Hála az égnek a borzasztóan kimerítő fordítási éjszaka után a délelőtt szabad volt, és csak délben kezdődött a következő szervezett program: egy étterembe vittek el bennünket ebédelni. A délelőttöt így (kevés alvást és online tanítást követően) meccsnézéssel tölthettem :) A tervben egyébként az étterem után a Monserrate hegy szerepelt, így nagyon izgatottan vártam a kirándulást.
A buszok szokatlanul hamar indultak a megbeszélthez képest, és ezúttal a forgalom sem volt embertelen, mindössze 15-20 perc alatt elértünk a kiszemelt helyre. A környék nem volt túlságosan csinos, és kívülről az étteremről sem volt nyilvánvaló, hogy a város egyik legjobb helye lehet, de onnantól kezdve, hogy megérkeztünk, egyfolytában sorban álltak az emberek, hogy bejuthassanak, szóval a helyiek azért tudnak róla. Némi utcán tétován ácsorgás után beengedtek bennünket, és ez a kiváló felirat fogadott az amúgy nagyon hangulatosan berendezett étterem belsejében:
Két nagyon hosszú asztalhoz terelték a leadereket, mi a hollandok mellett, és két bangladesh-i leaderrel szemben kaptunk helyet. A székek meglehetősen kicsik voltak, kissé olyan volt, mintha egy általános iskolás tábor ebédjére készülnénk. De valahogy Attila is elfért, és amint leültünk, érdeklődtek, hogy mit szeretnénk inni. Különféle gyümölcslevek és limonádé szerepelt a kínálatban. Mint később kiderült, különösebben nagy jelentősége nem volt a választásunknak, mert 5-6 emberenként raktak ki egy-egy kancsót, amiben aztán vagy az volt, amit kértél, vagy valami más. De szerencsére itt minden gyümőlcslé elég finom (az olyan exotikusak is, mint a "lulu juice"). A limonádénak volt valami nagyon furcsa (engem marcipánra emlékeztető) mellékíze, de igazából az is jó volt. Az italok után pedig különféle előételeket hoztak: voltak köztük empanada-k (töltött, kisütött mexikói jellegű étel), valamilyen sajttal töltött banán-tészta, meg még valami ,amiről már sajnos egyáltalán nem emlékszem semmire, csak arra, hogy nagyon finom volt. Kihoztak továbbá egy nagy tálcányi shot-os pohárban "chicha"-t. Elsőre erjedt mangólének hittük, de mint kiderült, ez fermentált kukorica-lé volt. Volt tehát némi alkohol tartalma, és számomra meglehetősen kellemetlen íze (lásd romlott mangólé), de volt akinek ízlett. Körbeérdeklődtek, hogy ki az, aki esetleg vegetáriánus, majd némi várakozás után (amely tökéletesen alkalmas volt az étterem felderítésére) megérkezett a főétel: steak és héjában sült mogyoróburgonya, még forró vaslapon felszolgálva. Errefelé a steak az rare-medium rare, így aki jobban átsülve szerette volna, annak kellett szólnia. A velünk szemben ülő bangladeshiek így is tettek, és amikor a kapott steakjük továbbra sem volt eléggé átsülve, akkor kihoztak egy igazán forró vastányért, áttették rá a szeleteket, és ott a tányéron átsültek szépen. Én sajnos addig gyönyörködtem ebben, hogy az én szeleteim is majdnem teljesen átsültek, de azért így is nagyon finom volt. A steak végeztével sokat kifelé indultak (az egyik felszabaduló asztalt 5 percen belül szabaddá tették, és máris érkezett valaki kintről, hogy elfoglalja: tényleg döbbenetesen népszerű a hely), de mi kaptunk egy fülest, hogy lesz desszert is, szóval maradtunk. A desszert banánkenyér volt egy gombóc fagylalttal. Az én gombócom fekete volt, de az ízesítését nem sikerült minden kétséget kizáróan azonosítanom, leginkább hideg volt. Miután alaposan teleettük magunkat, újabb buszozás következett. A hegy lábánál található fogaskerekűhöz vittek minket, amely felvisz a Monserrate-ra. Szerencsére a desszertet kihagyók már korábban elindultak, így nem volt olyan őrületes a tumultus. Az első kocsira így sem fértünk fel, csak a következőre, de igazából ez nem volt zavaró, a két, egymást váltó fogaskerekű elég sűrűn hozta-vitte az embereket. Felmentünk hát a meglehetősen meredek fogaskerekeken (mellettünk kabinos felvonó is volt egyébként), és kiszálltunk. Azonnal arcon csapott a döbbenetesen tiszta és "finom" levegő. Leírhatatlanul jól esett minden egyes levegővétel, már önmagában ezért megérte volna feljönni. A fogaskerekű végállomásától egy kacskaringós út vezetett feljebb, a hegy tetején lévő kápolnához. Az út mentén a stációkról készült szobrokat lehetett megtekinteni, a karácsony alkalmából készülő díszkivilágítás elemei mellett. Igencsak szürreális kompozíciókat hozva létre ezzel: Krisztus szenvedésének állomásai mellett színes állatok, csillagok, lepkék és egyebek helyezkedtek el. Minden nagyon zöld volt mindezek mellett, és az egyik irányban látszottak a szomszédos hegyek, a rajtuk elterülő dzsungellel, lenyűgöző látvány volt.
Nagyjából 200 m-es séta végén értünk fel a kápolna előtti kis térre. Innen már Bogotára is le lehetett látni: lélegzetelállító volt a kilátás. Eddig is tudtam, hogy Bogota nagy (8 millió lakosa van), de a hegy tetejéről ennek a fizikai manifesztációja is látszott: amerre csak ellátunk, mindenhol Bogota tartott még. Ide felérve elmondták, hogy nagyjából negyven perc múlva fogunk elindulni lefelé. Benéztünk a kápolnába (csinos kápolna volt, épp ment a mise, így inkább nem fotóztam), majd kicsit tovább sétálva egy szuvenír-soron találtuk magunkat. Nem tudom mennyire korunk látlelete, hogy a hegy legmagasabban elhelyezkedő építménye nem a kápolna, hanem a bolt-sor volt, mindenesetre így volt. Természetesen bementünk, és Attila talált is hűtőmágneseket. Én is majdnem vettem valamit, de végül drágának találtam, és úgy döntöttem, lent a mélyben (2600 méteren...) majd olcsóbb lesz. Spoiler: a hűtőmágnes olcsóbb, amit én akartam venni, az drágább "idelent"... Megkínáltak valami helyi gyógyfű-itallal, ami a jellegéhez képest nem volt rossz, de azért egy kupica elég is volt belőle. Még egy darabig nézelődtünk, és gyönyörködtünk, majd sajnos ideje volt visszaindulni. Közben egyre sötétebb felhők gyülekeztek a szomszédos hegycsúcsokon. és az amúgy is párás levegő még nedvesebb lett. Nem kellett csalódnunk, leértünk a fogaskerekűvel, szakadni kezdett az eső. Az állomás előterében egyszercsak megjelent három-négy "Kapa-kapa" kiáltásokkal operáló esőkabát-árus, de nekünk szerencsére csak pár lépést kellett tenni a buszig. A regisztrációkor kapott ajándék-csomagban egyébként kaptunk eső-poncsót, de az olyan szépen el van csomagolva egy kicsit gömbbe, hogy kár lett volna ennyiért kibontatni, így inkább egy iciri-picirit megáztunk. Már bőven sötét volt, mire visszaértünk a hotelba, ahol vacsora után az az örömteli hír fogadott bennünket, hogy tervezett IB meetinget áttették péntekre. Így Pauliussal és Roelanddal még beültünk egy sörre egy közeli pizzázóban, és megvitattuk a világ nagy dolgait, majd a jól megérdemelt alvás következett. Felkészülve a következő fordítási nap sejthető rémségeire...
Leaderek egy (illetve két) asztalnál
Utólag is egészségetekre!
A legjobb előétel: banán és manchego sajt, fogalmam sincs milyen eljárással elkészítve
Így készül Villányi tanár úr gasztrobloggal felérő facebook oldala :)
Így pedig az ebédünk! Akinek éles a szeme, láthatja is a fekete vaslapokon sorakozó steak-szeleteket.
Azon a tűzön kapatták meg a szeleteket.
Ezt kapták a vegetáriánusok
Ezt pedig a húsevők (bizony, a jobbszéle még medium, a balszéle már átsült...)
A fogaskerekű lenti állomása. Egész sok ember volt, de a sor gyorsan haladt.
Érkezik a jármű, amivel feljutunk a hegytetőre.
Az út ami a kápolnához vezet. A színes virágok között Krisztus éppen először esik el a kereszttel.
Veronika gyanútlanul letörli Krisztus arcát, miközben egy vérszomjas Puma leselkedik rájuk
Sem a lajhárt, sem az ocelotot nem hatja meg, hogy a Megváltót épp megfeszítik...
Az egyik oldalon a dzsungel
A másik irányban Bogota, ameddig csak a szem ellát.
A szomszédos hegycsúcs, a már gyülekező felhők takarásában
A kápolna, előtte egy Columbia felirattal a fotók kedvéért.
A piactér bejárata.
Maga a piactér: itt aztán tényleg mindenfélét lehetett kapni, ami szuvenírként szóbajöhetett.
Visszafele ezen az úton mentünk a felső állomáshoz.
Azt hiszem az "eklektikus" egy meglehetősen enyhe jelző...
A felső állomás, egy reklám-fotóhellyel. Hiába, itt a Karácsony, ideje az igazán fontos értékek felé fordulni: a csillogás és vásárlás ideje jött el!
És végül: a kápolna oldalában egy nagyon különleges szobor: ahogyan balra fent is olvashatjátok, ez a "Hajléktalan Jézus" szobor. Szerintem ez volt az egyik legváratlanabb, és így legerősebb spirituális hatás az ember alkotta dolgok között az egész hegytetőn.
