Where can see IJSO?

A szerdai látogatásunkat a botanikus kertbe elnapolták, a levegő szennyezettségére hivatkozva. E helyett a városközpont és egy vásárló-körút közül választhattunk. Mivel azt mondták, hogy a városközpontban minden zárva van, a vásárlást választottuk. Elvittek egy „plázába”, ami nagyjából tíz boltból, és egy iráni Tescoból állt, majd kaptunk három órát vásárolgatni. Jobb híján többször körbejártuk a Tescot, és beszereztünk némi iráni zacskós-kaját, majd ebédelni mentünk. Elmondhatatlanul jól esett végre némi rendes kaja, bár a mellé kapott citromos, alkoholmentes sörben nem volt sok köszönet.

Egy hosszan átbeszélgetett éjszaka után némileg kifacsarva ébredtünk az újabb fordítás reggelére. Mint már említettem a reggeliben ezúttal sem volt több köszönet, mint legutóbb, a dugót viszont csodálatos módon sikerült elkerülni! Hogy a terv beválik, arra olyannyira nem számított senki, hogy a termek nem voltak nyitva, és a megvitatandó feladatsorok sem álltak még készen mikor megérkeztünk. Sebaj, blogírásra ezek a legjobb alkalmak :) Megjelent pár gyorsléptű IT-s ember, és próbáltak wifit fakasztani az asztalból, szórványos sikerrel. Végül azért egy bő tíz percre még nekem is jutott net, de ez már késő délután történt, többszöri jelszó és username váltást követően. Ezek után végre megkezdődött a feladatok megvitatása, melyről általában bőszen hallgatok, de a mostani fizika feladat annyira megható, hogy nem tudom nem elmesélni.

Sokkal kellemesebb, 8 órai kelés után elfogyasztottuk bőséges, tejfölből és kreppből álló reggelinket, és érdeklődve vártuk a további fejleményeket. A buszra szállva Mr. Dina (Dina férjét neveztük el így) megszámolt bennünket, majd közölte, hogy először egy boltba megyünk, ahol magokat és ilyesmiket vásárolhatunk, majd irány a sah palotája, amelyben három szép múzeum is található. Nekilendültünk az útnak, és vagy tíz teljes percbe bele is telt, mire elértük a dugót.

Akkor pár kép az eddig feltöltöttek illusztrálására:

Reggel újult erővel ébredtünk fel, és azzal a biztató gondolattal, miszerint eggyel kevesebb éjszakát kell már csak kibírnunk. A reggelinél ezúttal rántottát adtak, legalábbis rajtunk kívül majdnem mindenkinek: ezúttal is a legjobb pillanatban érkeztünk, mert mi főtt tojást kaptunk, az utánunk két perccel érkezők pedig választhattak a kettő közül. Jókedvűen elmajszoltuk a kreppet, melyet sózott paradicsommal próbáltunk feldobni, kevés sikerrel. Kifelé menet gyönyörködtünk egy sort a felkelő nap látványa helyett egymást fotózó indonéz küldöttségben, akik képtelenek voltak ráunni arra, hogy két fotóval saját magukat is meg tudták ütni.

Üdv újra itt! :)

Szerencsére egy év elteltével sem sikerült maximálisan megbarátkoznom a blog kezelő felületével, így ezt a bejegyzést hiába írtam már meg egyszer, sikerrel kitöröltem később. Node sebaj, a lényeg a következő:

1. Bármennyire is megdöbbentő, a tavalyi blogot már nem fogom befejezni, bocsi :)

2. Az idei versenyről készült naplóbejegyzéseim szépen egyesével fognak naponta felkerülni, és igen nagy a valószínűsége, hogy őrizve a szép hagyományokat, ezúttal sem fogok eljutni az utolsó napig, de azért megpróbálok :)

3. Aránylag kevés kép lesz ide feltöltve, mert ez a része a legrosszabb az egész blognak, úgyhogy azokat inkább fb-n keressétek majd :)

Remélem tetszeni fog, kommenteljetek bátran, és jó mulatást, alább olvashatjátok is az első nap összefoglalását! :)

A fárasztó és kissé idegesítő éjszakai repülés végén a határátkelés már-már meglepően simán ment. A határon túl pedig az iráni magyar nagykövet várt bennünket némi útravalóval: ez két doboz kólát és egy üveg ásványvizet jelentett. Rövid diskurzusunk során meghívott bennünket egy vacsorára, majd elmondta, hogy egy kollégája járt a szállásunkon, és a tanároké kifejezetten jó, a diákok pedig… hát, biztosan voltak már táborban! Buszra szálltunk, és elindultunk a szállásra.

Kis csapatunk szerencsésen megérkezett egy meglehetősen hosszú, és ennek megfelelően fárasztó repülőút után. Mivel hazaérkezésemmel egy időben rögvest rám szakadtak az itthoni teendők is, így nagy szomorúságomra fel kell kissé függesszem a blog folytatását, és csak remélni tudom, hogy nem jár úgy, mint a tavalyi, amelyet végül egyáltalán nem fejeztem be.

Szóval türelmet kérek mindenkitől, aki a maradék két nap eseményeire volna kíváncsi, remélem előbb-utóbb jut időm méltóan befejezni ezt a beszámolót, és további képekkel, sztorikkal gazdagíthatom utazásunk történetét.

Üdv,

AttA

A szerdai nap a diákok számára az utolsó megmérettetést, számunkra pedig a fordításokkal töltött éjszakák utáni pihenés első, a javítással kapcsolatos aggodalmaskodás második napja volt. A napi program iskolalátogatással kezdődött, egy „vidéki” intézményt tekintettünk meg a leaderek meglehetősen foghíjas csoportjával: sokan szabadnapot vettek ki a hosszú éjszaka után. Ezt mondjuk könnyen meg tudom érteni, a buszúton ismét azonnal kidőltem én is. Így aztán csak sejteni tudom, hogy nagyjából fél órányira lehettünk Durbantől. A táj meglehetősen festői volt, annál élesebb kontrasztot jelentett az iskolát körülvevő szögesdrót. Kívülről legalábbis javítóintézetnek gondoltuk volna az egyébként hagyományos középiskolaként működő Ezisibeni High School-t.

Újabb különleges hírrel szakítom meg napi beszámolóim sorát: Ma lezajlottaz eredményhirdetés, és örömmel jelentem, a magyar csapat nem vallott szégyent!

Minden csapattagunk éremmel térhet haza, méghozzá:

Putti Krisztián: bronz

Volford András: ezüst

Perez-Lopez Áron: ezüst

Öreg Botod: ezüst

Amgyal Péter: ezüst

Ééééés... tattarattaaam, dobpergés....

Horicsányi Attila: ARANY :D:D Nagyon nagy gratuláció az egész csapatnak, nagyon jól teljesítettek, összességében a legjobb EU-s ország, és a második legjobb nem-Ázsiai csapat lettünk! (Amennyiben Oroszországot Európához számoljuk).

A keddi nap egésze ismételten fordítással és megbeszéléssel telt. Szokás szerint a fizika aránylag elfogadható színvonalú, és jellegű volt, a biológia viszont most is tartogatott meglepetéseket. Egyfelől a „kísérlet”, vagyis „mérés” annyiból állt, hogy a diákok egy darab céklát dobtak különböző oldatokkal teli kémcsövekbe, rázogatták 15 percig (5 percenként egyszer), és megfigyelték, hogy pirossá vált-e az oldat. Azt hiszem mindenki érzi, hogy ez
milyen keményen leteszteli a tehetséges diákok gyakorlati képességeit, és biológiával kapcsolatos mérésekben való jártasságát.

Érezték is a szerzők, hogy ez így nem kellően nehéz, így született az alábbi, a logika legnagyobbjait megszégyenítő feladat:

Adott két állítás, A illetve B (hogy ezek pontosan mik az most nem fontos), el kell dönteni, hogy melyik igaz!

1. A állítás
2. B állítás
3. Egyik sem
4. Mindkettő
5. A igaz és B hamis
6. B igaz és A hamis

Miután Attila figyelmeztette őket, hogy ebben a formában az a. és e., illetve a b. és f. pontok közt nincs különbség  újra összedugták a fejüket, hogy ezúttal valódi alternatívákat kínáljanak fel, a végeredmény:

1. A igaz és B hamis
2. A hamis és B is hamis
3. B igaz és A hamis
4. Mindkettő igaz
5. Egyik sem igaz

A ravaszul elrejtett logikai bukfencek felfedezését a kedves olvasóra bízom, végül az e pontot törölték a feladatból, bár kíváncsi vagyok eljutott-e a feladatok kieszelői tudatáig, hogy két állításból négynél több logikai kombinációt ha megfeszülnek sem fognak tudni kihozni :)

Ennyit erről a napról, a többi része nem volt túl érdekes, bezzeg a következőnek!

Telefoncsörgésre ébredtem, és tanácstalanul néztem körbe reggel: lövésem sem volt, hogy hol vagyok, és miért csörög az átkozott telefon. Persze Attila volt a szokásos ébresztéssel, csak két óra alvás után beletelt fél percbe, mire felfogtam a szituációt. Nagy nehezen végül sikerült hat után pár perccel leevickélnünk a hotel bejáratához, mivel előző este lelkünkre kötötték, hogy hatra mindenki legyen ott, mert negyedkor a busz elindul, ha ott vagyunk, ha nem! Azt persze elfelejtették említeni, hogy a busz a garázsból indul el negyedkor, mert a hotelhez csak fél hétre érkezett meg végül… A felszálláskor megkaptuk a „packed breakfast”-öt, vagyis a reggelinek szánt csomagot. Sok köszönet nem volt benne, és sajnos kaja sem, egy csomag sajtos ízesítésű sósperec, egy karamellás ostyaszelet, és egy két decis dobozos gyümölcslé jelentette a „reggelit”. A csomag szegényessége annyira letaglózott, hogy legközelebb a szafari-park bejáratánál tértem magamhoz :)…

Mivel tisztában vagyok vele, hogy a blogot övező érdeklődés jelentős része nem szerény személyemnek szól, így soron kívül számolok be róla, hogy találkoztunk ma a diákokkal! Mindenki jól van, mindenki különféleképpen szúrta el a verseny különböző szakaszait, és ezen különböző mértékben bosszankodtak. De a kaja jó, és a hotelnek csúfolt kollégiumi szobáikat is megszokták már. Hogy a teljesítményük mire lesz elég, az pedig majd két nap múlva kiderül!

A felkelő nap első sugara lágyan simította végig borotválatlan arcunkat, álmos tekintettel pislogtunk egymásra és arra gondoltunk: hagyján, hogy csak most fogunk lefeküdni, de két óra múlva fel kell kelni?!

A fordítást ugyanis éjjel fél háromkor adtuk le, noha jóval hamarább készen voltunk, a nyomtatónál akkora sor volt, hogy további másfél órába tellett mire ki is nyomtathattuk a feladatsorokat. Meglehetősen hosszú nap volt, délelőtt tízkor kezdtük a megbeszélést, és lényegében megállás nélkül a „Fountain Bleu” termében ültünk, hol azért mert fordítottunk éppen, hol mert vártunk valamire... Nem fárasztanék senkit inkább a feladatsorok értékelésével, a fizika aránylag vállalható, és nem utolsósorban rövid volt, így azzal gyorsan végeztem, majd élvezettel figyeltem a kémia és biológiával kapcsolatos szenvedést :P Közben megismerkedetem egy jófej szingapúri fizikus sráccal, és befejeztem az aktuális blog bejegyzést, úgyhogy nem telt haszontalanul a nap!

Bántóan kevés alvás után készültünk nekivágni a szombati programnak. Ez az eddig eltelt két nap alatt is kétszer változott, az eredetileg erre a délutánra tervezett klímaváltozással kapcsolatos beszélgetést előbb felváltotta a „klímaváltozás-expo” meglátogatása, majd miután kiderült, hogy több ezer Greenpeace-es tüntet ott aznap, mégis a rövid előadások mellett döntöttek. A koncepció az lett volna ugyanis, hogy a diákok egy része, aki erre vállalkozik, 3-5 perces előadást tart a klímaváltozásról, és a fenntartható fejlődésről. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak az ötletgazdának, a téma éppenséggel 3-5 percben teljességgel kifejthető, félnapnyi készüléssel és hiányos angoltudással vállalhatóan elő is adható, mindennek tetejébe a gondolat, hogy ebből verseny is legyen, egészen lenyűgöző. Sajnos a mi diákjaink közül senki nem vállalta az előadást, nem is értem miért…

Péntek reggel meglehetősen korán kellett kelni, mivel reggeli után 9-re már elvben a nyitóünnepély helyszínén kellett legyünk. Mivel reggeli előtt alig aludtunk, így reggeli után próbáltam pótolni ezt a hiányt, aminek az lett a következménye, hogy kis híján lekéstem az indulást. Nagy hiba lett volna, hiszen gyalog mentünk, és mindehhez kedves guide-jaink (akiket itt host-nak hívnak) hangos énekszóval szolgáltattak kíséretet. Maga a séta nagyjából öt perc lehetett, a végén az úton úgy jutottunk át, hogy egy talán csak véletlenül arra járó rendőrautót a fő-host rávett, hogy állja el keresztbe az utat, amíg átmegyünk. Megérkeztünk tehát az ünnepségek helyszínére, aholis igazán nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, a tavalyi This Day Dome-ot is überelő helyszínnel: egy iskola udvarán felállított, nagyméretű sátorban tartották a megnyitót. A székeket a fűre helyezték el, asztalok nélkül, és felállítottak egy színpadot, amit mindenféle állat kissé felnagyított másával díszítettek fel. Itt is volt zenekar, de őket hiba volna egy lapon említeni nigériai kollégáikkal, ugyanis kifejezetten kellemes zenét játszottak.

Nem úgy az áramellátás, pontosabban a világítás, de erről később :)

Szerda este összegyűltünk a Liszt Ferenc 2 repülőtéren, hogy elinduljunk életünk újabb, érdekesnek ígérkező kalandjára. Az első kellemes meglepetés még a reptéren ért bennünket, Villányi Tanár Úr volt olyan nagyvonalú, és Tamással mindkettőnket meghívott a senator lounge-ba, ahová egyikünk után 25 eurót kellet volna befizetni. Nem működött azonban a nyomtató, így nem tudtak számlát adni, ezért végül fizetni sem kellett: Magyarország, én így szeretlek J! Ezután gépre szálltunk, hogy Zürichen át Johannesburgon keresztül Durban-ba repüljünk.

Az igen fantasztikus oldal totálisan elveszejtette a mai bejegyzést, ezért minden érdeklődő szíves elnézését kérem.

Amíg újra nem alkotom, álljon itt az indulás képe a csapattal:

Perez Áron, Öreg Botond, Putti Krisztián, Volford András, Villányi Attila, Angyal Péter, Gyertyán Attila, Vörös Tamás, Horicsányi Attila

Ne tévesszen meg senkit a blog címe, ez bizony az idei IJSO-val fog folytatódni :)

Bár szívesen eleget tennék egy éve halogatott ígéretemnek, miszerint megírom Nigériai utunk zárófejezeteit, benne a végtelenül megértő pontozókkal, a hajnali kettőkor kezdődő reklamáció minden csodálatos örömével, a záróünnepély furcsaságaival, az ezüstök felett érzett örömmel, a másnapi dühvel, mikor szembesültünk, hogy elszámolták a pontjainkat, a reménnyel hogy mégis nyernénk aranyat, majd a hazaút élményeivel, de attól félek, erre már nem kerül majd sor.

Ellenben! :) A következő napokban, amennyiben a Dél-Afrikai Köztársaság területéről nem tiltott blog-oldalakat behívni az interneten, úgy követhetitek majd kis csapatunk minden kalandját, képekkel és helyenként viccesnek, de legalábbis szórakoztatónak szánt beszámolókkal!

Jó mulatást mindenkinek, és hajrá magyarok a versenyen! :) :)

Békés, áldott Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak! A blogot két napnyi szünet után folytatom :)

December 8. Szerda

A diákok számára ez volt a verseny utolsó napja, számunkra pedig egy újabb pihenéssel töltendő nap. Ennek megfelelően mára is terveztek nekünk valami programot a délelőttre, amelyre busszal indultunk reggeli után, mint minden hasonló alkalommal. Mai úticélunk az Art&Craft Village volt, ami egy piac és egy skanzen keresztezésének bizonyult. Afféle állandósult Vörösmarty-téri vásár, mindenféle kézzel gyártott eszközök, ruhák, ékszerek voltak kaphatóak a hagyományos jellegű kis házikókban. Minden eladó, aki épp nem volt elfoglalva valamely vendégével, lelkesen hívogatta be az arra tévedőket, hogy aztán a legkülönfélébb, felettéb hasznos és mindenki számára szükséges portékáit kínálja neki. Hiszen ki is tudná elképzelni az életét térdmagasságig érő faelefánt, színes agyagvíziló vagy éppen mágneses karkötő nélkül? Minden mostani szarkazmusom ellenére akkor nagyon megörültem ennek a helynek, hiszen messze nem rendelkeztem még az előzetesen tervezett szuvenír&ajándék mennyiséggel, így kapva kaptam az alkalmon, hogy jól bevásárolhassak. Dzsici még a buszból való kiszállás pillanatában lelkünkre kötötte, hogy nélküle semmit ne vegyük, és ha lehet, engedjük inkább őt tárgyalni az eladókkal, akiket rendszerint megpróbált meggyőzni arról, hogy mi fehér nigériaiak vagyunk. Azt hiszem nem kell részleteznem ez mennyire sikerült neki ;).

December 7. Kedd

A verseny utolsó fordulójának, a gyakorlati forduló feladatsorának fordítása és megbeszélése volt az e napi program. Mivel eleddig nem sokat írtam magáról a versenyről, így most röviden összefoglalnám, hogy mégis mi fán terem az IJSO. Az IJSO az International Junior Science Olympiad rövidítése, melyet 2004-ben hívtak életre Prof. Masno Ginsing vezetésével Indonéziában. Az első két versenyt itt rendezték, Magyarország a kezdetektől fogva a résztvevők között van. A versenyen kémia, biológia és fizika feladatok egyaránt (elvben egyenlő arányban) szerepelnek, így a versenyzőknek minden téren jónak kell lenniük. Három fordulóból áll a megmérettetés, az első egy tesztforduló, melyen 30 egyszerű feleletválasztós tesztkérdésre kell válaszolni (10 biosz, 10 kémia, 10 fizika). A második az ún elméleti forduló, melyben minden tárgyból egy adott problémakörbe tartozó feladatokat kell megoldani, ezúttal már számolási példákkal, ábrafelismerésekkel, reakcióegyenletek felírásával kiegészülve. Az utolsó fordulóban pedig mindhárom tantárgyban egy-egy mérést kell elvégezni, a többi fordulóval szemben itt hármas csapatokban dolgoznak a diákok, minden ország egy A és egy B csapatot állít össze (nem feltétlenül tudás szerint).

Elnézést a pár napos kényszerű szünet miatt, de semmi időm nem volt a hét utolsó pár napjában. Cserébe most rengeteg képet kaptok :)

December 6. hétfő

Mikuláááás :D:D Sajnos nem jött, bár az is igaz, hogy nem tisztítottam ki a cipőm, és nem tettem az ablakba… Ezen a délelőttön is kirándulást szerveztek nekünk, bár az csak út közben derült ki, pontosan hová is. Az Aso-rock lábához mentünk először, hogy kicsit közelebbről is szemügyre vehessük Abuja eme nevezetességét. A hegy lábához egy néhány házból álló falucskán (telepen?) keresztül vezetett az út. A számunkra döbbenetesen szegénynek tűnő helyiek itt is izgatottak lettek az érkezésünktől, a gyerekek kiálltak a házak mellé megbámulni az érkező tömeget. A bámészkodás persze kölcsönös volt, a néger gyerekek megint kihozták mindenkiből a legrosszabbat, és különféle pózokban sokan velük fényképezték magukat. Volt egy moldáv leader-nő (aki még nálam is egy évvel fiatalabb), aki mindennel és mindenkivel lefényképeztette magát. Sajnos későn jutott eszembe, hogy lefényképezzem, ahogyan fényképezik, de kisgyerekkel, kisgyerekekkel, falubeliekkel, rendőrökkel, katonákkal, tehenekkel, házakkal, növényekkel és prokariótákkal. Mindennel ami az útjába került…Már-már rosszul esik, hogy velem nem készíttetet képet :P.

December 5. vasárnap

Ezt a napot elég röviden össze tudom foglalni: parttalan viták a feladatsorról,  elromlott pendrive-ok, egyetemi szintű kérdések, biológia nélküli biosz feladatsor… egy szó mint száz, utolsónak, hajnali háromkor adtuk le a végleges verzióját az elméleti feladatsoroknak. Hosszú nap volt, a szakmai elemzéstől inkább eltekintenék:)

Helyette pár szó a kajáról. Első nap nagyon megörültem, hogy svédasztal jellegű reggelit, ebédet és vacsorát ad a hotel, gondoltam így midig találok majd kedvemre valót. Sajnos észre kellett vegyem hogy a főételek közül legalább egy, de általában kettő halból készült, és összesen egy van ami az általam preferált négylábúak valamelyikéből (eleddig csak marhahússal találkoztam, nem túl jól elkészítve). Első nap a Jollof-rizst próbáltam ki, amelyik egy fűszeres, különféle zöldségeket és némi húst is tartalmazó rizs. Elég csípős, intenzív íze van, elsőre kifejezetten finomnak találtam. Hozzá „goat meat-stew”-t ettem, ami kecskehús volt egy piros színű, ugyancsak fűszeres mártásban. A húsban ugyan volt némi csont, de finom volt. Másnap a This Day Dome-ban ebédeltünk, ahol csak kétféle főételt szolgáltak fel. Az egyik egy többé-kevésbé ízetlen, emlékeim szerint talán gombás marharagu volt, a másik pedig fűszeres kövek. Nem, nem elgépeltem, amit azt hiszem marhahúsnak akartak beállítani, valami speciális készítési eljárásnak hála a gyémánt keménységét közelítette meg. Egy rövid ideig próbáltuk a kezünk ügyébe kerülő ütve-fúróval két részre vágni, de miután az is kicsorbult rajta, feladtuk a kísérletezést, maradt a gombás cucc meg a Jollof… Vacsorára ugyanazt kellett egyem mint előző nap, mivel az egyetlen változás a menüben a hal-lasagna megjelenése volt, amivel nem voltam igazán előrébb. Ekkor a kecskés cuccban már keresi kellett a húsosabb részeket, de a csontról még bőséggel lehetett húst lekaparni. Másnap ebédre ismét ugyanezt ettem, a menü semmit nem változott (bár talán valamit átneveztek, noha az étel lényegében ugyanaz volt), bár a Jollof rizs ízét már kissé untam, ezért más köretet is szedtem. A kecskénél ezúttal már mikroszkóppal kellett keresni a húst a csont között, a marha amit mellé vettem megkóstolni pedig ugyanilyen ízű volt… Harmadnap estére teljesen elegem lett az itteni kajákból próbáltam „olaszos” tésztákkal javítani a helyzetet, de azoknak is pont ugyanolyan íze volt, mint minden másnak. Rájöttem, hogy itt kétféle ételt adnak: aminek semmi íze nincs, és aminek többé-kevésbé Jollof-rizs íze van… Már alig tudok enyhe hányinger nélkül belépni az ebédlőbe, mert már a minden ételben megtalálható fűszer szaga is kiborít… Szóval nem tudom milyen a nigériai konyha, de a hotelé pocsék :S. Hogy azért valami pozitívat is mondjak, az egyik fordítás során uzsonnaként tavaszi-tekercseket szolgáltak fel (valamint a záróünnepélyen is azt osztogattak a Dome-ban), amelyek megdöbbentően finomnak bizonyultak. Illetőleg három napig a reggelire felszolgált sült-banánt is tudtam élvezni, ennyi idő alatt azonban rá is untam sajnos :S. Még egy pillanatnyi fellángolás volt a menüben, egyik nap rádöbbentem, hogy a saláták mellé (amelyek sajnos nyersségüknél fogva egészen utolsó napig tabuk voltak) helyzett ezersziget-szósz kifejezetten jó. Így aznap ezersziget szószos rizst ettem, másnap pedig egész délelőtt vígan fostam, így a szószt is inkább hanyagoltam a továbbiakban. Salátákat egészen a farewell-dinner-ig nem mertünk enni, mert mivan, ha csapvízzel mossák a zöldségeket?! Aztán mikor ott az orrunk előtt vett a salátából Anneke, a hollandok egyik leader-lánya (nője) és meglepett kérdésemre, hogy hogy meri ezt megenni azt felelte, hogy egész héten ilyeneket evett, nem bírtuk tovább és mi is salátáztunk valamennyit. Egyenlőre élünk. Hármunk közül egyébként Balázs volt az, aki meglepő bátorsággal próbálta ki minden nap az összes rendelkezésre álló ételt. Vállalkozószellemének méltó jutalmaként az utolsó 3-4 napban alig tudott enni, ellenben jelentős mennyiségű időt töltött a mellékhelyiségben. Még egy étel van, amiről érdemes említést tennem, amely a „wheated emo with seba” névre hallgatott (ha jól emlékszem…), és sajnos sehol sem találok róla képet. Pedig anélkül nehéz lesz elhinni, hogy kis, fehér-sárga alien-embrióknak látszottak elsőre, ezért egészen szerdáig nem mertük megkóstolni. Akkor az egyik szerb leader megkóstolta, és mikor még másnap is mozgott, ügyeletes felfedezőnk, Balázs is megkóstolta. Mivel semmi íze nem volt, így a későbbiekben továbbra is előszerettel fogyasztotta, kiderült hogy valami krumpliszerű cucc, amit valamiért nájlonzacskóban főznek meg és tálalnak fel… Utolsó nap Dzsici megajándékozott minket némi coconut-chipssel és plantation (=banán) chipssel, melyek közül az első amilyen kevéssé bizalomgerjesztően nézett ki, olyan finomnak bizonyult. Akartunk szerezni még, hogy hozhassunk haza, de nem sikerült a nyomára akadni még Dzsici segítségével sem:(

Fizikatanár műhelymunka, melyben nekem jutott az írnok szerepe. Mellettem az iráni és az észt fizikás leader látható, mindenki döntse el melyikük melyik:)

Jacobo Sitt, az argentin fizikus, aki rendszerint a szószólónk lett, és a műhelymunkát is leginkább ő koordinálta. Igen jól beszélt angolul, és rendszerint jogos és fontos észrevételei voltak a feladatokkal kapcsolatban.

A zimbabwei leader (jobbra) aki  megszólalásig hasonlít Juhász András témavezetőmre, ezért az első öt napban mindig a fraszt hozta rám, mikor megláttam.

Az oroszok két fizikusa, a zöld pólós egyáltalán nem beszélt angolul, így mindent a kép baloldalán ülő társa továbbított. Neki nagyon vicces akcentusa volt ugyan, de jól beszélt, és Jacobo-hoz hasonlóan sokat tett a feladatsorok emészthetővé tételéért. Attila szerint úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban agyvérzést kaphat, ebben volt is valami. És a teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy büdös volt :)

Így nézett ki a terem alapvetően a plenáris vitához berendezve. Minden országnak megvolt a maga asztala, amelynél dolgozhatott, és ahonnan piros és zöld szavazókártyákkal nyilváníthattunk véleményt. A mi asztalunk a képen baloldali padsor harmadik asztala volt, közvetlenül az észtek mögött.

Az észt biológus srác is minden idegszálával a fordításra és a vitára figyelt :)

Ez a tál akármit kaptuk a munkához, hogy legyen mit rágcsálnunk. Semmit nem mertünk innen megenni, de a legnagyobb magot kettébontottuk kíváncsiságból:

Mögöttünk pár sorral azt hiszem a románok közül valaki megkóstolta, de látva az arcát, nekünk már nem volt kedünk megpróbálkozni vele. Később a gyerekek guide-jától megtudtam, hogy tényleg pocsék az íze, de kávé jellegű hatása van, tehát azért adták, hogy ébren tudjunk maradni, nem pedig hogy élvezzük az ízét.

Nem túl jó kép az étkező helyiségünkről... annyi azonban talán így is látszik, hogy a Dome-hoz hasonlóan itt sem spóroltak a giccsel. A terem végében sorakoztak a különböző kinézetű, de egyforma ízű ételek.

A nyitó ünnepi ebéd, és felszolgálói

És az egyetlen, hamisítatlan, Jollof-rizs! Rendszerint volt a tetején még néhány dolog, minden nap más, rendszerint az előző napi étlap egy kevésbé népszerű elemére hasonlító valami;)

December 4. szombat

Szombat reggel alig sikerült kikászálódni az ágyból, de életben tartott a tudat, hogy végre látunk valamit Nigériából is. A buszokra szállva megkaptuk az aznapi programot, sőt az összes kirándulás tervezett helyét a hét további részében is. Első állomásunk a Catampe-hill volt, amelyhez kb fél órát buszoztunk. Ekkor vált végképp szembetűnővé az a tény, amire már korábban is felfigyeltem, hogy Abuja még javában épül, nincs olyan háztömb, ahol ne lenne építés alatt álló épület. Az utak sincsenek még készen, nagymértékű bővítés előkészítése zajlik (hogy minek azt nem tudom, nincs túl nagy tömeg az utakon). A Catampe hill egy szép nagy fekete szikla volt, amely a szép panorámáján kívül arról nevezetes, hogy itt található Nigéria geometriai középpontja. Ez a hely annyira jelentős, hogy egy 5cmx5cm-es fémlapot nyomtak a hegy tetejébe, ahogyan a képen is látható. A nevezetességet leomlott antenna-torony romok övezik, igazi turistacsemege, ha Európában lenne azt hinném egy modern művészeti kompozíció… Nem töltöttünk ott túl sok időt, de az iszonyatos meleg már ez idő alatt zavaróvá vált, amit az ajándékba kapott safari-kalapok sem igazán enyhítettek. Maga a panoráma egyébként tényleg szép volt, bár személy szerint úgy éreztem, hogy kis hazánk bármely dombjáról szebb látvány tárul a szemünk elé. Itt ugyanis nagyon gyér a növényzet, alapvetően szavanna-szerű síkság övezi Nigéria középpontját, vörösesbarna talajjal, néhol általunk nyomortanyáknak vélt házikókkal. Így aztán miután mindenki mindenkit lefotózott mindenkivel, plusz a középponttal, senkinek nem volt kifogása a továbbindulás ellen. Itt kezdődött a végül szállóigévé avanzsáló mondás karrierje, melyet a címben is olvashattok. Balázsnak hihetetlen érzéke volt az eltűnéshez, így szegény Dzsici állandóan őt kereste, és 10 percenként megkérdezte tőlünk, hogy "Where's Mr. Balazs?". Végül szerencsére mindig előkerült, de egy idő után rendkívül mulattató volt ez a rituálé :D

Újabb hosszas, nagyrészt alvással telő buszút után egy másik nevezetességéhez érkeztünk az országnak, méghozzá az Usafa-gáthoz. Ez a gát a világ hetedik legnagyobb édesvíz-tározójának gátja, és mint ilyenre, nagyon büszkék a nigériaiak. Amúgy nem túl nagy látványosság, egy szép nagy tó… az odavezető úton több érdekesség volt, sajnos félelmetes intelligenciámnak hála elfelejtettem feltölteni a fényképezőgép aksiját, így nem tudtam minden másodpercben fotózni. Pedig a falvak, amin keresztüljöttünk, sok érdekességet tartogattak, talán máskor sikerül megörökíteni őket. Az Usafa gáttól ráadásul épp egy ilyen faluba indultunk, ahol a helyi cserépégetőt látogattuk meg. Itt az udvaron törzsi tánccal fogadtak minket, miközben a környék összes gyereke összegyűlt megnézni bennünket. A csoportból többen is fényképezkedni kezdtek a gyerekekkel, tánc után a táncosokkal is, ami nekem azért kicsit fura volt. Aránylag szép edényeket és egyebeket lehetett itt látni/kapni, bár ez sem úgy volt berendezve, mint ahová hetente turisták érkeznek. Akartam bent venni egy nyakláncot, amiért 1000 Nairát (majdnem 1500 Ft) kértek, úgyhogy inkább kimentem az udvarra, ahol egy idősebb nő ugyanolyan nyakláncból kettőt adott nekem 1000-ért. Ezzel kezdetét vette a nagy szuvenír-vadászat, hogy mindenkinek jusson majd:) Hazafelé megpróbáltam még elkapni a falu néhány érdekes részét a buszból (merthogy sétálni nem engedtek el minket a faluban), szokás szerint kevés sikerrel…

A Hotelbe visszatérve rögvest ebédelni mentünk, amelyben egyre kevesebb örömöm volt. A délután első felét a Nigériai net-tilalmak elleni szélmalomharccal töltötte, aminek csak az lett az eredménye, hogy a frissen készített google-os emil címemet letiltották . A tiltás feloldásának módja az lett volna, hogy megadom a mobilszámom a google-nak, ők pedig küldenek SMS-ben egy kódot. Megadtam a számomat, jött is az SMS, melyben az állt, hogy „Az Ön google fiók azonosítója: 1ooooo”. Ráadásul az SMS megnyitásától rendszerint lefagy a telefonom, szóval baromi jól jártam… Ezek utána következő program a diákok részvételével rendezett interkontinentális vita volt, amelyet a gyerekek szálláshelyén, a Nicon Luxury Hotel-ben tartottak. Azon túl, hogy a világ leghülyébb témáját választották (a tézis: A biológia többet tett az emberiség fejlődéséért, mint a kémia: az egyik csapatnak e mellett, a másiknak ez ellen kellett érvelni -> ezt a vitát két részeg egyetemista, egy vegyés és egy biológus között tudnám elképzelni max...), és a vita ¾-ét lekéstük, nem sok érdemleges mondható el róla. Talán még annyi, hogy ebből is versenyt csináltak, az érvelőket pontozták és győztest (és vesztest) hirdettek a végén, így a vita eredménye India nyilvános megalázása lett, mivel ők kapták a legkevesebb pontot egyénileg, és összesen is… De jó volt találkozni a gyerekekkel, megbeszélni velük a feladatokat, meg hogy hogy érzik magukat általában. Szerencsére mindenki jól volt, így nyugodt szívvel tértünk vissza a Chealse-be, hogy ezúttal kicsit több alvással készüljünk a másnapi fordításra.

Tipikus kép Abujában: épülő ház. Ami nem tipikus: ezen vannak munkások is, akik tényleg építik...

Várakozás a buszban, Dzsici kérésére mosolyogva 

A város egyetlen nevezetessége, a Central Mosque, vagyis központ mecset. Az igen kiváló szervezésnek hála, ide nem jutottunk végül el, így csak különböző sebességgel, különféle irányokból mellette elhaladó járművekből készíthettem róla fotókat, még ez lett a legjobb. Azt hiszem a többiről ez mindent elmond :)

Abujai látkép a buszról: mindenhol daruk (amelyek azonban élőben sem mozogtak...)

Ilyen sivár táj volt végig az út mentén... lovat sem láttunk többet :(

Ennyi volt az összes növényzet is...

Van azért Abujának modern negyede is

Csak nem itt... ez a ház is a semmi közepéből nőtt ide, de ötletem sincs, milyen céllal

Abuja látképe a Catampe Hillről. Ebből a távolságból egész jól néz ki ;)

A másik irányba nézve néhány falut, és talán nyomornegyedet is láthatunk. Meg persze a többi bámészkodó leader fejét.

Nem tévedés, kéremszépen, itt látható Nigéria geometriai középpontja. Lenyűgöző az emlékmű egyszerűségében rejlő nagyszerűsége. Azóta sem vagyok benne biztos, hogy nem a háttérben látható, kidőlt antenna-torony lábának rögzítése volt-e ez régen, csak ráfogták, hogy úgyis kb jó helyen van, legyen ez a középpont...

Azért a többiekhez hasonlóan mi is fényképezkedtünk vele egy sort :P

Végre egy kép, amelyen kedves Guide-unk, Dzsici is jól látható :) Találjátok ki, a képen látható három ember közül melyik ő, a helyes megfejtők között Nigéria középpontját sorsolom ki. Amúgy ezt a képet egy olyan nő készítette, akiről azt hittem, csak a mesében és a youtube-on van. Mikor kezébe adtuk a fényképezőgépet, azonmód belenézett a fényképező lencséjébe, és nem értette, miért nem lát semmit. Ehhez képest kész csoda, hogy legalább a kép bal alsó sarkába belefértünk, miután a kezébe forgattuk a gépet. Az arcomon látható cseppnyi bizonytalanság annak szólt, hogy egyáltalán nem felénk irányította a gépet...

Egy falu látképe a busz ablakából. Az aksi lemerülése, és állandó elalvásom miatt fantasztikus fotótémákat kellett kihagyjak, ráadásul a busz nem állt meg sehol, tehát minden képre volt 0,2 s, hogy megcsináljuk...

Egy helyi középiskola, ráadásul a jobban kinéző fajtából...

Az Usafa-gát által őrzött víztározó

A világ hetedik legnagyobb víztározójának következő részlete

Falusi csendélet a buszból

Ők adták a ritmust

Ehhez a tánchoz. Csakhogy végre valami igazán sztereotíp módon afrikai is legyen :)

Fodrásszalon mellett álltunk meg. Ami a kapun látható, az műhaj, rengetegen ilyet hordanak, mert nem szeretik a saját, nagyon erős szálú hajukat. Mikor mondtam, hogy nálunk meg sokan épp olyan szeretnének, teljesen ledöbbentek, hogy olyat meg ugyan minek?! No igen, ami nincs, mindig az kell :)

Összkomfortos buszmegálló...

Még egy kép a faluról, amelyen legalább választási kampány-plakátok is láthatóak!

Pillanatkép az évszázad vitájáról, középen a zsűri, két oldalán a vitázó felek. Noha mindenki egyetértett abban, hogy a kérdés nem eldönthető, azért hirdettek végeredményt...