Eljött a nagy nap, a verseny hivatalosan is megkezdődik a nyitóünnepséggel, majd azt követően a tesztforduló feladatainak fordításával. Ahogy azt már legutóbb is megírtam, nagy baráti biztonsági ráhagyással dolgoznak itt, 7:30-ra kellett a buszban lenni (megreggelizve persze), hogy a 10 órakor kezdődő nyitóünnepségre időben odaérjünk. Katar ugyan még csak két IJSO-n vett részt eddig, de láthatóan nagyon gyorsan átlátták, hogy mik a legdominánsabb élményeink a versenyekről, és mindent megtesznek, hogy megfelelő mennyiségű időt tölthessünk várakozással. Ha egy mód van rá, akkor persze tájékoztatás nélkül, ezért elővigyázatosságból az égvilágon semmit nem mondanak meg előre a guide-oknak, nehogy elkotyogjanak valamit. A buszban várakozás, majd (átaludt) utazást követően 8:37-re megérkeztünk a helyszínre, ahol még a világítás sem üzemelt, az asztalra helyezett programok alapján is csak 9:30-tól kellett volna érkeznünk, maga a megnyitó pedig 10:05-re volt kiírva...
Megtaláltuk a nekünk szignált körasztalt, és átfutottuk a programot. A katariak nemcsak a várakozás meghatározó közösségi élményét ismerték fel kevés részvételük alatt, de azt is ügyesen kiszúrták, hogy mit szeretnek az emberek a nyitóünnepségben. Ennek megfelelően 5 percnyi Quatar Sea Heritige-et leszámítva kizárólag beszédek szerepeltek a műsorban (meg két himnusz-éneklés)! A döbbenetet röpke 45 perces várakozás követte (mely alatt nagyjából 20 perc után zenét kezdtek játszani. Legalábbis elsőre ezt hittem, csak kisvártatva esett le, hogy egy nagyjából 27 másodperces dallam-részletet ismételnek végtelenítve...) megérkezett az első diákunk: Iza! Aki egyből közölte, hogy fogalma sincs, hol vannak a többiek, őt tegnap vacsora után elhozták ide, hogy elpróbálják a megnyitót, azóta nem látta a fiúkat. Velünk sem maradhatott sokáig, egy guide rögtön ott termett, hogy a backstage-be vigye, mert majd volnulni kell (9:20 körül járunk, alig 50 percre a tervezett bevonulástól). Mintegy tíz perccel később érkeztek a fiúk, akik azzal kezdték, fogalmuk sincs, hol van Iza, tegnap este elvitték vacsora után, majd miután vártak egy órát, hogy őket is elvigyék, őket visszaterelték a szobáikba. Megnyugodtunk, hogy őket sem hagyták ki az értelmetlen várakozás személyiségfejlesztő élményéből, és tovább érdeklődtünk volna, ám őket is elragadta egy arra járó guide. A következő fél óra már gyorsan elröppent, mivel közben az asztalunkhoz lépett a katari magyar nagykövet, akivel beszélgettünk pár percet, és megegyeztünk vele, hogy a műsor után újra találkozunk. Ezután végre kipróbálhattuk az asztalokra kihelyezett három távirányítót, melyekről kiderült, hogy fordítógépek. A beszédek ugyanis (kettő kivételével) természetesen arabul zajlottak. A meglepően rövid nyitóbeszéd, és a katari himnusz eléneklése után a zászlós bevonulás következett, melynek két igazi érdekessége volt: egyrészt a zenei alaphoz minden ország kapott egy saját, alighanem autentikusnak szánt dallamot. A mienk inkább lengyel-ukrán motívumnak hatott, a hollandok pedig diszkózenét kaptak, de ez azért szórakoztató volt. A másik, hogy itt nem jöttek zavarba attól, hogy egy ország nem jelent meg, az amerikai és az ausztrál zászlót is végigvitte a színpadon egy katari önkéntes. Utána a gyerekek is csatlakoztak hozzánk, ekkor vált több helyen nyilvánvalóvá, hogy a 6-9 fős asztalokra három fordítógépet lehelyezni nem oldott meg minden problémát. Nem mintha lemaradtak volna bármiről, de út közben pótolták ezeket is. Ismét meghallgattuk, hogy a jövőért dolgozunk, hogy Katar milyen elkötelezett a science mellett, hogy a tudomány összehozza az embereket, satöbbi, azt hiszem 10 verseny alatt már mindent hallottam :).
Volt azért egy érdekesebb előadó is: egy, korábban a NASA-nál dolgozó csillagásza Katarnak, aki valóban ebben az országban született, és innen jutott az űrprogramba. Ő angolul beszélt, és a bevonulásánál egy hatalmas drónnal érkezett, sajnos a katasztrofális fényviszonyok miatt csak vállalhatatlan fotó készült erről. Cserébe az exkluzivitásért, jó hosszan beszélt. Őt követte a program egyetlen műsorszáma, egy dobolós-éneklős előadás, majd Paresh (az IJSO elnöke) is köszöntötte a versenyzőket. A korábban már látott kórus elénekelte a katari újrafeldolgozását az IJSO himnusznak (illetve írt egy sajátot, amiben minden harmadik sor az volt, hogy Katar üdvözöl...), végül az eskü következett, amit ezúttal csak bejátszottak, nem kellett sem utánamondani, sem egy-egy képviselőnek a színpadon felmondani. Gyanítom ez azért nem fog több csalásra buzdítani senkit, de azért furcsa volt. A műsor végeztével valóban megkeresett minket a nagykövet, kicsit beszélgettünk a versenyről, majd készítettünk közös képet, és megbeszéltük, hogy a záróceremónián találkozunk. Szemben az előzetesen kiírt programmal, a helyszínen kaptunk ebédet, ami azt jelentette, hogy még egy keveset a csapattal lehetünk. A gyerekeknek elég jó kedve volt, bár nem igazán engedik a fiúkat Izával találkozni, de már így is legalább két olyan helyen jártak a hotelben, ahol amúgy tilos, és közölték velük, hogy nem használhatják a medencét, mert rossz az idő (24 fok van, általában süt a nap...). Az ebéd végeztével odajött egy guide, hogy akkor a telefonokat adják át nekünk. Ez összesen két embernek sikerült, mivel előzetesen azt mondták nekik, hogy ne hozzanak magukkal semmit. Néhány percen belül további két guide, majd kis szünetet követően újabb két ember figyelmeztetett minket erre. Akiknél nem volt ott, azoktól elvileg az este folyamán begyűjtötték, és azt ígérték, áthozzák majd nekünk. Spoiler: azóta sem kaptuk meg őket, de erre számítottam is, úgyhogy a diákok lelkére kötöttem, hogy addig erősködjenek, amíg el nem veszi tőlük valaki a telefont, nehogy ebből legyen baj később. Jah, és közölték, hogy a fényképezőket is begyűjtik (azokat is, amik nem wifi képesek), mert minden elektronikus eszközt be kell gyűjteni. Erősen tiltakoztunk, nem tudom mi lett a dolog vége, remélem azért fotózhatnak majd. Eljött a búcsú ideje, mi mentünk fordítani, ők pedig valami délutáni programra.
A hotelbe visszatérve senki nem tudta megmondani, hogyan tovább, a programban 4-7-ig tartó megbeszélés szerepelt, de senki sem tudta, hogy a feladatokat megnézhetjük-e már korábban is. Én végül lementem negyed négykor, és kaptam is egy nyomtatott példányt, de ezzel nem sokan voltunk így, ami azért vicces, mert 4-kor viszont közölte a bizottság elnökasszonya, hogy akkor kezdhetjük is, mindenkinek volt egy órája elolvasni a feladatokat. A népharag elsöpörte a próbálkozást, és végül 5-kor kezdődött meg a megbeszélés, ami predesztinálta, hogy nem fogunk sokat aludni. A feladatok nem voltak olyan rosszak, mint amire számítottunk, de a fizika rész idén is tudott váratlant húzni. Az egyik példa egy réz-arany ötvözetből készül, 152 grammos sólyomszoborról szólt, amelyet előbb 97 fokra hevítünk (már ez is igen életszerű, ugye?), majd beleejtünk 13 gramm (!!!!) vízbe, amivel azután termikus egyensúlyba kerül. A felvetésre, hogy 13 gramm vízbe nem lehet belemeríteni ezt a sólymot, természetesen nem azt reagálták, hogy megnövelték a víz mennyiségét, és újraszámolták a feladat többi adatát, hanem átfogalmaztuk: izolált rendszerben kölcsönhatásba hozzuk a sólymot a vízzel. Agyérgörcsöt tudok kapni ezektől, de kezdek hozzászokni (lásd még szappanos-doboz búvárcsónak és síesés vákuumban). A másik csodás feladat (bár ez sokkal szakmaibb probléma, előre is bocsi), hogy egy áramkörös feladatban egy π átmérőjű vezetékből 4π sugarú kört hajtunk, majd áramkörbe helyezve mérjük a rajta átfolyó áramot és a végein mérhető feszültséget. Előbbi 2 A, utóbbi 2π V ?!?!?. A műszerünk tehát egy irracionális számot mutat, mint mérési eredmény. Az indoklás: így szebb a számolás. Igazuk lehet, hiszen a végeredmény a valóban csodaszép 8/π^2 lett, aminek persze a kerekített értékét kellett megadni...
Végül a néha azért erősen belassuló rendszer, és a nyomtató körüli aprócsak bénázásomnak is hála háromnegyed 3 körül végeztünk, 3-ra voltunk ágyban, és alig vártuk a másnap reggel 7:30-kor induló Sealine kirándulást. Egyetlen dolgot tudtunk meg róla előre: a tengerparta megyünk, de NEM lehet fürdeni. NEM. Ne is hozzunk fürdőruhát. Majd lehet más dolgokat csinálni...
A záróceremónia óriásképernyője. Ezt néztük másfél óráig...
A katari himnusz
Közben a Koránból is meghallgattunk részleteket olykor
Vonul a magyar csapat, elöl az igen dinamikusan haladó Izával :)
Érkeznek a doboló-éneklők
Volt egy kis köteles rész is, de arról lemaradtam, a kötél még látható az egyik ember kezében.
A helyi IJSO himnusz, a háttérben egy szép animációval
A magyar csapat: jómagam, Villányi Attila, Papp Marcell, Dóra Márton, Szabó Márton, Farkas Izabella, Csonka Illés és Szépvölgyi Gergely. Iza és Illés között pedig Fodor Barnabás magyar nagykövet.
Az út mentén láthatóak voltak az épülő stadionok, és a melléjük épített extravagáns parkolók is.
Ez pedig egy szoborsorozat a fejlődő embrióról... túl váratlan volt ahhoz, hogy ne fotózzuk le.
