A fordítási napok dimenziójában nem is annyira vészesen hosszú munkanap után végre felvirradt az első kirándulós napunk is. A program a Peles-kastély meglátogatása volt, mely ugyan nincs nagyon messze Bukaresttől, de azért kb két órát kellett oda buszozni. A leadereket kettéosztották, mi szerencsére a korábban, 9-kor induló csoportba kerültünk. Az ebédet papírszatyorba csomagolták nekünk előre, két szendvics, egy banán, víz és némi nasi alkotta. Az odaúton igyekeztünk pótolni valamicskét az alváshiányból, így érzésre egész hamar elértük a hegyeket. Itt váratlanul az egyik guide-unk elkezdett idegenvezetőként is funkcionálni, és busz mikrofonján keresztül megpróbált megosztani néhány érdekességet a környékről. Erre a jelek szerint a helyszínen kérhették fel, mert nagyjából három szavanként tartott egy másfél perces hatásszünetet, mint aki épp próbálja a wikipédiáról kibogozni, hogy mégis mit lehet tudni a környékről. Elhaladtunk ugyanis Ploiesti mellett, ami a kőolaj-kitermelés szempontjából jelentős hely, még egy "olaj-egyetem" is működik itt, ahol számtalan közel-keleti diák is tanul. Attila teljesen felvillanyozódott, ő ezt annó még általános iskolában tanulta földrajzból, és oly sok évnyi passzív pihenés után ez a tudás végre aktiválódhatott. Továbbmenve elérkeztünk Cormanicba, amely a nagyon hízelgő "cementváros" becenevet viselte az elmondások alapján. Olyan komoly mértékű cementgyártás folyt itt, hogy egy időben a fák levelei fehéres színűek voltak, az ott lakók pedig mind szörnyű egészségügyi kockázatoknak voltak kitéve. Ha jól értettük, mára megszűnt ott a cementgyártás, de legalábbis nagyságrendekkel csökkent. Ahogy elkezdtük megmászni a hegyet, egy másik hölgy vette át a mikrofont, aki már a Peles-kastélyről mesélt. Sajnos azonban a mikrofon valamiért nem igazán működött vele együtt, így nagyon keveset értettem abból, amit mondott. (Mondjuk az sem segített sokat, hogy a kastély termeiről mesélt, mi viszont még egy buszban ültünk...). Az viszont kiderült, hogy Sinaia (így hívják a hegyi települést, ami mellett a kastély található) egy kolostor alapításával jött létre, amely ráadásul mind a mai napig megmaradt. Valamint azt is elcsíptem, hogy a kastélyban nagyon hamar lett áram, központi fűtés és vezetékes víz, továbbá a könyvtárban található egy titkos ajtó is!
Mire felértünk a faluba túljutottunk egy terjedelmes felhőn, és nagy örömömre vékony hó lepte a fákat és épületeket. Gyönyörűszép tájon haladtunk így előre, és a láthatóan elsősorban üdülőfaluként funkcionáló Sinaia is csodásan festett. Mikor kiszálltunk a buszból, kiderült, hogy ahol hó van, ott hideg is, és a zoknim kevésbé volt vastag az ideálisnál, de azért nagyon jól esett sétálni kicsit. Itt-ott a hó rendesen rá volt fagyva az útra, de szerencsére végül senki nem esett nagyot. Rövid séta után érkeztünk a kastélykert bejáratához. Megtudtuk, hogy alapvetően három épületből áll a kastély, melyből kettő látogatható. A főépületet pedig éppen renoválják, így a külső homlokzatot részben állványok takarták. Némi csoportos fotózkodás után bementünk, és kaptunk egy helyi idegenvezetőt is. Ő már teljesen érthetően beszélt végig, így sok minden kiderült az 1800-as évek végén épült kastélyról. I. Károly német származású román király építtette, ez lett a nyári rezidenciája a királyi párnak. Gyorsan modernizálták a kastélyt, ahogyan azt már a buszon is meghallgathattuk. Belülről egyébként elképesztően gazdagon volt díszítve minden szoba. Lényegében nem volt olyan négyzetcentiméter, ahol ne lett volna valamilyen fafaragvány, kárpit, festmény vagy más dísz. Ez kezdetben lenyűgöző, majd az idő előrehaladtával egyre inkább zavaró volt. Bár persze itt Bukarestben valamelyest már hozzászoktam az állandóan túláradó vizuális ingerekből. Megmutatták a titkosajtót, jártunk egy fegyverteremben, amiben egy teljes páncélzatú német lovag is ki volt állítva, a felpáncélozott lovával együtt. Az embertelen mennyiségű fegyver között egy hóhérkard is helyet kapott, amibe belevésték, hogy az Úr bocsássa meg a bűneit annak, akit ezzel kivégeznek. Következett a bálterem, amely több részből állt, köztük egy tükörteremmel, illetve a hölgyek és az urak számára elkülönített szobákkal a játékhoz illetve beszélgetésekhez. Megtudtuk közben, hogy a királyné festett, zenélt és írással is foglalkozott. Még írói álneve is volt, két könyvének eredeti példánya a zeneszobában ki is lett állítva. A bálteremben pedig egy Tiziano-festmény lábbal festett replikája is helyet kapott (ezt nem a királynő készítette). Közben időben is haladtunk, és ekkortájt értünk az első világháború végére, amikor is: Románia újra egyesült. Bencének, aki épp történelmet tanul az egyetemen, igen magasra szaladt a szemöldöke, később meg is kérdezte, hogy az újra szó alatt ugyan mit is értett pontosan. Gyengécske hivatkozás Vitéz Mihályra, majd annak elismerése következett, hogy ő nem történész, szóval ennek jobban utána kellene néznie. A tükörterem mellett bepillanthattunk az étkezőbe is, ahová eletkromos lift segítségével vitték fel a frissen elkészült ételeket az egy szinttel lejjebb található konyhából. Ezzel nagyjából végetért a körbevezetés, még kifelé menet áthaladtunk a szuvenírbolton, aztán ismét kint találtuk magunkat a hidegben. Mivel hiába volt 1899 óta központi fűtés a palotába, azt nem üzemeltették mialatt ott voltunk, így kezdtünk átfagyni. Ezt a bejárat előtt lévő egyik étteremben orvosoltuk némi tea, illetve ír kávé segítségével, majd visszamentünk a kiszállásunk helyére, hogy egy kicsit hódoljunk kedvenc IJSO-s tevékenységünknek, és mindenféle konkrét információ nélkül vártunk a buszra. Tulajdonképpen egész hamar megérkezett, és ahogy beszálltunk, elmondták, hogy lefelé menet megállunk a kolostornál, ahol mosdóba is el lehet menni. Nagyjából egy lélegzetvétellel később pedig azt, hogy mégsem állunk meg, mert rosszul állunk időben, majd inkább egy közeli benzinkúton tartunk egy szükségmegállót. A sietség nem volt hiábavaló, Bukarest határába érve elcsíptük a délutáni csúcsforgalmat, és az út utolsó 5 km-ét 1,5 óra alatt tettük meg. Így kis híján vacsoraidő volt, mire megérkeztünk, az esti IB meetinget pedig elcsúsztatták fél 10-re, mivel a második csoport nálunk is később ért vissza. Maga a megbeszélés nem hozott semmi izgalmat ezúttal, szerencsére gyorsan be is fejeződött, ráadásul a tesztek eredményeit is megkaptuk. Visszatérve Attila szobájában alaposan átnéztük őket, és elkezdtünk lélekben felkészülni az újabb fordítási napra.
A fordítás, és a meetingek helyszíne balra (Közgazdasági Egyetem), jobbra pedig egy sajátos műemlékvédelmi megoldás :D
Egy kis hó varázslatossá tesz minden tájat!
A kastélypark bejárata (ha jól sejtem, ez utólag épült ide nagyrészt)
Áthaladva a kapun, ez a menő fa várt bennünket. Jobbra kávézó, előtte készültek a csoportképek
Tréfás kedvű rajzolónk elrejtett két apró különbséget a két kép között. Jobbra a prospektusok, balra az általunk tapasztaltak láthatóak ;)
Kívülről is szépen ki volt dekorálva a kastély
Az első emelet közlekedője. Az oszlopokat még talán tudták volna tovább dekorálni...
A képek az árkádok között németországi kastélyokat ábrázolnak a király szülőföldjéről. Továbbá nem festmények, hanem fából készült "kirakósok", a különböző árnyalatokat különböző fafajták használata adja.
Itt fogadta a király a tárgyaló-partnereit
A kandallón minden kétséget kizáró bizonyíték látható, hogy egy időben itt működött a helyi varázslóiskola. A négy ház nevét sajnos nem árulták el, de nagyjából Mardeucur, Hugriubuga, Griffeindel és Ravencluj-nak képzelem...
I. Carol személyesen. Illetve festményen.
A Te ablakodat nem díszítik színes középkori fickók? Minek van akkor egyáltalán?
I. Carol fegyvergyűjteményének egy része. Kimondottan régi darabok is vannak közte, melyekre nagyon büszke volt.
A hóhérkard. A falon egy másik ponton még egy csúzlit is felfedeztem!
Német lovag teljes páncélzatban, lovagi tornára készen. A ló páncélja a 100 kg-ot, a lovasé a 40 kg-ot közelítette.
A könyvtár, benne a titkosajtóval, amely a szemben álló ausztrál hölgytől jobbra, a gyanúsan könyvekkel túltömött szekrény mögött rejtőzik. A család használhatta, hogy gyorsabban közlekedjen a kastély részei között.
A zeneszoba, benne a királynő egyik festményével.
Benne egy ékszeres-szekrénnyel, amely maga az ékszer: az egyes fiókok valódi drágakő-berakással készültek.
A "Marokkó-szoba", egyben a gyönyörű pillanat, amikor eszembe jutott megtörölni a telefonom kameráját. Volt amúgy külön vízipipa-helyiség is.
Az étkező, egy kastélyba valóan hosszú asztallal. De a király és a királyné nem a két végénél ült, csak simán egymással szemben.
És végül egy tükörfolyosó, amely így végtelbe futni látszik.
