Következő nap az utolsó feladatsor vitája és fordítása várt ránk: a tavaly igen nagy port kavart gyakorlat következett. Természetesen itt teljesen más volt a helyzet, a laborfeladatokhoz minden eszköz rendelkezésre állt, a feladatok rendesen be voltak mérve és már reggel meg is lehetett nézni mindent. A fizika szép mérés volt, de ezúttal sem volt igazán kihívást jelentő, szemben a kémiával. Miután előző este megfenyegettek, hogyha nem készülünk el este 10-ig, akkor hajnali 5-re kell visszajöjjünk a nyomtatás végett, így nagyon igyekeztünk a fordítással. Végül így is negyed 12 körül végeztünk, de szerencsére a rendezők meggondolták magukat, és hajlandóak voltak kinyomtatni a feladatsorainkat. Ezzel munkánk első fele befejeződött, a másik pedig elkezdődött: miután megkaptuk az elméleti forduló feladatlapjait, kezdődhet a moderáláson megvitatható pontok felkutatása. Előtte azonban várt ránk egy nap, amikor délben a Thaiföldi magyar nagykövettel ebédelhettünk, este pedig a "legendás" Cultural Night következett, ahol végre a diákokkal is találkozhattunk újra.
Reggeli után Attilával úgy döntöttünk, hogy a kávénkat a szomszédos "Coffe Academics"-nél fogyasztjuk el, majd elindulunk egy kis szuvenír-vadászatra. A hollandoktól kaptunk egy jó tippet, néhány percnyi "Skywalk" sétára. A kávé után felkerekedtünk, noha nem voltunk benne biztosak, hogy 10 óra előtt nyitva lesz. Részben igazunk is lett, az üzletek fél tíz körül éppen elkezdtek kinyitni. De kisvártatva rengeteg szuvenír-shop vett minket körül, meglehetősen hasonló választékkal, szóval azzal már nem leszünk gondban, hogy hol vásároljunk falra szerelhető arany buddha kezet! Készpénz azonban nem volt nálunk, így végül csak a visszatérés ígéretét hagytuk ott, és vittük haza magunkkal. Jutott legalább időnk felkészülni a nagykövettel való találkozásra, akivel fél tizenkettes találkozó volt megbeszélve. A terv az volt, hogy elvisz minket ebédelni a British Club nevű helyre. Mi időben leértünk a lobby-ba, majd vártunk nagyjából 20 percet. Ekkor hívta Attilát a nagykövet úr, hogy már egy ideje a hotel előtt vár minket egy autó, amit értünk küldött, és odavisz minket, miközben ő is odajön. A Bangkoki forgalomnak hála kb 20 perc alatt tettük meg a nagyjából 2,5 km-es utat. Mikor megérkeztünk, a sofőrünk közölte, hogy most várnunk kell, de a nagykövet úr már úton van, 10 perc múlva itt lesz. Aránylag hosszú, inkább 35-re emlékeztető 10 perces várakozás után végre megérkezett a vendéglátónk, és 12:50 körül bejutottunk a British Clubba. Ebben annyi szépséghiba volt igazából, hogy tudtuk előre, a nagykövet úr csak 13:30-ig ér rá, mert utána egy másik találkozón kell részt vennie. Ennek megfelelően a bemutatkozás után elképesztő sebességgel kezdett mesélni Thaiföld történetéről, ami egyébként valóban igen izgalmas. Nem voltak soha gyarmat például, ügyesen lavírozták végig a nagyhatalmak között az utóbbi két és fél évszázadot. A személyes története is izgalmas lehetett volna, tudniillik gépészmérnökként végzett az egyetemen, és innen indulva lett másfél évvel ezelőttre bangkoki nagykövet. De ilyen történetekre sajnos nem volt idő, rendeltünk, majd ettünk mint a güzü (nagyon finom vörös bort, és egészen pazar steak-et amúgy, illetve Bence bárányt menta-szósszal). Desszertre nem is jutott idő, a nagykövet elrobogott (kb 25 perces késéssel, húzós napja volt szegénynek, ha minden igaz, a záróvacsorán még szerencsére találkozunk vele), mi meg visszaültünk a kocsiba, hogy visszavigyen bennünket a hotelba.
Ami azóta sem lett messzebb, ennek ellenére 75 perc volt, mire visszaértünk a hotelba. Ez már azért kicsit megfeküdte az idegeinket, így ráadásul szinte semmi szabadidőnk nem maradt a Cultural Nightra indulás előtt: oda ugyanis 1 óra 45 perccel hamarabb indultak a buszok, mint ahogy a rendezvény kezdődött. Nem bizonyult túlzónak a thai-ok óvatossága, valóban katasztrofálisan hosszú ideig ültünk a buszban ezúttal is. A cél a Srinakharinwirot Egyetem volt. A diákok a délelőtt folyamán itt teljesítették a gyakorlati fordulót, majd vettek részt az ebéd után egy "Science Show"-n. Állítólag a tavalyi, Kolumbiában látott jobb volt, mert ott sok folyékony nitrogénes kísérletet is bemutattak, de azért ez is szórakoztató volt. Nagy meglepetésünkre az est helyszíne az egyetem futballpályája volt: ennek végében állt egy színpad, amin már játszott is egy helyi együttes, mikor megérkeztünk. A pályán asztalok, rajta egy-egy ország nevével, a pálya körül pedig kis sátrakban különféle street-foodokat lehetett kapni. Miután megtaláltuk az asztalunkat, a rajta lévő menüből kiderült, hogy melyik sátorban nagyjából mit lehet kapni. Elég nagy volt a választék, a teljesség igénye nélkül: pad thai, ramen, deep fried cuccok, hot-dog goffri, pizza, tészta, noodle soup meg négy-öt féle desszert. A diákokra még kellett várni kicsit, de végül előkerültek, és elkezdhettük átbeszélni az elmúlt néhány nap eseményeit. Szerencsére alapvetően mind jól vannak, bár úgy érzem eddig a verseny miatti stressz kissé rányomta a bélyeget az utazásukra. De azért alapvetően jó élményekről számoltak be, és természetesen nagyon izgatottak, hogy végül milyen eredményekkel zárják majd az eseményt. Miközben beszélgettünk, illetve elkezdett mindenki ennivalót vadászni magának (a diákjaink fele pizzát hozott, ezt a döntést Thaiföld szívében inkább nem is kommentálom...), megkezdődött a színpadon a kultúrest. A nyitóünnepségen is fellépő, művészeti iskola diákjai adtak elő egymás után különféle thai táncokat (számomra a ruha és a zene jól megkülönböztethetőeknek, a táncok mozdulatai teljesen egyformának tűntek). Utánuk egy másik zenekar következett, tradicionálisabb hangszerekkel, akik táncra invitálták az egybegyűlteket. A leaderek és a diákok egy része össze is gyűlt a színpad előtt, jóféle koncert-hangulat alakult ki. Mikor a zenekar végzett, és kezdtem azt hinni, hogy a különféle nációk nemzeti produkciói elmaradnak, a két konferanszié bejelentette, hogy most következnek a meglepetésszámok! Ezek voltak a diákok produkciói, vegyesen tánc vagy éneklés. Itt a kolumbiai küldöttség csinálta meg igazán a bulit, akik a tradicionális tánc bemutatása után a többi spanyol-ajkú nemzet diákjait is a színpadra invitálták, majd elindították a Heey, Makarena-t. Na erre odasereglett a vendégek apraja-nagyja, és mindenki boldogan járta az ismert, vagy frissen megtanult makaréna-táncot. És amikor már úgy tűnt, hogy nem lehet tovább fokozni a hangulatot, a moldáv diákok a színped előtt kezdtek körtáncba, ami a ciprusiakat alighanem a szirtakira emlékeztethette, mivel nekiálltak azt táncolni. Eddigre már kaptunk pár whatsup üzenetet, hogy menjünk a buszokhoz, mert indulnánk vissza a hotelba, de a leaderek egy jó része ezt nem is látta. Azért a moldáv néptánc után csak bejelentették az esemény végét, és elkezdtünk a buszok felé szállingózni. Közben a búcsúzást hangulatossá teendő, az eredeti együttes visszatért a színpadra, de legalább kétszer rájuk kapcsolták a világítást, így végül kb addigra kezdtek el játszani, mire már a buszban ültünk. Különösebb meglepetést nem okozott, hogy hazafelé is 4,5 km/h-ás átlagsebességgel tettük meg az utat, az viszont inkább, hogy a hotelbe érve több, mint 15 percet kellett sorban állni, hogy az ember bejusson egy liftbe (és mielőtt: nem, nem csak a lustaság miatt nem lépcsőztünk fel a 21-ik emeletre, hanem a 6-ik emeleten túl csak vészhelyzetben lehet használni a lépcsőt). Egyenes következményként elkéstünk az újabb IB meetingről, ahol parázs viták alakultak ki felfejthetetlen konfliktusok mentén, majd megkoronázandó az egészet, Robin Naidoo (dél-afrikai biológus leader) addig inzultálta ausztrál kollégáját, hogy szegény végül elsírta magát. (Valami olyasmiből indult a konfliktus, hogy Robin nehezményezi, hogy Németország rendező országként van feltüntetve, noha a 2020-as esemény végül a Covid-járvány miatt elmaradt. A németek viszont ettől függetlenül rengeteg munkát és pénzt öltek bele, és végül nem is ők hátráltak ki az eseményből, hanem az IJSO vezetőségével közösen döntöttek... ebből sikerült oda eljutnia Robinnak, hogyha az ausztrál hölgy így beszél, nem érti hogy lehet még mindig férjnél...). Hogy mit gondoltunk róla eddig is, és főleg ez után, azt inkább nem írnám le, maradjunk annyiban, hogy nem tartozik a kedvenc kollégáink közé...
Sajnos nem volt már lehetőség, hogy újabb 50 percre beüljünk valamilyen járműbe, és ez idő alatt eljussunk a következő sarokig, úgyhogy inkább lefeküdtünk aludni, izgatottan várva, hogy a gyakorlatot milyen eredménnyel végezték a gyerekek, és mire jutunk a moderáláson.
A kávé-akadémia mesterműve. Amúgy nagyon finom is volt!
Nagykövetre várva
A Cultural Night színhelye, a szürke-piros sátrakban lehetett ennivaló szerezni.
A színpad és a zenekar, háttérben a szokványos bangkoki látképpel: egymás mellett sorakozó felhőkarcolókkal
Buszban és taxiban érlelt kémiatanárok várják diákjaik érkezését.
Akik élnek és virulnak :) Készült saját képem is erről a pillanatról, amint Attila éppen fotózza a diákokat, de megtiltotta, hogy azt tegyem közzé, szóval marad ez. Van a képen egy kakukktojás, aki nem középiskolai, hanem egyetemi tanuló, ráadásul történelem-szakon.
Kettő a legalább 5 féle bemutatott táncból. A zenén és az öltözéken kívül az előadó korosztály is folyamatosan változott. Csak a jellegzetes thai kézmozdulatok nem
Az iskola kamara-zenekara, akik "húzták a talpalávalót"
Majd' el felejtettem, egy ponton szörnyű maszkot viselő tánccsoport is elfoglalta a színpadot, pörgős kis előadást bemutatva
Bulizik a nép, a színpad előtt balra a moldávok járják a körtáncot, mellettük a közönségből verbuválódó, hasonló kör látható.
