Where can see IJSO?

Eljött az a bizonyos 10 napja az évnek: itt a 2017-ik évi IJSO! A helyszín Hollandia, ami azt jelenti, hogy ezúttal nem kellett körbeutazzuk a fél világot, hogy megérkezzünk. Ez természetesen nem akadályozott meg bennünket abban, hogy viszontagságos utunk lehessen :). Mivel ezúttal is a Lufthansát preferáltuk, mint légitársaság, így Frankfurti átszállással repültünk Amsterdamba. Hűségünk egészen meghatotta a Lufthansát, és bár idénre elfelejtettek sztrájkot szervezni, havazás miatt gyorsan törölték a járatunkat Frankfurtból. Az esti (9 órás) gépre pedig ötünknek csak "standby" jegyet tudtak adni, ami azt jelentette, szurkolnunk kellett, hogy legyen elég utas, aki nem éri el a gépét. Szerencsénkre elegendő más gépet töröltek ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, így este tovább tudtunk repülni, majd némi buszozás után megérkeztünk Nijmegen-be is. Az eddigi legközelebbi IJSO helyszínre így sikerült szűk 15 óra alatt eljutnunk...

Kedden ismét két kirándulás volt napirenden, méghozzá itteni szokás szerint úgy, hogy a nap közepén hazahoznak minket ebédelni. Emiatt ismét aránylag korán indultunk, legalábbis ahhoz képest, hogy hajnali 4-kor fejeztük be előző este a fordítást. A napi program viszont kihagyhatatlannak tűnt: délelőtt Uluwatu, délután pedig a Tanah-Lot meglátogatása! Nyilván mindenki irigyen csettintett most ezt olvasva, de mi egyrészt rákerestünk, másrészt az újságban (mármint az IJSO házi újságjában) láttunk képeket! Mindkét helyszín egy templomot jelentett, előbbi egy sziklaszirten helyezkedik el, egy majmok által lakott erdőben. Utóbbi pedig a tengerben, száraz lábbal nem is lehet megközelíteni, talán ha szuperapály van, legfeljebb akkor. Szóval igazi turistacsemegék, így nem bántuk, hogy 3 óra alvás után már a buszba kellett préseljük magunkat, ahol drága idegenvezetőnk (aki Attila szerint egy váratlanul emberré változtatott krokodilra hasonlít, így Mr. Krokodilként emlegetjük már) ismét számos érdekes, és (általa) humorosnak gondolt ténnyel szórakoztatott minket. Nem nagyon értjük továbbra sem, hogy mit beszél, de a hindu vallás jellegzetességei ecsetelgette a templom felé menet. Illetve beszélt arról is, hogy a majmokkal óvatosnak kell lenni,de bántani nem szabad, mert akkor meg a helyiek dühödnek be, a majmok ugyanis a templomhoz hasonlóan szentnek számítanak. Sőt, ellőtt valami gyenge poént arról is, hogy "a családot látogatjuk meg", ami után bántóan sokáig magyarázta a viccet, meg Darwin elméletét az evolúcióról. Némi teljesen felesleges küzdelem után, hogy ébren maradjunk, arra ébredtünk, hogy megérkezünk Uluwatuba.

Történetünk a vasárnapi nap délelőttjén folytatódik, hiszen a program nem ért véget a színházi előadással! Második délelőtti úticélunk egy ezüst-műhely volt, ahol kézzel készített ezüstékszereket árultak, és az ékszerek mellett a munka folyamatába is be lehetett tekinteni. Már az épület dekorációja is igen extravagáns volt, rengeteg szitakötő- és békaszoborral, meg bicikliző disznókkal. Mi az első turnusba kerültünk, akik lemehettek a műhelybe, és így megbizonyosodhatunk róla, hogy valóban kézzel készítik az ékszereket. Érdekes kis műhely volt, összesen talán négyen dolgoztak éppen, az ékszerkészítés különféle stációiban. Idegenvezetés nem volt, szóval annyit tudtunk meg a folyamatról, amennyit láttunk. Ezek alapján az ezüstékszereket ügyes emberek készítik, fénykép alapján, hagyományosnak tűnő, és furcsa eszközökkel egyaránt. Miután alaposan körülnéztünk a nagyjából 15 négyzetméteren, felengedtek minket a kiállító részbe, amely (micsoda meglepetés) egyben boltként is működött.

Meglehetősen rövid, mindössze 2,5 órányi alvás után felvirradt az első nap, amin szervezett programon vehettünk részt. Miután kitámolyogtunk az ágyból, megreggeliztünk, és lelkes guidunk segítségével megtaláltuk a buszt, amely számunkra ki volt jelölve. Ehhez előtte keresztül kellett vágnunk egy lila-pólós és zöld hátizsákos csoporton, akik ezen a napon árasztották el a hotelt, és azóta is kőkemény versenyt folytatunk velük az élettérért... A busszal egy különleges tánc megtekintésére indultunk, nevezetesen a Barong&Kris Dance-re, Batu Bulanba. Mivel ez majd egy órányi buszozásra volt a hoteltől, így a buszon egy idegenvezető próbált szórakoztatni bennünket. Nagyjából az összes információt megcáfolta, amit Widi mondott nekünk pár nappal korábban (17 ezer helyett 13 766 sziget van, a Bali-i lakosságnak csak 85 %-a hindu vallású...), de persze a felét nem értettük annak amit mondott, szóval lehet más érdekességek is elhangzottak. Minden igyekezete, és igyekezetünk ellenére persze elaludtunk, és csak a helyszín közelében ébredtünk fel. Mielőtt bementünk volna a színházba, mindenkinek kiosztottak egy lapot, amin a tánc-színdarab (táncos drámajáték? táncjáték?) vázlatos története szerepelt. Ezek szerint a jó és a gonosz örök harcáról szóló eposzt láthattunk, öt színben, egyetlen felvonásban.

Nem jellemző, hogy a nyitóceremónia napjáról szóló bejegyzést a tesztforduló fordításáról nevezzem el... Most mégis így alakult, amiben persze az is közrejátszhat, hogy mikor ezt a postot elkezdem írni, lassan hajnali 3/4 2 lesz, és még bőven nem végeztünk. Persze valójában még sokkal korábban kellene kezdjem, hiszen a regisztráció napjával is adós vagyok, de ezt intézzük el annyival, hogy új szobába kellett költözzek, ahová szobatársat is kaptam: Mr. Rajaraja-t ("radzsaradzsa") Indiából. A nap ezen felül sok alvással és blogírással telt, miközben nagyrészt zuhogott az eső. Az pedig csak másnap reggel derült ki, hogy kis híján elhagytam az öltönynadrágomat a nagy költözködés közepette...

Helló! :)

Üdv újra itt, a megszokott módon kezdetét veszi kalandjaink megosztása, mivel holnap reggel hivatalosan is megkezdődik a 13. IJSO, melynek helyszíne Indonézia, azon belül is Bali szigete lett. A magyar csapat viszont már tegnapelőtt megérkezett, hogy az időeltolódásból származó problémákon túl legyünk a verseny kezdetére. Az indulás idén sem ment zökkenőmentesen, a Lufthansás pilóták sztrájkjának hála a tervezett kedd esti 7 órás indulásból hajnali 6 óra lett, és Brüsszelben illetve Frankfurtban kellett várakozzunk összesen mintegy 12 órát. Ráadásul egyik diákunk repülőjegye eredetileg más járatra szólt, majd Frankfurtban nem akarták ki engedni őket a határon, mivel nem tudtam szülői írásos engedélyt mutatni, hogy utazhatnak. Végül azután a meghívólevél segítségével elhitték, hogy tényleg tanár vagyok, és így felszállhattunk a gépre mind a heten. (Attila más útvonalon repült Szingapúrig, Tomi pedig idén nem tudott eljönni, így a hat diák mellett csak ketten vagyunk leaderek).

Ismét kétnapos bejegyzés következik, és ennek nem egyedül az az oka, hogy fél napon belül hazaindulunk, hanem az is, hogy ismét egy kevésbé eseménydús, és egy izgalmasabb nap következett egymás után. Hétfőn ugyanis a kísérleti forduló feladatlapjait fordítottuk, mely a szokatlanul sok átíráson kívül nem sok érdekességet tartogatott magában. Kedden viszont egy történelmi városba, és egy több mint 1000 éves templomba látogattunk el!

Vasárnap a tanárok számára szabad volt a délelőtt (vagy késő éjszakai fordításra gondoltak a szervezők, vagy elfogytak a látványosságok Daeguban, egyik sem kizárt), ebéd után viszont a diákok szállójába vittek át minket, ahol egy Koreai Kulturális Tapasztalatszerzés-en vehettünk részt. Izgatottan vártuk a találkozást a diákokkal, hiszen a nyitóünnepség óta nem találkoztunk velük!

A kisebb hallgatás után cserébe két nap összevont posztjával jelentkezem. Sajnos azonban mindkét nap szinte teljes egészében a hotelben zajlott, így csak azoknak ajánlom az olvasást, akik a szöveges részt szeretik, mert saját képekkel ezúttal nem tudok szolgálni :( Néhányat kölcsönkérek Attilától, de ennyi :)

Elérkezett a verseny hivatalos nyitónapja! Egy kellemes, de a szöuli hotelnél azért kevésbé ízletes reggeli után a nyitóünnepélyre kezdtünk készülődni, amit kivételesen a mi hotelünkben tartottak, így csak várnunk kellett, hogy diákjaink megérkezzenek. A koreaiakra jellemző pontossággal meg is érkezett mindenki, így délelőtt 10 órakor már a bálteremben ültünk és vártuk a műsor kezdetét. A névsorban való szerencsés elhelyezkedésünknek hála, igen elöl kaptunk helyet, majdnem közvetlenül a díszvendégek asztala mögött. Azokból pedig nem volt hiány.

A szerdai nap egy újabb csodálatos reggelivel indult, amit próbáltunk elnyújtani amennyire csak lehetséges. Mivel a napi programban ebédnek nem jutott hely, így próbáltunk minél később és minél többet reggelizni, ami többé-kevésbé sikerült is. Ez után megrendeltük a taxikat, és a távozásunk tiszteletére eleredő esőben elindultunk az állomás felé.

A szállodai reggeli nagyon kellemes meglepetést okozva igen bőséges és finom volt. Miután a választéktól megrészegülve össze-vissza ettem mindent, némi hasfájással vártam a városnézésre érkező kisbuszt. A keddi program ugyanis egy városnéző túra volt, ami a hotelünktől indult, és délután 5-re oda is érkezett vissza. 9-re tehát lent voltunk a hallban, és indulhatott a móka

Üdv újra itt! :)

Ismét indul az évi rendszerességű beszámoló a magyar csapat kalandjairól. Rendhagyó módon a verseny előtt két nappal érkeztünk Koreába, így most két napig még közösen gyűjtögetjük az élményeket a diákokkal. A repülőút kellemesen telt, hála a premium economy osztálynak, ahol idén volt szerencsénk utazni Vörös Tomival. Szöülba helyi idő szerint dél körül érkeztünk, és egyenesen a hotelbe vittek minket. 

Először is el szeretném mondani, hogy nem ez volt a terv. Tényleg, ahogy minden évben, idén is azzal a határozott elképzeléssel indultam útnak, hogy rendszeresen csinálom majd a bejegyzéseket, és ezúttal be is fejezem a blogot rendesen. Gondolom már feltűnt, hogy nem egészen így alakult a dolog... Idén ugyanis annyira jó társaság alakult ki a fiatalabb leaderekből, hogy a programokon túli kevés szabadidőnk nagy részét együtt töltöttük. Blogot meg nem akartam tessék-lássék írni, így aztán nem írtam egyáltalán. Viszont ha már ezen nem is segíthetek, legalább történelmi tettként a leírás befejezését még megejthetem. Szóval következzen az eleddig lemaradt hét nap leírása két hosszadalmas, de mégis tömör postban! :)

A repülőről leszállva hamar kijutottunk, és még a csomagjaink is hiánytalanul megérkeztek. A kijáratnál Ciprus guide-ja várt minket, aki biztosított arról, hogy mindjárt ideér a busz, és nem kell várnunk másra, indulhatunk is a hotelbe. A busz valóban megérkezett, lelkesen be is szálltunk, nagyon kényelmes, emeletes busz volt, még lábtámaszok is voltak az ülés előtt! Aztán vártunk. És vártunk tovább, majd ezt ismételtük újra és újra… merthogy persze végül mégiscsak várnunk kellett, nem meglepő módon az érkező ciprusi csapatra. De elvoltunk, közben váratlanul felbukkant Roeland, a hollandok fizikusa, aki a csapat elveszet csomagjaiért jött. Merthogy az egy nappal korábban érkező hollandok csomagjait (mondhatni szokás szerint, az elmúlt három évben eddig már kétszer) elhagyta a légitársaság, és most érkezett csak meg. Végül aztán egy órányi várakozás után elindultunk a busszal a szálláshelyek felé!

A beígért képek a Buenos Aires-i városnézésről :)

A boldog csapat, a rájuk leselkedő óriásrepülőgéppel

Egy vasárnap késődélutáni telefonhívással kezdődött… ekkor derült kis, hogy a Lufthansa sztrájkja miatt a másnap esti gépünket törölték, és csak délelőtt tudunk elindulni, vagyis bele kell húzni a csomagolásba, és elfelejteni a hétfői tanítási napot… Így végül hétfő délelőtt tízkor találkoztunk a reptéren a csapattal, hogy elinduljunk az idei évünk nagy kalandjára: Argentínába! (figyelmeztetés: ez a poszt még nem tartalmaz képeket, azok hamarosan jönnek majd, egyelőre be kell érjétek a sztorival)

Én megpróbáltam. Tényleg, másfél óra alvás után felkeltem, és majdnem elmentem a kirándulásra, amely a Sinhavgad erődhöz indult. De aztán visszahanyatlottam az ágyra, és átaludtam a reggelit majd az ebédet is… Később persze megtudtam, hogy nagyon jó mókából maradtunk ki, még kötélpálya is volt… Ezzel együtt legalább kipihentnek mondhattam magam a nap hátralévő részében :). A soron következő program egyébiránt a diákok meglátogatása volt a VITS hotelben, ahol laktak. A program szerint itt valami faluvásár-szerűség is várt ránk, úgyhogy vásárlásra is felkészülve vágtunk neki az útnak!

A következő nap ismét a munka jegyében telt, hiszen az elméleti forduló feladatsorának fordítása következett. A megbeszélés reggeli után kezdődött, és a feladatsor pillanatok alatt sokkolt minket: piszkosul nehéz feladatok voltak, főleg fizikából. Fényszóródás, illetve oxigén molekula rezgési energiáját kellett számolni… Persze meglehetősen bőséges leírás volt arról, hogy pontosan mi mit jelent, de azért a kérdések így is olyan fokú megértését igényelték az olvasottaknak, amit nem igazán éreztünk reálisnak. Voltak azért mókásabb feladatok is. Ki kellett számolni például mennyi hőt termel a gepárd sprintelés közben, amihez feltételezhetjük, hogy a gepárd vízből van. Egy későbbi feladatban pedig megtudtuk, hogy miközben a gepárd 40 fokra melegszik fel a futástól, a levegő, amit kilélegez nulla fokos marad… Végül persze javították ezeket, de érdekes módon a feladatsor nehézsége annyira megrettentett mindenkit, hogy inkább még tovább nehezíteni kezdték a feladatokat a felszólalók. Van abban valami végtelenül különös, amikor a versenyen rendszerint igen kiválóan szereplő Dél-Afrikai leader kérte a feladat nehezítését… Egy szó mint száz, nem sok sanszunk mutatkozott kicsit ember-barátiabbá tenni a feladatsort. Ja igen, és a biológia feladat egy része a gepárd megtett útjának, meg melegedése során felvett hőjének kiszámítása volt, ami hát ugye…

Túlzás lenne azt állítani, hogy sikerült kialudnunk magunkat reggelre, noha a reggeli jelentős részét is átaludtuk, és éppen csak fel tudtam kapni valamit, mielőtt felültem a buszra. Az így birtokomba kerülő mandulás croissant egyébiránt igen finom volt! A terv az volt, hogy majd a buszon kialszom magam, ennek megfelelően sikerült is átaludni a buszút jelentős részét. Ennek meglett az az igen kellemes következménye, hogy minden ízületem fáj mostanra, és képtelen vagyok egyenesen tartani magam… ha választhattok hálóhelyet, ne egy busz középső ülését válasszátok! Az egész utat persze nem sikerült átaludni, hiszen a 80 km távolságra található GMRT (Giant Metrowave Radio Telescope) eléréséhez 3 órára volt szükség.

Szerda reggel már kicsit könnyebben ébredtünk, mint korábban, és rögvest reggelizni indultunk. A reggelit az előző este talált, akkor teljesen érthetetlennek tűnő hatalmas nyílt terasz-szerűségen kaptuk, a hotel második emeletén. Elég rendes választék volt, és több dolog is ehetőnek bizonyult, így kellemesen bőséges reggelivel hangoltunk a nyitóünnepségre. Az ünnepségre ezúttal ki sem kellett tennünk a lábunkat a hotelből, a diákokat áthozták hozzánk, és a földszinti hatalmas „bálteremben” zajlott az esemény. Miután kifaggattuk a diákokat a szálláshelyükről, és elárulták, hogy hárman is egy horváttal és egy kambodzsaival kerültek egy szobába, akik közül utóbbiak nem beszélnek angolul, leültünk a helyünkre.

Váratlanul, sőt udvariatlanul hamar köszöntött ránk a reggel Mumbaiban, az Ibis hotelben, miután az időeltolódás miatt helyi idő szerint hajnali négyig nem tudtunk elaludni. A reggeli annál kellemesebb meglepetés volt! Hatalmas választék, ha bármi kifogyott, azonnal pótolták. Meg is kóstoltunk egy-két helyi specialitást, amely a palacsintához hasonló tészta volt, hozzá zöld színű, kókuszosnak vallott, valójában azonban samponra emlékeztető ízű mártogatós. Ezzel együtt jóllakva indultunk útnak a Homi Baba Center (képtelen vagyok diszkrét röhögés nélkül leírni az intézet nevét) felé, ahonnan majd Pune-ba visznek minket.

Megérkeztünk szerencsésen Indiába :) Egyetlen éjszaka erejéig Mumbaiban szálltunk meg, és hát a buszút alapján nem is igazán bánom, hogy nem tovább. Sokat hallottam már az itteni nyomorról, és most sem szembesültem vele igazán közvetlenül, de amit az ablakban láttunk az tényleg ijesztő volt. Bár kétségtelenül megvolt a bája a busz mellett motorozó apukának, aki előtt egy, mögött pedig három kisgyermeke utazott az egyszemélyes robogón, mindannyian a mellettük ülőbe kapaszkodva...

A szervezők előtt viszont le a kalappal, a reptérre érkezés után azonnal (ilyen még nem volt... komolyan, egészen ledöbbentünk. A buszban mondjuk várakozott egy thai csapat, és ki tudja nekik mi erről a véleményük. De ez más lapra tartozik:)), elvittek minket a szállodába, ahol erre az egy estére szállást foglaltunk. Ez a szoba nem olyan vagány, mint a Zürichi, és hó helyett 30 fok és 110%-os páratartalom van odakint, de működik a folyosón elhelyezett jég-adagoló gép! Délben aztán irány Pune, egyre kíváncsiabbak vagyunk mi vár ott ránk :). És akkor talán az érdekesebb blogbejegyzésekre is sor kerül végre ;)

Eljött ismét. Az átdolgozott, tanult, dolgozatírott és javított hétvégék után íme munkánk gyümölcse és eredménye: a 10. IJSO. A helyszín India lesz, csapatunk jókedvűen és reményekkel teli vágott neki az útnak.

Én pedig negyedjére kezdek blogírásba azzal a határozott szándékkal, hogy a verseny, illetve kintlétünk minden egyes napjáról itt számoljak be az érdeklődőknek. Akik követték a blogot korábban, tudhatják, hogy ez a törekvésem eleddig nem igazán teljesült be. Nade az idei év egészen más lesz! :D 

Na most őszintén, tegye fel a kezét aki a tavalyi és tavalyelőtti tapasztalatok alapján számított még bárminemű új bejegyzés elkészülésére! Naugye hogy senki? Önmagában az is erősen kérdéses persze, hogy olvassa-e rajtam kívül bárki ezeket a bejegyzéseket, de ez persze nem akadályozhat meg abban, hogy szakítva két éves hagyományaimmal, a félbehagyottnak tűnő blogot folytassam! Vagy legalábbis elodázzam a félbehagyását…