Az igen pihentető 4 órányi alvást követően, ha 7:30-ra nem is, 38-ra már lent voltam többedmagammal a hotel bejáratánál. Előbb bent vártunk nagyjából 15 percet, mialatt a guide-unk odajött, és kétszer elmondta, hogy nemsokára mehetünk, majd kiterelt bennünket, kint is vártunk kicsit, és végül felszálltunk a buszra. Hogy (a hagyományokhoz híven) itt folytassuk a várakozást. Fél kilenckor a busz elindult, én pedig azonnal elaludtam, és csak akkor ébredtem fel, amikor az úticél közvetlen közelében Attila beszélni kezdett hozzám. Najó, lehet, hogy már régebb óta beszélt, mindenesetre én csak ekkor vettem észre :).
Homokdűnék lábánál fekvő tengerparti resort-ba hoztak bennünket, kis apartmanok mellett két nagy ponyva alá voltak székek és asztalok felállítva. Szinte mindenki azonnal lekapta a cipőjét, hogy legalább a lábát megmártsa a tengerben, ha már úszni nem volt szabad, majd azon kezdtünk viccelődni, hogy véletlenül mégiscsak érdemes lenne beleesni a vízbe. Mellettünk egy ázsiai hölgy meghallhatta amiről beszéltünk, mert fényképezés közben hanyatt esett a vízbe, a mellette álló rántotta fel gyorsan. Visszasétáltunk az asztalokhoz, majd realizáltuk, hogy nem lemaradtunk az eligazításról, hanem a következő 3 óra programja (12:30-ra volt ígérve az ebéd) valóban az, hogy ülünk a parton, és nézzük egymást. Kisvártatva kiderült, hogy jönnek majd tevék, meg állítólag lehet zsákban futni, és kötélhúzás is lesz (nem lett, tudtommal egyik sem). Ekkor egyre többen kezdtek egyre távolabb szivárogni az érkezési ponttól, és hamarosan a fürdési tilalmat is egyre többen szegték meg. Senki egy árva szót sem szólt, így végül én is gyorsan átvettem a fürdőruhám (a hangsúlyos figyelmeztetés, hogy NE hozzunk, elég volt arra, hogy reggel ne felejtsem el bepakolni), és csobbantam a tengerben egyet. Nagyon jó volt a víz, úsztunk is valamennyit (ha kérdeznék a katariak, természetesen nem ez történt, a mosdót kerestük és eltévedtünk, pedig úgy tűnt, hogy a túlpart felé kell menni a vízben!). Kiderült, hogy távolabb a hotelnek vannak további részei, amiket ugyancsak használhatunk. Persze nem a helyiektől tudtuk ezt meg, hanem Paulius-tól, a litvánok leaderétől, aki beszélt a hotel személyzetével. Volt egy strand-tenisz pálya, amit (a derékig érő háló ellenére) strandröpi pályává avattunk, majd csobbantunk a medencében is. Így végül egész szórakoztatóan telt el a délelőtt, miközben az asztalok mellé megérkezett két (tehát 2) teve, hogy az ott ülő mintegy 40 embert a fotózás, és 13 m-nyi tevegelés lehetőségével szórakoztassa. Mire visszamentünk, már készülődtek az ebédhez, és egy igazán jó kis retró-válogatással is szórakoztattak bennünket. A hazamenetel 3 órára volt betervezve, így páran elhatározták, hogy ebéd után megmásszák az egyik közeli homokdűnét. Közvetlenül az asztalok közelében jetski-k voltak felhalmozva, meg egy homokfutó parkolt ott, de sajnos azokat nem használhattuk (ez nem teljesen igaz, a jetski-t 125 (!!) euróért kibérelhettük volna egy órára... ). Az ebéd amúgy nagyon jó volt, helyben grillezett húsokat lehetett enni, és az igen hosszú sorban állás ellenére is véget ért kb 13:30-ra. Ekkor elindult a dűne-csapat, majd rá 10 perccel megjelent az egyik főszervező hölgy (aki amúgy brazil, csak itt dolgozik), hogy mivel mindenki menni akar haza, így 2-kor indulunk, nem háromkor. És ha lehet, keressük meg a guide-unkat, és szóljunk erről neki is! Gyorsan felhívtuk a litvánokat, hogy térjenek vissza a dűnéről, majd elindultunk a buszokhoz. A guide-ot is megtaláltuk, de addigra már más is figyelmeztette őt a programváltozásra, így csak a buszunk számát kötötte a lelkünkre. Beszálltunk a buszokba, és ... tattarattarataaaa.... vártunk. 1 órát. Vagyis végül mégis 3-kor indultunk el, csak így az utolsó órát a buszban ücsörögtük végig, nem a tengerparton. Azt hiszem erre mondhatják a katariak, hogy a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt, mi megkaptuk a hamarabbi indulást, nekik pedig nem kellett változtatni a programon...
Hazafelé is elaludtunk természetesen, de legalább az esti meeting előtt így maradt két óránk pihenni (vagy blogbejegyzést írni, ugyebár). Este a szokásosnak mondható, változtassunk az alapszabályon, hogy egyértelműbb legyen meetinget tartottuk. Mindenekelőtt azonban beszámoltak arról, hogy (bombameglepetésre...) a számítógépes rendszer nem működött, sok tanuló nem tudott bejelentkezni az oldalra, így végül papíron írták meg a feladatsort. Utána a fókuszban az első bejegyzésben említett probléma szerepelt, vagyis, hogy a szabályozásunk ellenére a semmiből 15 vendégcsapat jelent meg. Ez különösen a németeket érinti rosszul, mert ők már tavaly elmondták, hogy minden helyszínt-hotelt-labort előre két évvel le kellett foglalni, és pontosan 50 csapatot tudnak fogadni. Erre idén egyszer csak van 66 csapat... A vendég csapatokra vonatkozó rész átírása, és a jelentkezés feltételének röhejesen nehézkes átírása után jött a legjobb rész. Ha nem elég a fogadó ország kapacitása, mi alapján rangsorolják a jelentkezőket. Készült erről egy pontozás, ami a korábbi rendezést, a jövőbeli rendezési szándékot, és az eddigi részvételeket tartalmazta. Na itt elszabadult az értelmetlen hozzászólások pokla. A katariak elmondták, hogy ez egy verseny a diákoknak, ezért senkinek sem lehet azt mondani, hogy Te ne gyere. A kolumbiaiak azzal érveltek, hogy nekik kevés a pénzük ennyi csapatot vendégül látni, a vendégek fizessenek maguk után. Felvilágosították, hogy ez most is így van, a fogadó ország szabja meg nekik a díjat. Akkor minden rendben. Egyszerűen nem sikerült felfogni, hogy Németországban most hatszor annyi pénzből sem találnának több szálláshelyet és nagyobb rendezvényhelyszínt jövő decemberre. 1 órán keresztül követték egymást a felszólalások arról, hogy milyen fontos, hogy minden diák részt vehessen a versenyen, mire végre megelégelte Paresh, és közölte, hogy ez akkor is előfordulhat, és punktum, arról kell szavazni, hogy ez a pontozás jó lesz-e így. Döntetlen esetén a jelentkezési sorrend dönt. Mindig elképeszt, hogy az emberek mennyire nem tudják megérteni egymás problémáit. Ez nyilván ránk is vonatkozik, Dél-Koreában például teljesen értetlenül álltunk a probléma előtt, hogy mivel a tudományos bizottság egy tagja igen idős, ezért egyáltalán nem lehet megkérdőjelezni amit mond. Meg hát, aki olvassa ez a blogot, sok más esetet is fel tud idézni, amikor nekem sem sikerült befogadni teljes mértékben a helyi problémákat...
A pompásan sikerült ülés végén úgy döntöttünk, lemegyünk a helyi bárba, meginni egy italt a nagy izgalomra. Haha, dehogyis, itt egy korsó sör kb 10 euró, 3 cent rövidital 20 eurónál kezdődik... Bár mint kiderült, ha szőke európai lány vagy, akkor ingyen gin-tonic és kedvezményes sör jár, szóval valamennyit azért mégis tudtunk fogyasztani is. Nem egy igazán beszélgetős hely, a koktél-bár elnevezés megtévesztő, ez inkább egy diszkó, ahol korunk diszkó-slágereinek arab feldolgozásaira lehet ropni. Kb éjfélig táncoltunk., és ezúttal azzal a megnyugtató gondolattal térhettünk nyugovóra, hogy az előzetes programmal szemben 8:30-ig reggelizhetünk, és csak 11-kor kapjuk meg az elméleti feladatsort. Ennek oka, hogy 10-13-ig pénteken imádkozni vannak a helyiek, így egyébként is fel kéne függeszteni a megbeszélést, szóval csak 2-kor fogjuk kezdeni, addig legalább van 3 órája mindenkinek elolvasni. Hogy mikor fogunk végezni a 2 órás kezdéssel, az számomra erősen kérdéses, de reméljük a legjobbakat...
Az érkezés pillanatai, és a tenger megtámadása. Ekkor még ruhában :)
Balra az apartmanok, a távolban a hotel többi, kezdetben titokban tartott része. A strand-tenisz pálya a kék ernyők mögött rejtőzik
Ebben mind tilos volt fürdeni! Okot persze egyszer sem mondtak, ezért nem is okozott különösebb lelkiismereti problémát mégis belemenni. Volt medence is, abban is megfürödtünk, tuti ami zicher.
A két teve egyike, hátán egy ciprusi leaderrel, aki különlegesen hosszú, talán a 25 métert is elérő tevegelést kapott valamiért.
Ebédre várva :)
Hazafelé igazából nem aludtam el rögtön, így volt alkalmunk megcsodálni a homokdűnék mellett a tengerparton sorakozó olajfinomítókat is. Volt vagy három belőlük, ami persze nem meglepő. A dűnék lábánál pedig homokfutó-quad kölcsönzők sorakoztak, igazán nagy kár, hogy ilyesmire nem visznek minket, biztosan baromi jó móka.
