá, ugyanezzel a kérdéssel, mire spanyolul azt válaszolta: egy kicsikét. De mikor kérdeztem egy bevásárlóközpontról, inkább elment, hogy kerítsen valakit, aki beszél angolul. Kb 5-6 perc múlva tért vissza két emberrel, akik ugyancsak nagyon zavarba jöttek attól, hogy angolul kéne beszélni. Egyikük megkérdezte, pontosan mit szeretnénk, én meg elmondtam, hogy pénzt váltani, ebédelni, esetleg vásárolni. Ekkorra felmértem, hogy a piactéren nagyszabású biciklis rendezvény zajlik: rengeteg mára árusító standja volt kirakva, és folyamatosan érkeztek a kerékpáros vendégek. A külső részen a diákok még egy biciklis akadálypálya-szerűséget is észrevettek. Miután elmondtam, mit szeretnénk, a regisztrációs pulthoz hívott, ami gyanús volt. Ott egy olyan nő volt, aki ugyancsak beszélt pár szót angolul, bár nagyjából annyit, ami a regisztrációhoz szükséges adatok megkérdezését jelentette. Próbáltam elmondani, hogy nem szeretnék bemenni, de nem lehetett meggyőzni őket. Közben Attiláék kisütötték, hogy teljesen rossz irányba jöttünk a hoteltől, épp az ellenkező irányba kellett volna. Kérdezzem meg, hol lehet buszjegyet kapni. Megkérdeztem, erre jobbra mutattak, hogy ott. Ott egyébiránt csak a biciklis rendezvényre lehetett jegyet kapni, de ők ugyebár meg voltak győződve róla, hogy be szeretnék jutni. Végül megköszöntem mindent, és gyorsan elhátráltam. A pénztárnál is próbálkoztam a busszal, majd a pénztáros telefonján a google-fordítóba beütve a vágyunkat, hogy a plázába szerenénk eljutni. Ennek eredményeképpen négyen kezdtek hevesen beszélgetni, mire a telefon fordítóján keresztül végül azt közölték: sétáljunk, vagy szálljunk be egy taxiba. Sétálni kezdtünk, de Attilának ez már azért sok volt, és úgy döntött, kockáztassunk meg egy buszt. A megállóba beérkező busz sofőrének odakiabáltuk a kívánt pláza nevét, mire egy ép felszálló bácsi mutatta, hogy igen-igen. Csakhogy a kolumbiai buszokra beléptetőkapun keresztül lehet csak felszállni, és egy kártyára kellene pénzt/bérletet feltöltenünk az utazáshoz. Ennek hiányában végül a bácsi meggyőzte a vezetőt, hogy engedjenek fel minket, csak úgy. Attila megpróbált 10000 pezót rátukmálni a vezetőre, de nem kérte, így végül blicceltünk egy sort. Bár persze nem tudom, hogy úgy is bliccelés-e, ha megengedik? A leszállás után egy kicsit még vitáztunk, hogy melyik épület felé kellene elinduljunk, ezúttal végül Villányi tanár úr nem tévedett, és megleltük a keresett plázát. Belülről szép, karácsonyi dekoráció, a bejáratnál a pénzváltó helyét is sikerült megtudnunk, így a szükséges ügyintézés is megvolt. Következő programpontunk az ebéd volt, melyről megkérdeztük a diákokat, akik a jól megszokott "mindegy" választ adták a mit ennének kérdésre. A pláza kínálatából végül egy tradícionális olasz éttermet választottunk (hát, ugye, hol egyen az ember igazi olasz kaját, ha nem Bogotában?!). De azért jót ettünk, és utána kényelmesen haza is tudtunk sétálni. Itt még egy kávé is belefért, majd mindenki felment a szobájába. Időközben kiderült, hogy a diákoknak van egy guide-ja, akivel online kapcsolatba is léptek. Amint azt sejteni lehetett, 3-kor még bőven nem indultak a diákok sehová. Szerencsére rutinos IJSO résztvevőkként, inkább Attila szobájában várakoztak, majd én is csatlakoztam hozzájuk. Végül valamikor 3/4 5 körül mentünk le a guide-juk kérésére. Innen már csak röpke további 1 órát várakoztak a diákok, mire a buszok elindultak velük. Mi pedig felderítettük a hotel szomszédságában található "Ital megadiszkont" kínálatát. Bánatunkra elsősorban a külföldi italokon volt itt a hangsúly, miközben mi épp kolumbiai italokat kerestünk. Este még egy szupermarketet is meglátogattunk, ahol Attila a polcon található össze csípős szószt megvette, illetve hozzácsapott még másfél kilónyi instant forrócsokit is, gondolva a későbbi szuvenírekre. Vettünk egy kis üveg helyi rumot is megkóstolni, és mentünk vacsorázni, mely után a hét első IB meetingje várt ránk.
Ennek témája az üdvözlésünkön túl pedig: idén választások lesznek az IJSO-n, ráadásul az összes elérhető pozícióra egyszerre. A váratlan helyszín-változás következtében néhány országból egyetlen leader jött csak, csapatot nem tudtak hozni magukkal (németek, litvánok, ausztrálok többek közt). A kérdés pedig az volt: engedjük-e őket így szavazni a választásokon? Az ilyen kérdésekről aztán igazán lehet parttalanul hosszú vitákat folytatni, és nem is kellett csalódjunk, kicsit több, mint egy órába telt, mire a tényleges szavazásig eljutottunk. A csúcspontja a megbeszélésnek talán az volt, amikor a leköszönő elnök (Paresh, indiai ex-fizikus leader) közölte, hogy akkor szavazzunk a 4-es számú előterjesztésről (ezt még az esemény előtt küldték ki valamikor emailben). Kérdezték, hogy el tudná-e mondani pontosan, mi a 4-es előterjesztés. A válasz: sajnos nincs előttem a papír, szóval nem tudom... Végül szerencsére nem kellett senki által nem ismert szövegű előterjesztésről szavazni, és 24-8 arányban a mellett foglaltunk állást, hogy ha már eljöttek, vehessenek részt a szavazáson. Hosszú, és eseménydús nap volt, mely után a megnyitó várt ránk, és a tesztforduló fordítása.
Néhány kimaradt kép a sétálóutcáról
Sőt, még szökőkút is volt, az aranymúzeum előtt! A háttérben világító karácsonyfával. Ezt persze este lenne érdemes megnézni, másfelől azonban este nem érdemes kimenni az utcára, szóval maradt ez...
Cukornádból facsarnak levet épp. Amint a háttérben látszik, nagyon érdekelte a diákokat, de nem mertek venni egy pohárral, hogy megkóstolják :)
Teherszállítás stílusosan!
Egész alakos kép a dupla-csuklós buszról. Előtte pedig egy másik piacszerű tér a környéken.
Na, kinek van a leghosszabb? Hát bizony, a Cache bárnak!
A meglelt bevásárlóközpont
Karácsonyi dekor :)
Utcarészlet a környékünkről. A kocsik előtt álló apró ember hamarosan furcsa mutatványba kezd: egy vödrön áll kézen, és lóbálja lábait, melyeken a cipője láthatóan lángol...
A távolban a hegy, kicsivel előtte a Wyndham hotel. Ennyit kellett sétálni visszafelé.
